"szikrázva dőlt a jégkristály az égből"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 24. (662.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Ünnep
MÁRTON EVELIN
„Visszavonultam a saját intim világomba” - Beszélgetés Szabó András grafikussal
Benkő Levente
Egyed Ákos 85. születésnapjára
Antal Balázs
Aki pokolra akart jutni
FAZAKAS GÉZA
versei
Borcsa Imola
Csendes szombat délután
ANDRÉ FERENC
versei
SZABÓ IMOLA JULIANNA
rövidpózái
Horváth Előd Benjámin
Jószándék és hiba - Horváth Előd Benjámin interjúja Láng Orsolyával
A figyelem körei
Szőcs István
Némán mennydörgő csillagjelzések mágiája
Bréda Ferenc
Theatrum mundi
Rigán Lóránd
Koponyám körül
Jancsó Miklós
Cigányprímások
MIKÓ IMOLA
A szabadság nehéz mámora
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Nyugodt építkezések
Papp Attila Zsolt
A norvég minta marad
Jakabffy Tamás
A háromszáz éves Emanuel Bach
Januári évfordulók
 
Horváth Előd Benjámin
A figyelem körei
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 24. (662.) SZÁM – DECEMBER 25.

Vajon ha este, séta közben, csak úgy figyelni kezdek a látvány részleteire, egy cigarettásdobozra vagy egy műanyagzacskóra, mit fedezhetek fel? Milyen történet bontakozik ki szemeim előtt? Mit mondanak el a tárgyak, a szél, a lombok mozgása a szürkületben? A látvány és millió részlete mennyire teszi személyessé jelenlétét a szememben? Vajon ha egy másik személy ugyanazokat a részleteket figyeli meg, mint én, és leírjuk azokat, mennyiben fog különbözni az ő leírása az enyémtől? Feltérképezhető, ahogyan a részletek és a gondolatmenetek vezetik, továbbszövik egy adott személy figyelmét, és milyen lehet ezt összehasonlítani egy másik személyével? Milyen titkokat tárhat elém egy mozdulat, egy gesztus, egy tárgy vagy személy jelenléte a térben? Egy ruha vagy az aszfalt színe, a fény játéka egy pocsolya felszínén, egy autó hangja… És mi van azokkal a részletekkel, amelyek elkerülik figyelmemet? Hogyan lehetek szerves része egy tájnak, amit kívülről nézek? Hogyan hat rám? És mit tud rólam?
Akaratlanul is ilyen kérdések foglalkoztatnak Láng Orsolya sajátosan precíz írásainak olvasása közben. Olyan világba nyerünk betekintést, amelyet ismerünk, de mégsem. Nem a megszokott módon. Apró mozzanatokból és részletekből épülnek fel ezek a szövegkorpuszok, a nézés örömeiből, ám annál sokkal többről van itt szó. Szem, száj és fül közvetít, tárja elénk azt, amit érzékel, ám mindet egybefűzve, egymást megtoldva és kiegészítve, helyeselve, tagadva, aláhúzva, és kívülről is szemlélve, mintegy elvonatkoztatva. Az olvasó, akár az író vagy a szereplők, néhol egyszerre, máshol felváltva érzi magát beavatottnak és kívülállónak. „Kirekeszt saját otthonosságom.” Érzékek vegyülnek az érzelmekkel, tárgyak és természeti jelenségek a személyek jelenlétével, lelki és testi dolgok, mindannyian egyenrangúan szólalnak meg. „A fal tövében áttelelt gyepen/ egymással civódó kölyökkutyákként/ nyurga széllel dundi zacskó hempereg,/ és ott, a báván heverő üvegek/ szemüregében törik meg a játék.” Annyira, hogy sokszor könnyen elveszünk a részletekben, bele is fáradunk, figyelmünk lankad. Nehéz szövegek ezek, és nehéz történeteket mondanak el. Mindennapi mozzanatok, folyamatok, találkozások pszichológiájának lírai, de precíz leírása: „Ismertem jól magamban ezt a lesiklópályát, féltem is tőle, mert a gyorsulás rendszerint még vékony támaszaimat is elsodorta mellőlem. Ilyenkor csak egy külső erőben bízhatok. Így siklottam lefelé magamban, valahányszor nem bukkantak fel az elképzelt akadályok, az ismeretlenben levert cövekek, amelyek feltartóztatnának a pályán és lekötnének, ezek a remélt helyzetek, gesztusok, fogódzók, amelyekbe kapaszkodva helyreránthatnám kibicsaklott lelkiállapotomat, mint bokámat és vállamat a lejtő aljában rámtaláló személy.”
A figyelem tárja elénk a látszólag jelentéktelen összefüggéseket, amelyek összetartják és megformálják a történetet. Sajátosan személyes történetek ezek. És még több figyelmet igényelnek, ha be akarjuk fogadni őket. Nem adják magukat könnyen. Nem a legkellemesebb érzés egyszerre idegennek és ismerősnek lenni. De ha engedjük magunkat eltévedni, valahova mindig eltalálunk, ahol még nem jártunk. Valamit találunk, ami a miénk. Egy pontot, ahol találkozik az ember jelenléte a környezetben és a környezet jelenléte az emberben és egyenrangúak lesznek. Olyan viszonyokra derül fény, amelyekről nem is tudtunk. Hirtelen rájövünk, hogy mennyi minden elkerüli a figyelmünket és elszégyelljük magunkat. Titokban megfogadjuk, hogy ezentúl jobban odafigyelünk.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében