"feltárják a falak a letűnt dolgokat"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 3. (665.) SZÁM – február 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Hamlet a túli tárlaton. Havazás
Adrian Lăcătuş
Az író mint neoromantikus zsoké - Beszélgetés Mircea Cărtărescuval
GÜNTER KUNERT
versei
SERESTÉLY ZALÁN
Férgek és nemzetek
Botházi Mária
Cseke Péter 70. születésnapjára
OZSVÁTH ZSUZSA
versei
ILYÉS KRISZTINA
Pirítós
VARGA  SÁNDOR-GYÖRGY
versei
Varga Melinda
Augusztusi lázlevél
Bogdán László
Augusztusi havazás - Vallomások és magyarázatok a hetvenéves Ferenczes Istvánnak
Tükörlidérc
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek VIII.
Pomogáts Béla
Sebezhető magány
Jakab-Benke Nándor
Annától Idáig és vissza
Bartha Katalin Ágnes
Kötő József halálára
GERGELY BORBÁLA
A beletörődés tompa éle
Xantus Boróka
Átélni és elengedni a múltat
Budapesti irodalmár a 19. századvégi Kolozsváron
Túros Eszter
INTEGRUM – A teljesség felé
Jakabffy Tamás
Ott ülünk, Tanár úr
Hírek
 
VARGA  SÁNDOR-GYÖRGY
versei
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 3. (665.) SZÁM – február 10.

Napló. Töredékek. Kafka

*

Dolgos állat az ember,
újrakölti önmagát,
ha van miből.
Istenem, csak ne teremts
nekem új Megváltót,
gondolatot,
miközben dolgos állatként
az íróasztal mellett korhadok,
monitor műfényében
fotoszintetizálva.
Növényhez illő állapot,
minden stagnál,
az egére klikkelve
még több fényt kapok.

*
Ebből most nem lett semmi.
Magamhoz mérve szokatlanul,
aludni nem tudok,
elmém kettőt, hármat
néha négyet is fordul,
s kósza aberrációit
billentyűzetre álló
vékony ujjaim
nem képesek számba szedni.
A semmit csak semminek
lehet nevezni, bár néhányan
édes körítésbe öntik.
Írásom mint a macskakaparás,
gyors és valótlan.
Valóm mint a főtt csont veleje,
elfehéredve kocsonyás.
Daráljatok le,
(még apróbbra)
s töltsetek belőlem hurkát,
akkor talán több hasznára lennék
színes-nemes
édes-átkos
anyátlan-elvtelen
elkényelmesedett
megboldogult
Kereszt tövébe
hahotázva pisáló,
másnaposan fejvesztett
társadalmamnak.
A hangyavár emelkedik,
a dolgozók termelnek.
Tanulni,
Tanulni,
Tanulni,


A Hal

Édesvízi hal gyanánt
A tengerbe döglök,
Mert kopoltyúm
Nem fogadja be
A sós szavakat
Melyeket hozzám
Intézel.

Te vagy a tenger.

Hangod buborékként
Emelkedik ki a mélyből,
Majd elvész az ég
Kékségének semmijébe
Anélkül, hogy lett
Volna időm
Jelentésének leghalványabb
Valóját tapasztalni.

Sósságod valósággal
Marja a szemem néha.

Arra késztet,
Könnyet hullajtsak,
Mely csak csepp lesz
A tengerben,
S nem tesz semmit annak.

Semmit neked.
Semmit nekem.

Csak elmondtam,
S tovább úszkálok
Döglött halként a
Csillámló vízfelszínen.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében