Balázs András: Tetők magasából. Komp-Press, Kolozsvár, 2014.
Balázs András 2014-ben megjelent versgyűjteménye „emlékjel a szorgalmas felejtés ellenében”. A kötet utószavában fogalmaz így Molnos Lajos, megidézve a második Forrás-nemzedékhez sorolt, fiatalon elhunyt költő, újságíró – közeli barátja és pályatársa – alakját.
A Tetők magasából a szerző kéziratban maradt, Cicoma nélkül című kötetének anyagára épül, kibővítve azt a Balázs András kolozsvári diákévei alatt született korpusz néhány darabjával. A kötetcím megváltoztatása nem a versbeszédet jellemző egyszerűség felülíródását jelzi, hanem, a szerkesztői szándék értelmében, „a kívül-létezésnek azt a perspektíváját, (...) amely valamiképpen a korán eltávozottak privilégiuma”. A mintegy négy tucat vers olvasása ugyanakkor intenzív élet-tapasztalatban részesít.
A beszélő markánsan körvonalazott alakja köti össze a három eltérő hangsúlyozású ciklusba rendezett költemények sorát. Ez az én többször feltűnik „nagyszemű-álmú garabonciásként”. Valójában azonban énekről van szó, hiszen érzi, hogy „egymagamban is sokaság vagyok”. Aki ugyanakkor öntudatosan jelenti ki (lásd Jahve öndefinícióját): „vagyok, aki vagyok”. És (még mindig) „költő vagyok”, hangzik a tíz évvel korábbi vallomást felülvizsgáló számvetés – „az idézeteket/ nekem kell kitalálnom”. Ez az én érkezik és indul az első ciklusban, vall szerelmet, akár virágénekek modorában, a másodiknak az emberről beszélő, személyes hangvételű darabjaiban („légy áldott, aki vagy, asszony!”). A harmadik egység pedig éppen a kétségek között tapasztalatát fogalmazza meg, a magányt („sorsom az én sorsom”), a félelmet a bekövetkezhető veszteségtől („Sohasem tudtam,/ (...) veled letöltött/ napjaimból/ mikor lesz/ keserű tó”).
A beszélő önazonosságának ezek mellett fontos alkotója felelősségérzése a közösség („Titeket választalak, emberek./ (...) Azt hiszem, magam is rátok ütöttem”) és a haza „föld-tengerének öble”, az otthon iránt.
„Költő vagyok, harminckét éves,/ többszáz tucatnyi megjelent,/ nem olvasta senki.” Balázs András „amolyan előkerült Forrás-kötetének” megjelenése, reméljük, felülírja ezt a fintort, ahogy azt a zárlatban ő maga is megtette: „Indulok feléd messziről,/ ujjongva, szerelmesen.” Szembejövő versek ezek.
