"feltárják a falak a letűnt dolgokat"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 3. (665.) SZÁM – február 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Hamlet a túli tárlaton. Havazás
Adrian Lăcătuş
Az író mint neoromantikus zsoké - Beszélgetés Mircea Cărtărescuval
GÜNTER KUNERT
versei
SERESTÉLY ZALÁN
Férgek és nemzetek
Botházi Mária
Cseke Péter 70. születésnapjára
OZSVÁTH ZSUZSA
versei
ILYÉS KRISZTINA
Pirítós
VARGA  SÁNDOR-GYÖRGY
versei
Varga Melinda
Augusztusi lázlevél
Bogdán László
Augusztusi havazás - Vallomások és magyarázatok a hetvenéves Ferenczes Istvánnak
Tükörlidérc
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek VIII.
Pomogáts Béla
Sebezhető magány
Jakab-Benke Nándor
Annától Idáig és vissza
Bartha Katalin Ágnes
Kötő József halálára
GERGELY BORBÁLA
A beletörődés tompa éle
Xantus Boróka
Átélni és elengedni a múltat
Budapesti irodalmár a 19. századvégi Kolozsváron
Túros Eszter
INTEGRUM – A teljesség felé
Jakabffy Tamás
Ott ülünk, Tanár úr
Hírek
 
Varga Melinda
Augusztusi lázlevél
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 3. (665.) SZÁM – február 10.



„Fűben heverésző
nőstényálmok kelletik magukat.

                        Sziveri

Nyár van kedves
méregzöld fények cikáznak a légben
mit is írhatnék magának ezen a tikkasztó
augusztus végi délutánon
kit mindig csak addig ölelhetek
míg a lélegzet a tökéletességről
óriás szappanbuborékot nem formáz
aztán hirtelen elillan
csak halványpiros  illat marad  magából

Ez a szerelem nem éli meg
a hétköznapok tökéletlen sóhaját
jó is hogy nem lát
másnapos félmosollyal a számon
szürke bőrrel
üveges szemekkel
amint a hűség alkímiáján töprengek
ki gondolta volna
hogy egyszer erről is írni fogok
állok árván a kókadó délután
poshad vizű tavában
az érzés hasonlít
egy  rózsaszín szerelmes versre
amit gyakran likeolgatnak
pihebőrű hosszúcombú lányok
akikre minden férfi vágyik
nevetek magamon
ezen az érzelgős szerencsétlenségen
miközben bokámat csiklandozzák
az aprócska  síkos emlék-kavicsok

Milyen jó kedves
hogy az estéket sem látja
amikor magért csinosodom
egy leharcolt külvárosi futópadon
s közben elképzelem
ha pár kilóval kevesebbet nyomna a mérleg
szorosabban ölelne
tán az időtlenségig is el
nem mesélne többé volt szerelméről
maga biztos nem szokott rémálmodni
másképp nem akarna nekem
hideg verítékes hajnalokat
ilyenkor szívesen elfelejteném
mint a kagylóban a mosatlant
vasárnap reggelenként
ha a nőmhöz átmegyek
s szomjam onnan oltom
hol barackédes nedűk
feneketlen kútja forr

Az éjszakák kedves
a hüvös ajkú rózsák ringnak
mint fehér orchideák kelyhében a csönd
elhallgatom sokszor hajnalig
e szokatlan monotóniát
minden olyan nyugodt
a zivatar nem szaggatja szét
a sötét árbocán táncoló illatát

Az illatáról sokszor írok mostanában
ilyenkor  illóolaj-versek lakják be a városokat
ahol mindig másképp szeretkezünk
biztos ezt is mondták már magának
vagy valami hasonlót
pedig higgye el
én nem tudok hazug csók-ornamentikákat
festeni a bőrére

Folyton álmokat szövök egy-egy
hosszúversben
dédelgetem ezt a mézszemű délibábot
mint valami buta kamasz várok magára
már egy kötetrevaló ilyen magánversem van
ezek a szikár lázbetűk folyton arra bíztatnak
nem érdemes kibolondulni magából

Amikor nem ölelhet a hangjával
selymesre simíthatná néha libabőrös hátam
tudja ahogy szokta
csak most nem a kezével tenné
vagy legalább virtuálban
megdicsérhetné az új ruhám
ez a gombnyomásnyi idő
elég nekem több hónapnyi
mosolygáshoz

A minap a vonaton elnyomott az álom
amint  az öregszemű székely éjszakát
kettészelte a románkék szerelvény
pillanatokig úgy rémlett magához utazom
aztán ébredéskor vacogni kezdtem
ezek a hegyi nyári mínuszok
kegyetlenebbek a magánynál is

Képzelt sálakkal melegszik az éjszaka
hegyek sebhelyén nyöszörög a Hold
hallom a csillagtestek fájdalmát
betakarózom az űrbéli tájjal
itt már nincs miért lelkesedni
hiába mesélnék magának erről a tájról

A világháló áldomása
hogy reggelente idegen
nálamnál rondább nő
arcában moshatom meg a magamét
összevetem a képességeimet amazzal
józan pillanataimban azon nevetek
hogy ez már kissé túlzás
minden szerelemből
aztán megnyugszom lányok üde mellén
néha odaképzelem magát is
ha túl finoman ölelik egymást a nyelvek

Nyár van kedves
a dombmenti város partján
félmeztelen lányok barnulnak  
hosszú fűtakarókon
pocakos férfiak kenik napolajjal hátuk
fűnektárt csapolnak a szakadt szárnyú
méhek
elnyúlok a metropolisz vörös szívében
ordítanak fülembe óriás buszordasok

Nyár van kedves
s e ragyogásnak higgye el
semmi tétje
cigipénznyit nem érnek
lelkem hű bársonyfodrai az éjszakák
évszaktalan lett az idő
egysíkú hajnal
néma átmenet

Azért még várok magára
egy keveset itt a téren
hol egymásba harapnak
a tornyok árnyékai
megjegyezték mozdulataink
amikor legutóbb erre jártunk
akkor is nyár volt
kicsit üdébb
kacagóbb
mint ez a fonnyadt arcú
mélabús augusztus
nem tudok újat mondani
magának
kialvatlanok
morcosak
lettek az ékezetek
nincsenek kedves
jó szavaim nekem már
semmiféle szerelemre




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében