Az év végén (Anno Extremo): Ünnepnapok (Dies Fasti)
1. Noha a más dimenziókban talán még mindig létező s eképp tán csak a mi ideinkben halott, de különben „amott” még mindig is folytatólagosan létező rómaiak időmérése szerint a karikát, avagy a gyűrűt jelentő anulus,* vagyis az év, az Új, ugyan csupán március 1-én kezdődik Mars hadúr jegyében – amit a romániai márciuska két összesodrott piros-fehér zsinórja (Mars-Mavors vért és csontot jelképező színei) is kifejez – a meteorologikus és kozmikus változások önnön ciklikusságukban évente 4-szer osztják 90°-os negyedekre a 360°-os körét az évkarikának, miként jelzik ezt az ugyancsak 4 színre és évszakra tagolt játékkártyák.
Más szóval „kerekítve” 360 fokos az Év köre, ez tehát 360 nap. A többi 5, illetve 6 nap az mitológiai Kártyanyereség, midőn a Hold (Luna) ült a játékasztalnál anno, de ez egy másik „tört”, pontosabban egy újabbacska történet.
A 360 fölöttébb föltöltött egy szám, amolyan „nagyszám”, benne van a Kicsi s a Nagy, a Mikró s a Makró, a kínai Csi, a Jing és a Jang, a Kis- és a Nagynagy, a kész kezdet és az égi vékába kerülő, s lehet, hogy a Vega csillaghalmaz vegytani avagy vegetális állásába kerülő Vég is.
Tudniillik. Önmagával osztva (mint minden szám) 1-et ad.
360 : 360 = 1
Ez eddig rendben lenne. De nézzük, mit ad, ha a növekvő számsorral való divina divisiót, az isteni osztást folytatjuk:
360° : 1 = 360°
360° : 2 = 180°
360° : 3 = 120°
360° : 4 = 90°
360° : 5 = 72°
360° : 6 = 60°
360° : 7 = 51, 42°
360° : 8 = 45°
360° : 9 = 40°
360° : 10 = 36°
Mert van ám itt egy pár mitológiai, csodamértani és varázsmesei szám (90, 72, 60, 40 stb.), hogy Ali Baba és a negyven rabló eszünkbe ne jusson.
Az Évgyűrű osztásának érdekességei viszont nem rekednek meg csupán ennyinél.
Ha a fönti hányadosokat képző számokat összeadjuk, ezt láthatjuk:
360 || 3 + 6 + 0 = 9
180 || 1 + 8 + 0 = 9
120 || 1 + 2 + 0 = 3
90|| 9 + 0 = 9
72 || 7 + 2 = 9
60 || 6 + 0 = 6
51, 42 ||5 + 1 + 4 + 2 = 12
45 || 4 + 5 = 9
40 || 4 + 0 = 4
36 || 3 + 6 = 9
Arról már nem is beszélve, hogy 3 · 3 = 9, hogy 3 + 3 = 6, hogy a 6-os az egy fordított 9-es, meg hogy 3 · 4 = 12.
2. A változás érdekessége éppen a metamorfózis állandóságában rejlik.
Önellentmondásos jelenség a változás, tudniillik abban az ismétlődő tényben „semmi változás” sincs, hogy „mindig-minden-változik”.
Átváltozik.
A formák stafétáinak hordozói változnak, de a minduntalan újrafogalmazódó és a mindannyiunk által hajtott, űzött üzenet ugyanaz: az ízekre szedett, széttagolódó, majd állítmányként újra összeálló, közösen kialakított nagy Jel – a Jelen mint szemiotikum s a jelen mint szemantikummá, mint Jelentéssé értendő közlés – kikristályosítási folyamatában föltétlen részt kell vállalnunk nolens volens, akár tetszik, akár csak tettetjük azt, hogy igen vagy azt, hogy nem.
Minthogy a tetszés sem egyéb, mint tett.
A test tettje.
A megtettje.
3. A Jelen tehát elsősorban egy közlés, amely egyfajta általunk megalkotott, közös kővé, egyféle időtálló és fényvisszaverő kristállyá köt meg, midőn a jelen valósága múlttá változik át minden pillanatban.
4. A Bölcsek Köve – mármint a Jelen – nem bővelkedik a fényben – tudniillik váltig Múlttá keményedvén, eme rács-szerkezetű ÉKKŐ a fény visszhang-tükrévé válik, noha mindennek ellenére mégis magába fogadja a fényt.
Avagy rövidebben: közlésteremtő ÉKKŐként a Jelen kaleidoszkóp-képszerű valósággá változtatja-váltakoztatja, vagyis sokszorozza a fényt.
5. Göngyölt Gyöngy ekképp a Jelen, az egykori ittlétünk rögvest Múlttá keményedő-szilárduló jele.
Egyféle közösen létrehozott, szemiotikai Személy tehát a Jelen.
Ám azért csak csínján a szertelen boldogsággal szépreményű, jövő-olvasztár Olvasó... !
Mert a midászi fém fénye gyakorta csupán a Bolondok Aranyának a suta csillogását erősíti föl mindent megmerevítő s ugyanakkor azon nyomban elillanó illúzióvá.
Az örömbe üröm is vegyül óhatatlanul, minthogy sohasem voltak hétpecsétes titkok azok a sejti sejtések sem, hogy az egzisztencializmus által mágikus Mag gyanánt központosított Semminek is van egy bizonyos szemiotikája…
A Múlt halmaza viszont a jelenek jeleinek az egymásra rétegződő sokaságából, multitudójából épül föl, teljesedik ki és bővül egyre.
6. S az idő ezen idomteremtő, hintalengésszerű, hol fönn, hol lenn tajtékzó hullámverésében »bármit tennél, színpadon állsz, a világ szeme rajtad«**, színháztudományi fényét az euxinusi, miként rögzíti a visszahullás előtti, kimerevített súlytalansági állapot rendkívüliségében is isteni és azaz a jóakaró Tenger sorsüldözött költője Tomisból, a Mysteriumból, vagyis a mai Babadag, a Pap, a Pásztor, a Papa, az Apa sírja mellől, az égi és a földi Kapu ki- és bejáratánál.
S az előbb említett, Kőnél is maradandóbb és keményebb Költőnk „amott” az utolsó avagy a túlsó, s lehet, hogy ama bizonyos „sárga Parton” a következő napokat ünnepli mosT is:
December – Natales templorum – Ünnepek:
1. Neptunus Pietas
4. Bona Dea
5. Faunalia paganorum
12. Consus
13. Tellus in Carinis
Ouis idulis
14. Penates in Velia
17. Saturnus in foro
Sat (urnalia)
19 Ops in foro
Opal(ia)
22. Lares Permarini in perticu Minucia
23. Tempestates ad portam Capenam
Lare(ntalia)***
Jegyzetek:
*anulus, gyűrű, láncszem, karika; annus, év; anus, vaskarika, a végbél nyílása; öregasszony, banya, javasasszony. Vö. A latin nyelv szótára. A Kútfőkből a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva összeállította Dr. Finály Henrik, a kolozsvári kir. Ferencz József Egyetem nyilv. rendes tanára stb., Budapest, Franklin Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1884, 126. old.; 136 old.
** Publius Ovidius Naso, Levelek Pontusból (Epistulae ex Ponto). Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta Kartal Zsuzsa. III. Könyv, I., Feleségéhez, 59. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991, 70. old.
*** Lásd Ovidiu, Fastele (Pvblivs Ovidii Nansonis, Fastorum, Libri sex). traducere Ion Florescu şi Traian Costa. Studii şi note Traian Costa. Editura Academiei Pepublicii Populare Române, [Bukarest], 1965, 31–32.
