"Csak álmodtam. Talán egy évszázadot."
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 4. (666.) SZÁM –FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Zoon politikon
NAGY BORBÁLA RÉKA
„Már-már szabadnak érzem magam saját magamtól is” - Beszélgetés Ács Margit íróval, esszéistával, kritikussal
SELYEM ZSUZSA
Hogyan lettem én is bestia
Ugron Nóra
MAFINN 1. - Nyulak és egyéb állatfajták
MÁRTON EVELIN
Aram
Murányi Sándor Olivér
Vágta
Kabdebó Tamás
A Nagyvilágon e kívül? – avagy belül!
Borsodi L. László
Összeér, utolsó
JÁGER SIMON
versei
Váradi Nagy Pál
Négyesbúvár
Horváth Előd Benjámin
Amíg kihűl - Horváth Előd Benjámin interjúja Gondos Mária-Magdolnával
Precíz kísérletek Gondos - Mária-Magdolna verseiről
Fried István
„Arról, amiről kell, nem lehet beszélni” - (2014-es Vízimozi, Papp Attila Zsolttól)
LUKÁCS NIKOLETT
Oscar Wilde hatása Magyarországon
Oláh András
versei
Szőcs István
Önbírálat – félresugallás miatt is
FERENCZI SZILÁRD
Mielőtt a fiú felnő
CSUSZNER FERENCZ
Güllen – Kolozsvár, Kolozsvár – Güllen! Beszállás!
Papp Attila Zsolt
Ha újra eljő a gyermek
MOLNÁR ZSÓFIA
Életmondás
Szekernyés János
A korszerűség elkötelezettje
Jakabffy Tamás
Gáláns táncok – Terényi Ede parkettjén
Márciusi évfordulók
 
Jakabffy Tamás
Gáláns táncok – Terényi Ede parkettjén
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 4. (666.) SZÁM –FEBRUÁR 25.

Fáklyák pislognak hármasával a falakra szerelt kovácsoltvas tartókban. Az asztalok kecskelábai alig mutatják meg magukat a dúsan redőződő brokátok és damasztok alatt. A fáklyák, gyertyák fénye a szürke s a drapp (több mint) ötven árnyalatában színezik tobzódóvá a kövezetet, amelyet most sehol sem fednek szőnyegek. A falon ellenben az álmodozó keletről korántsem álmodozó, ám munkától és kötőhártya-gyulladástól kivörösödött szemű szőnyegszövők remekei. A szem kergetőzik florális és zoomorf mintáikon, amelyek az árnyékos felületeken egészen titokzatosakká mélyülnek. A teremben hatvannál is több nemesember, főúr, a 17. század elejének erdélyi arisztokráciája – meg persze a nőtársadalom java. És hát ki számolná a személyzetet a pohárnokoktól a mozsikásokig, néhol sibok – a vásári bohócok „pedigrés” elődei – idétlenkednek, bízván egy-egy ezüstkorongban, ha valamelyik cobolyprém-szegélyes köpeny fölül rájuk vetül a tekintet.
A sültekkel, nemes gyökerekkel, bor- és fűszermártásokkal megrakott asztal fölött már kihunyt az étvágy, így néhány gáláns fiatal férfi (mind nemesember persze) gondosan felékesített lányokat vezet a terem közepére.
A falak magasában, ahol már sötét a légtér, a lámpáktól roskadó reflektorhidakon csak itt-ott gyúl fény: színes ledfalak és alig-teljesítményre kapcsolt halogénégők teszik testesebbé a sötétet. A háttérből, nehéz drapériák mögül sötétkék és narancs színszűrővel ellátott spotok adják a gégent, fő- és derítőfény egyelőre nincs, az operatőrök a fehéregyensúly körültekintő meghatározása után, gondosan egyeztetett kompozíciókkal elindítják a gépeket, hogy aztán majd multicamben vágva a táncok ritmusát és a verejtékcsöppek drágakő-villanásait egyaránt megőrizhessék a későbbi – magukat a valóság illúziójával áltató – nézőknek.
Különös beállításokat, a totáltól akár a szuperközelikig váltakozó plánok ritmusát, víziószervező elvét feltételezi az a szvit, amely oboa-, fuvola-, cselló- és csembalóhangon idéz egy végleg odalett, számunkra mégis ismerősnek tűnő környezetet. Hogy ez a gáláns közeg éppenséggel nem a gyulafehérvári fejedelmi udvarban, hanem egy imaginárius látványban, történeti elbeszélések „belső filmjeiből” ismerős olvasmányélményben villan fel, az szempontunkból teljesen lényegtelen. Terényi Ede táncsorozata („szvitje”) valami elemi önfeledtség, ugrabugráló, de a sóvárgásba is belefeledkezhető lélekállapot megidézője. Megtestesülése annak a visszavágyódásnak, amely az erdélyi ember múltba gyökerezett világszemléletét olyannyira jellemzi.
Kereszteződő, egymás mondatait elkapkodó, stafétaként továbbnyargaló fúvós-vezérszólamok, hosszú tremolókban hópilinkélésre vagy téli borzongásra emlékeztető csembalókíséret, érces pengés és szordínóval megszólaltatott akkordok meditációja, fel-feléledő csellójelenlét, az udvari tánczene harmóniavilágát olykor el- vagy túlfűszerező, néhol klaszterekre támaszkodó összhangzati arculat… De a változatosságot az első rész trochaikus lejtése után a második rész pasztorális világa, ezek szembeötlő kontrasztja is építi, dúsítja, majd a harmadik részben a gépszerű zörejek szigete, a ritmikai fragmentáltság, töredezettség, variációszerűség...
Nemcsak mesterének, de – bátor és költelmi identifikációval – egyenesen apjának tartja Terényi Ede Bartókot. Vajon itt van-e Bartók a Gáláns táncokban? A Bartók-zene világtágító étosza, hangzásbeli „teremtésmodellje” miképpen csapódik le egy ennyire múltba vezető, posztmodern társításokkal parafrazáló kompozícióban? Egyáltalán: megkerülhető volna-e egy mai zeneszerző számára (nem egyedül Terényiről van szó!) a nagy Mester életműnyi alkotása? Ismerni természetesen kötelező. Isteníteni természetesen jog. De van-e e kettő között olyan út, amely akár csak „átmenetileg” is zárójesíthetővé tenné Bartókot a komponisztikai mesterségben?!
Amint Bartók eszmény és tanár Terényi Ede számára, vélhetőleg ugyanúgy áll (sziklaszilárdan) Terényi professzor úr is ama több százak szakmai értéktudatában, akik tanítványának mondhatják magukat. S velünk együtt nyilván ők is további számos alkotó évet kívánnak a most nyolcvanéves mesternek. Ad multos annos!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében