Az irodalomról úgy hírlik manapság, hogy rühelli a prófétaságot, mint Jónás a biblikus időkben, nem divat a váteszi magatartás, nyomokban még előfordul ugyan, de komolyan már nem vehető. Az irodalom nem is nagyon tehet mást, mint szerényen háttérbe vonul, és elfogadja azt, hogy a kultúrafogyasztásnak vannak nála sokkal népszerűbb területei. Mivel közvetlen és azonnali hatása az utóbbi évtizedekben a nulla felé közelít, a felvállalt prófétaság a pusztába kiáltott szót jelentené – a pusztában való kiáltozásról pedig már a prófétai időkben is csak a nézőpont döntötte el, tragikus vagy inkább komikus jelenségnek tartjuk-e.
A kétségtelen presztízsveszteséget, amely a tömegkommunikációs eszközök korábban elképzelhetetlen mértékű fejlődésével és elterjedésével, az információs csatornák megsokszorozódásával párhuzamosan következett be, az úgynevezett posztmodern apostolai (hogy a bibliai terminológiánál maradjunk) már-már ujjongva fogadják, mondván, az irodalom végre megtalálta megérdemelt helyét: az értő kevesek szellemi birtoka lesz ezentúl. Nem kell mindenkinek irodalmat olvasnia, és belőle nyernie eligazítást a világ dolgaiban. Ez igaz, tényleg nem kell.
Néha azonban hasznos lehet.
Az év első napjaiban napvilágot látott egy botrányos interjú Michel Houellebecq-kel, a kortárs francia irodalom enfant terrible-jével, aki többek közt új regényéről beszélt. Az Alávetettség (Soumission) című opusz története eleve kiverte az összes, politikailag korrekt biztosítékot: arról szól, hogy a közeli jövőben egy fundamentalista muszlim politikus nyeri az elnökválasztást, és ezzel hivatalos szintre emelkedik Franciaország iszlamizálása. Azon a héten, amikor a regény megjelent, két muszlim férfi besétált egy Mohamed-karikatúrákat is közlő párizsi szatirikus lap szerkesztőségébe, és kalasnyikovval halomra lőtt tizenkét embert, köztük az újság vezető tollforgatóit.
A valóság időnként rettenetes módon igazolja vissza az írók képzelgéseit.
Houellebecq-re most prófétaként tekintenek Franciaországban, könyvét 150 ezer példányban publikálták, ami nem csak a magyar nyelvterületen tűnik óriási számnak. Ő elhárítja magától a társadalmi látnok szerepét, csak egy regényt írt, mondja, a regények pedig csak a legritkább esetben változtatják meg a történelem menetét.
Rühelli a prófétaságot, mert tudja: a világ ugyanúgy nyeli el ezután is az irodalom igazságait, mint Jónást a cethal gyomra.
