"valaki ismét megérkezett"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 1. (663.) SZÁM – JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Tördelt századok, huszonöt év
Szilágyi István
HELIKON
Demeter Zsuzsa
„Döbrentei nekünk oly zsurnált ad, amelyet reményleni nem mertünk volna” - Erdélyi Muzéum (1814–1818)
Király László
Karácsony egy Felhőn
Papp Attila Zsolt
Valaki ismét megérkezett
Fekete Vince
versei
Sigmond István
Randevú Európának
Vallasek Júlia
A lehetetlen kísértése, avagy hogyan (ne) vitatkozzunk az irodalomról
Lászlóffy Aladár
Cinegék mélyrepülésben
Bálint Tibor
Keserű fohászkodás
Mózes Attila
A hódító múmia
Király Farkas
Karácsony
FARKAS KRISTÓF LILIOM
A fordított város
GYÖNGYÖSI BÁLINT
rövidpózái
FÜLÖP GYÖRGY
versei
GELLU NAUM
Zebegény űrutazása
ANDORKÓ JÚLIA
Irodalom a korai Utunkban
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek VI.
FERENCZI SZILÁRD
A vég elviselhetetlen könnyűsége
CSUSZNER FERENCZ
Megtestesületlen történetek – Interferenciák 2014
Benke András
Történet(ek) határok nélkül
MOLNÁR ZSÓFIA
Az örökkévalóság tágas távlatában
„Cicoma-szavai lehullnak rólam”
Jakabffy Tamás
Kőrössy – és Cicero
Szekernyés János
Szenvedés és megdicsőülés
Hírek
 
Mózes Attila
A hódító múmia
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 1. (663.) SZÁM – JANUÁR 10.

Jött egy ifjú ember, Fekete Vince névre (többnyire) hallgatott, tett egy halk javaslatot e lap főszerkesztőjének, az rágta a pipáját, sodorgatta bajszát, hümmögve kikérte az éppen ottlévők véleményét, amire kórusban dörmögtük mi, öregek: Nos, lássuk a medvét, ama fiatal bocsot! A fiatalember pedig szállította a kéziratokat, meglehetős gyakorlattal összeszerkesztett két- három lap-a-lapban számot és kitette a cégtáblát: Serény Múmia (ti. P. Howard – Rejtő J. nyomán). Hülyéskedtünk, hülyéskedtünk mi, vének, így aztán, ha emlékezetem nem csal, az egyik szám azzal jelent meg, hogy: „Sánta Múmia”; pedig semmi nem sántított itt, még (s főleg) – nomen non est omen  – Sántha Attila sem. És annak immár egy esztendeje, hogy lapszámról napszámban megjelenik a Múmia, a kéziratokat tekintve kevés hibaszázalékkal, sőt olykor kiváló anyaggal örvendeztetve meg az idült Helikon-olvasókat. Nesztek a pofátokba alapon még egy csöndes kiáltványt is megfogalmaztak Transzközép címmel, hogy legyen nekik az is. A kiáltvány pedig nem kevés iróniával és öniróniával söpri le a hangoskodó kiáltványokat és áramlatokat a Dadától a Posztmodernig, mely utóbbinak – sejtésem szerint – amolyan ellenlábasaként jött létre, megelégelvén a túlideologizált nagyotmondást és tudálékoskodást, hiszen Múmiáék tudják, hogy a posztmodern – akárcsak amúgy az irodalom – két (sajnos nem egyenlő) részre osztható: minőségi és minősíthetetlen munkákra. Ha Temesi Ferenc azt állítja, hogy a Száz év magány az első posztmodern alkotás, akkor helyből 1:0 az irányzat javára; ha viszont a „posztmodern” jegyében kelt heveny(észett) fércműveket tekintjük, akkor elménk örvendezni a transzközép felé fordul, mert legott láthatjuk, hogy az egyes alkotók nem sokat törődnek a címadó cégérrel, egyazon céhbelinek is csupáncsak azért tekintik (ha tekintik) magukat, mert többé-kevésbé azonos időpontban, egy lap belső, külön, de csöppet sem titkos lapjaként indultak, jobbára eltérő stílusjegyekkel, filozófiai irányultsággal és – nyilván – kvalitásokkal. Olvasgatom a Múmia számait, s elgondolkodva a transzközép „áramlatalakító” meghatározásán Murphy aranyszabályról szóló tétele jut eszembe: Akinél az arany, az állapítja meg a szabályokat. E szabályok viszont nem tételszerűen és kívülről hatnak, hanem egy-egy kivételesen jólsikerült írásból sugárzanak az olvasó felé. Ez a minőség – csöppet sem átkos – diktatúrája.
Beszéltek ennek az irodalomnak a kapcsán legalább két Forrás-nemzedékről, s mindegyikből „föl-morzsolódott” aztán négy-öt olyan alkotó, akik azóta is meghatározzák irodalmunk arculatát. Nemzedékként kezdték, hogy majd az alkotás férfikorában magányos magánzókká érlelődjenek, akarva-akaratlanul is ízlést diktálva. A Múmia ma még a Helikon oázisa, törpeállama, de hiszem, hogy elindult már gyarmatosító útján, melynek során bekebelezi nemcsak e lapot, de az irodalmat is. Ez az a hódítás, mely csak nyereséget eredményez – a minőség számára. S amelyre a legidősebb (marathoni) nemzedék is csak azt kiálthatja majdan: Győztünk! És még összerogynia sem kötelező.

IV. ÉVFOLYAM 1994. 23. (179.) SZÁM – DECEMBER 10.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében