"nincs más út, ami rám találna"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 2. (664.) SZÁM – JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Az irodalom és a prófétaság
Demeter Zsuzsa
Képi megfogalmazás zippelve - Beszélgetés Szentes Zágon képzőművésszel, illusztrátorral
Pollágh Péter
versei
Elek Tibor
Erdélyről, de kinek, minek s hogyan?
KISS ERNŐ CSONGOR
A több-ség traumája
GOTHÁR TAMÁS
versei
POTOZKY LÁSZLÓ
Éles
GOTHA RÓBERT MILÁN
versei
Horváth Előd Benjámin
Cerebrális nimfománia - Horváth Előd Benjámin interjúja Potozky Lászlóval
Kudarcból lett katarzis
Pap Zsolt
Feljegyzések az ország házából
PHILIPPE BLASBAND
Amatőrök és technokraták
Balázs Tibor
A Latin Negyedben van lakásom
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek VII.
T. Ágoston László
Pontyos Marci
Szántai János
Isten Önnel, herr Fischer!
KAÁLI NAGY BOTOND
Bűnök templomából
BORCSA JÁNOS
Esszéregény történelmi kényszerpályákról
Codău Annamária
Versbe öltözés
Milyen gyermek
Jakabffy Tamás
Erdélyi zenei misék restitúciója
Februári évfordulók
 
Jakabffy Tamás
Erdélyi zenei misék restitúciója
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 2. (664.) SZÁM – JANUÁR 25.

Doktori értekezések ritkán érdemlik ki a közérdeklődést, az a disszertáció azonban, amelyről alább esend szó, messze túlmutat önmagán, és egyáltalán nem tartozik abba a kategóriába, amely a mindenáron-karrierépítéstől és a magasabb fizetési besorolás reményétől szaglik.
E zenetörténeti tárgyú disszertáció tudniillik három pillér jóvoltából „stabil” a muzikológia értékmezejében. Szerzője, Potyó István kolozsvári karmester (a Szent Mihály templom kántor-karnagya) egyfelől módszeresen felkutatta a 18–19. század során Erdélyben született zenekaros misekompozíciók írott anyagait, miközben „restaurálta” őket – egynek sem volt generálpartitúrája, tehát azokat is össze kellett állítania, ami nyilván kritikai megközelítést és korrektori hozzáállást is igényelt –, másfelől a doktori kutatómunka kritériumainak megfelelően elemezte is a misék fontosabbjait, harmadfelől pedig – és a közismeret számára nyilván ez a legjelentősebb – mindegyiket meg is szólaltatta zenekarral, kórussal, alig pár esztendő alatt.
A 2012-ben megvédett disszertáció alapanyagát három zeneszerző misekompozíciói alkotják. Anton Hubatschek (1763–1813), Georg Ruzitska (Ruzitska György, 1789?–1869) és Bertha Brukenthal (1846–1908) egyházzenei terméséről általánosságban el lehet mondani, hogy a klasszika nyomvonalán haladva és az egyházzenei elvárásoknak megfelelve a 18. és 19. század zenei konzervativizmusának képviselői. E misekompozíciók szerzői nyilvánvalóan nem akar(hat)nak többet, mint egy bejáratott zenei nyelvezet készletével az időtlen és divatoknak vagy innovációs igyekezetnek ki nem szolgáltatható egyházzenei (de nem liturgikus-zenei!) „tartalom” produktív újrafogalmazását.
A morvaországi születésű Anton Hubatschek Szebenben, a Gubernium akkori székvárosában, a kulturális gócpontban telepedett meg. Érdeklődésében és életművében meghatározó szerepet játszott a Singspiel (opera), elannyira, hogy megírása után alig hét évvel már vezényelte is Mozart Varázsfuvoláját Szebenben! Egyházzenei termésének persze inkább az érett, de olykor kissé sematikus klasszika volt a jellemző bélyege. Misekompozíciói közül a nagyböjtre írt misék sorozata a legszámottevőbb. Említésre méltó tény, hogy nagyböjtről lévén szó a zenei misék orkesztrációja meglehetősen bő, de az is, hogy a miseordinárium standard szerkezetét (Kyrie, Credo, Sanctus+Benedictus, Agnus Dei) Hubatschek a nagyböjti misék saját részeinek megkomponált-harmonizált graduáléival egészítette ki.
A cseh család fiaként Bécsben született Georg Ruzitska Kolozsvár intézményesített zenei életének egyik megalapozója volt. Erdélybe a Bánffy család hívására (és szolgálatába) jutott. 1835 és 1869 között a konzervatóriumot irányította, s ezzel párhuzamosan pezsgő egyházzenei munkát végzett a piarista templomban. Szerzeményeinek sorában a jelentősebb egyházzenei szeletet négy miséje és egy Requieme képviseli. Misekompozícióinak jellegét a missa brevisből – vagyis a szerényebb orkesztrációjú misékből – „kiemelkedő” missa solemnis-momentumok határozzák meg (különösen 1. és 2. miséjében).
Bertha Brukenthal (lánykori nevén Czekelius) Bécsben született, férfiágon a Brukenthal bárók utolsó sarjának, Hermann Carl Josefnek lett a felesége. Házasságkötésük hetedik évében a báró meghalt, Bertha pedig visszaköltözött Bécsbe. Zenei életműve liedeket, kórusműveket és kamarazenei darabokat foglal magába. Ahogy munkáinak egészét, így egyházzenei alkotásait is a bécsi klasszika kompozíciós szerkezetének egyensúlya és áttetszősége jellemzi. F-dur Missa Solemnise (Op. 7.) is kiérlelt, pontos munka, bár nagy tételeinek (Gloria, Credo) prozódiai megoldásai olykor elgondolkodtatóak.
Bár egyikük sem tősgyökeres erdélyi, a három szerző egy bő évszázad alatt mégis egy olyan állományt hozott létre, amelyet joggal lehet „erdélyi miseirodalomnak” nevezni. Azt természetesen ki kell mondanunk, hogy ezekben a kompozíciókban semmi erdélyi nem található. Bécs eltörölhetetlen bélyege, a birodalmi öntudat és a katolicizmus összeforrottsága határozza meg a klasszikának ezt a hosszas továbbélését. Potyó István túlbecsülhetetlen érdeme, hogy ennek a stíluszárványnak immár követhető, sőt hallgatható formát adott. Igaz, egyelőre csak amatőr felvételeken hangzanak fel Hubatschek, Ruzitska és Bertha Brukenthal kompozíciói (a youtube-on ezekből számos részlet megtalálható!), de miért ne kerülhetne sor előbb vagy utóbb a „hangzó restitúció” egy professzionalitásra törő, igényes rögzítéssel megoldott vállalkozására is?!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében