"szikrázva dőlt a jégkristály az égből"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 24. (662.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Ünnep
MÁRTON EVELIN
„Visszavonultam a saját intim világomba” - Beszélgetés Szabó András grafikussal
Benkő Levente
Egyed Ákos 85. születésnapjára
Antal Balázs
Aki pokolra akart jutni
FAZAKAS GÉZA
versei
Borcsa Imola
Csendes szombat délután
ANDRÉ FERENC
versei
SZABÓ IMOLA JULIANNA
rövidpózái
Horváth Előd Benjámin
Jószándék és hiba - Horváth Előd Benjámin interjúja Láng Orsolyával
A figyelem körei
Szőcs István
Némán mennydörgő csillagjelzések mágiája
Bréda Ferenc
Theatrum mundi
Rigán Lóránd
Koponyám körül
Jancsó Miklós
Cigányprímások
MIKÓ IMOLA
A szabadság nehéz mámora
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Nyugodt építkezések
Papp Attila Zsolt
A norvég minta marad
Jakabffy Tamás
A háromszáz éves Emanuel Bach
Januári évfordulók
 
SZABÓ IMOLA JULIANNA
rövidpózái
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 24. (662.) SZÁM – DECEMBER 25.

Szürke nyakú koronás

Darvak vonulnak a hegyhez. Szár­nyukon átfúr a szél, könnyedén húzzák a tájat. Kiterített ég. Akár a meghajlított gombostűk. Egymáshoz varrt testeiken átlibben a hűvös szövet. Kék folyik a sárga földre, korrogásuk a szélhez tapad, egyre élesebb. Elvándorolnak, szénrajz a pirkadat. Szomjuk a tóba cseppen, lábuk a sárba tapad. Palaszürke tollaikon az éjjel matt festéke súlytalan. Csak a csontkalicka, az egyre feszesebb. Az iránytű, ami egyre messzebb vinné őket. Mégsem tévednek, mert együtt tévednek el. A tószoknya megfodrozódik, halak villannak ki a hínárcérna alól. És a darvak csak egyre suhannak. A horizont összeragadt, fehér. Megvert arcként emelkedik a nap a hegy fölé. Vörös foltjain vékony varrat a testük, megbontható füzér. És a férfi, aki gyermek is lehetne, lelövi az elsőt. Lelövi a másodikat. Félrehunyt szemmel követi a zuhanásuk. Fut a testekhez, tépni és boncolni. Kíváncsian hajtani ki a szárnyakat, reccsenésig. Felhasítani a puha és fekete alagutat, amit a golyó fúrt. Közel kerülni a hűség titkához, ami a darvakban lüktet. Ami benne már csak idegesen és hidegen ver. Majdnem megáll. Elaljasul.


Mag

Tóth Kingának, Orcsik Rolandnak és Székelyhidi Zsoltnak

És megáll a körhinta. Vattacukor tapad a nyelvhez. Géped leszek. Véreredben az olaj, arcodon egy hang utolsó rezzenése. Roncsolt fordulat a szívzörej. Kimunkált fémtest bőrhuzala alatt egy maréknyi hely. És megáll a város. Ikrek hava jön, savval öntöz az ég. Királylányok nőnek a földből, aprókat harapnak a törpék. Már nincs táj, csak a mozdulat. A kattogás, a kiáltás, a semmi. Ahogy megáll az időtlen, mint a szántóföldben a mag. Halva születni. Szétfolyni, mint a patak a földben. Múlik a mozdulatlanság, hallgatag igék a résben. És csak kérdezel. Elromlott tárgyakat hegesztesz szájnak. Kar nélkül és fej helyett mázolt vonalak rajzanak. Törölsz. Repedt íveken bomlik a test, egy kéretlen idő rozsdás nyelve. Nyalja a hátad egy pöffeteg érkör könnyed fegyelme. Mint egy báb, hallgatsz. A sírról, a nyálról a poshadt tengerfenék vitorlásairól. A vérről, amit kölcsön kaptál, magad haraptad. A sárról, ami csillagtesteden csak egy folt, anyajegy-darab. Üvöltesz. Mert már lassan minden ütemes és hangos, akár a kattogás, ami fájna, ha megállna. Minden rossz megszokható, testet ölt, fém lesz a burka. És elkopik. Ahogy a kéreg, amit arcnak hívsz, és mosod a patakban. Mint az a királylány, akit lelőttek hajnalban. Kerek volt és puha, langyos kék és hűvös vörös. Mint a hasában a kő, ami egyre csak forog. Halott magzat a föld, kihordhatatlan rög.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében