Tételezzük fel, hogy az alföldi pusztában, amit nem csak Petőfi emlegetett, találkozhatunk egy afroamerikai eltévedt figurával, aki egy focis bundabotrány és tanyasi hajcsárok elől menekül kétségbeesve. Valószínűleg fantazmagóriának hinnénk. Pedig nem az, hanem Hajdu Szabolcs Délibáb című filmje, amelynek főhőse is sokat tekereg a pusztában, hogy végül visszatévedjen oda, ahonnan elindult.
Nagyon-nagyon várta már mindenki a magyar rendező következő filmjét. Régóta (és hosszas huzavonával) készült a westernként beharangozott alkotás, amely tulajdonképpen Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellájának az átdolgozása. A két mű alapsztorija egyezik: a büntetés elől menekülő, társadalom peremén élő, de kivételes tulajdonságokkal rendelkező főhős, akit a rendőrség kezei közül megmenekít egy háttérember és a csoportja, egy, az Alföld közepén található tanyára kerül, ahol a rabszolgatartásra emlékeztető viszonyok uralkodnak. Csicskáztatják, szabadulni nem lehet, mert az Alföld olyan, mint a sivatag: kietlen, ráadásul a gazdák is bármikor megölhetik. Van egy kis szerelmi szál is, és az elengedhetetlen végső lövöldözés sem marad el.
Hajdu alkotása dramaturgiailag szépen megkomponált film: lassan hömpölyög, a környezetet a kamera gondosan végigpásztázza, ismerős szegénységszag (bár sokkal színesebb, mint ahogy olvasói szemmel látom Tar tájait), ahova besétál Francis, azaz Isaach de Bankolé (aki a Kávé és cigarettában, Az irányítás határaiban és a 24 című sorozatban is játszott) magas és méltóságteljes alakja. Megveszi a jegyét a kihalt falusi állomáson – ahol még az állomásfőnök is minden zajra puskát fog –, leül egy padra, majd egy nem evilági bácsika által vezetett ősrégi vonatszerelvénnyel eljut az Alföld közepére, kies utakon, rejtett vágányokon. Itt egy mesteri fogással Hajdu és forgatókönyvírói „eljuttatják” a főszereplőt a rendőrök kezéről a titokzatos románok markába, akik kicsit még megmentőnek is tűnnek az elején, de hamar kiderül, hogy nem stimmel semmi. Innentől már adott a magyar western és annak tája a végtelen látóhatárral, amely az ott lakók szerint időnként még egy-egy tankot is elnyel. Ez a széles látóhatár gyönyörű képek készítésére ad alkalmat: az alkotók (főként az operatőr, Nagy András) izgalmassá, átláthatatlanná, titkoktól és bűnöktől hemzsegővé tették az Alföld és a „fucking puszta” fogalmát, amely talán eddig nem sokak számára sikerült (számomra ugyanígy hatott a Femeia in roşu című regény íróinak Bánság-leírása is). A puszta közepén álló tanyán már vésztjóslóan alakul a történet: rengeteg ott a férfi, egy részük, akiket a rendőröktől vásároltak meg, szerencsétlen csicskaként dolgozik látástól vakulásig, másik részük viszont a főnök, Cisco (Răzvan Vasilescu felettébb szórakoztató alakításában) által betanított őrök és kicsiny zsarnokok csoportosulása, akik látástól vakulásig dolgoztatnak. És ott van az egyedüli nő, természetesen Török-Illyés Orsolya alakításában, aki azonnal az idegenben látja a megmentőt, hiába derül ki hamar, hogy igazából az idegen sem szabadulhat könnyen.
Érdekes a kontraszt: míg Francis, bár afroamerikaiként ebben a környezetben idegennek hat, mégis testfelépítése, fellépése, kimértsége és nyugalma által megtestesít egyfajta sérthetetlen ideált, addig a többi férfi (csicskák és csicskázhatók) maximum csak „helyi menő”, de esendő „csávóként” hatnak, akiket bármikor legyőzhet az idegen. Ebből következőleg a főszereplőnek a sebezhetetlenségén és a titokzatosságán túl, egyfajta védőburája is van, amely az összes igazi mese hősét megilleti. De igazából ez a puszta is tele van idegenekkel (már ha magyarországi szemszögből nézzük), hiszen románok tartják fenn a tanyát, a háziasszony is tud románul, az arrafele elakadó kamionosok németek, a főcsicskáztató Cisco franciául beszél Francisszal (hiszen elefántcsontpartiakkal, mint Bankolé, így dukál), miközben mindenki beszéli picit a másik nyelvét, akár a magyart is, igaz, rendszerint törve. Ez a nyelvi és származási kavalkád viszont mégsem válik koherenssé, az egymásnak feszülő két csoport egy történet által vezérelt emberi massza lesz inkább. A főszereplőn és Ciscón kívül egyik szereplő karaktere sincs kidolgozva, mindenki szinte csak az elvárhatót cselekszi: a csicskák szenvednek, a kisfőnökök zsarnokok, a nő (bár dacosan, mivel Török-Illyés Orsolya minden szerepében a dacos nőt alakítja) pedig aláveti magát egy ideig zsarnoki, de közben elmebeteg szeretőjének, később viszont a megmentőjének hitt plátói szerelmével együtt megvívja a megváltó tűzharcot, és így mindenki felszabadul. Szinte mindegy, hol játszódik a történet, talán inkább a magyar nézők számára fontos az Alföld, hiszen a helyszín révén a történet egy hozzáadott értékkel „gazdagodott”.
A westernfilmek szabályainak megfelelve és azokat kipipálva talán érdemes megvizsgálni, hogy miért piszkálja a mindenkori nézőt ez a film: kiderül, sajátos módon, a főhősről, hogy ő is sérülékeny lény, aki pusztai szökésekor ugyanolyan kiszolgáltatottá válik, mint a többi szereplő. Francis szökési kísérletekor sajátos utat jár végig a pusztai labirintusban, ahol sivatagi körülményekhez mérten is tüzesen süt le a nyári nap, szinte sehol nem lehet vizet találni, talán csak egy lápos, nádas, mély gödröt, amelynek egyik szegletéből egy tulok néz ellenségesen, majd előkerül a „címszereplő”, a délibáb is: a már teljesen kiszikkadt vándor magányosan focizik az Alföld közepén, azt gondolván, hogy focimeccsen van, hangosan ordibál, majd focimeccs-közvetítés hangjait halljuk, és snitt. A háttértragédiáját éli újra.
Ez a délibáb látszólag két teljesen egymástól elkülönülő világot köt össze bábeli egységgé. Ugyanúgy, mint ahogy azt gondolnánk, a modern korban nincs rabszolgaság, mert maradi dolog, és westerntörténetek sincsenek, hiszen mindent szabályoz a törvény és a férfiak sem ragadnak csak úgy fegyvert egy teljes tanya megmentéséért. Talán a tanya is csak délibáb, ahol a főhősnek meg kellett küzdenie az elnyomójával, aztán amikor továbbsétált, akkor az egész világ megfordult. Vagy ő volt délibáb a többi szereplő számára, abban a környezetben meglepőnek számító külsejével – vagy mindenki a másik számára délibáb, különböző, egymásnak sokszor érthetetlen nyelvet beszélvén, bábeli összevisszaságban. És az egyetlen valós, non-fictionnek nevezhető dolog, amire a film talán fel akarta hívni a figyelmet, az maga a rabszolgatartás, és hogy ez ma is létezik. Még ha másféle módozatban is.
Délibáb, színes magyar film, 90 perc, 2014. Rendező: Hajdu Szabolcs. Forgatókönyv: Hajdu Szabolcs, Lovas Nándor, Jim Stark. Író: Tar Sándor. Zeneszerző: Billy Martin. Operatőr: Nagy András. Vágó: Politzer Péter. Szereplők: Isaach De Bankolé, Răzvan Vasilescu, Török-Illyés Orsolya, Polgár Tamás, Dragoş Bucur.
