1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Ha egyszer megreked a fény,
s nem szakad Párizs városára,
a Latin Negyedből kijárat
nincs más, csak egy van: Kolozsvárra.

Ablakom a Szent Genovéva
utcára nyílik, kedves kis kaptatón
baktatnak itt haza a szentek,
kik eretnekek nem lehettek.

Verlaine épp René Descartes-nál
járt, egy kicsikét szomszédolni,
hazafelé egy-két csehót
még útba ejtett,
erről ismerni fel a költőt,
ki Rimbaud után szabadon
kosztolt némi bűnbánaton,
s erről ismerni meg a szentet.

Sartre sétál a Deux Magots-ból,
föl, föl a Pantheon felé,
hiábavaló passiónkról
az igét itt is hintené,
de erre nem vevők a népek,
mint messzi transzszilvániát,
úgy őrzik itt a templomot,
a templomot s az iskolát.

Kapuzárakkal csörömpölnek
Balzac-hősök a Genovéván,
száz regény közt ők ki-be járnak,
életembe is ki-be, árnynak,
a Mester pedig ott ül csendben
egy kolozsvári marxizáló
és Engels-hitű hittanórán.

Közel ide úszik a Szajna,
mintha éppen égi kanyarba
érne, úgy tűnik el, s messze
a Szamos vele elegyedne.

Kolozsváron, 89-be’,
titkos kaput nyitnak nekem,
épp nekem a Latin Negyedre.

Meglógok a hittanóráról…

Ma meg Párizsnak városából:
2014-ben, látom,
a Genovéván nincs más lábnyom,
nincs más út, ami rám találna,
csak egy van: vissza Kolozsvárra!

Párizsi promenád
Ez itt –  mondják – , a Notre Dame,
ki itt belép, lehet szabad,
vagy itt is rabszolga marad?

Az ott – mondják – , a Sacré Coeur,
ki itt belép, lehet fehér,
netán egy másik toronyőr.

Az Úr sétál a Notre Dame
s a messzi Sacré Coeur között,
mától Párizsban vert tanyát,
vagy végleg ide költözött,

és elmereng az édeni,
csendes hétvégés múltakon,
amikor szabad embert gyúrt,
egy látomásból.

De vakon.