Anselm Kiefer: Wailand dala
I. A környezet
Igen, az ötven-hatvan-hetven éve
rémálmaimban kísértő kopár fennsík.
Átokföldje. A puszta ország.
Az ürömfűtenger félig leperzselve.
Várható volt, hogy egyszer valaki megfesti,
kikerülhetetlen volt, mégis először megpillantva,
úgy érzem iszonyúan becsaptak, elvették azt,
ami az enyém, csak az enyém, kisajátították a látomásom.
Nézem, a szél is feltámad, süvöltöz,
mint egy lekötözött vadállat. Zizeg a maradék fű,
szédülök, s kezdem észrevenni a lényeges,
elhanyagolhatatlan különbözőségeket is.
Ez mégsem teljesen az én kopár fennsíkom,
inkább felégetett szántóföld. Fölötte az ég
keskeny csíkja vibrál, de nem vigasztal, inkább
nyugtalansággal tölt el, ebben is hasonlatos
álmaim visszatérő színteréhez. Iszonyú tűzvész
tombolhatott itt. A felperzselt mező közepén
egy hatalmas madár, vagy valami
madárhoz hasonló szörnyeteg hever,
türkiz szárnyai sem világíthatják ki a sötét tájat.
Nem tudni azt sem, micsoda, mit keres ott?
Baljósan mered ki a képből, egy közelgő,
hamarosan beteljesedő kozmikus katasztrófa hírnöke?
Nem tudni, a lángokban, füstben pusztult-e el,
vagy a tűzvész előidézői ölhették meg,
nagy csatát vívhattak itt. Fel nem foghatom
a szárnyas rém miért nem repült el?
Túl korán megsebesítették volna,
ő is részese volt a harcnak?
Mindez tragédiára utal, nyomasztó,
bizarr emlékeket ébreszt. S ami a legmegdöbbentőbb:
ismerősnek tűnik, mintha már jártam volna ezen az
elátkozott földön, noha ez lehetetlen, hiszen mégsem
a vízióimban kísértő kopár fennsík.
Nem járhattam itt soha.
II. A történet
1. Első megközelítés
Bennem kavarog még a Völund-ének.
A festmény címe is erre céloz.
Fordítottam is. Komor történet.
Igen már közel járunk a célhoz.
Szerelem, halál, rabság, kényszermunka.
Hervör a valkűr, álmában visszajár.
De mért hagyta el, soha meg nem tudja,
imádott teste lobog, mint a nyár.
Pompás gyűrűket kovácsol neki.
Nidud király házában meglepi,
és elhurcolja. Tette vért kíván.
S akkor a döglött repülő szörnyet
ő csinálhatta? Így menekülhet,
gondolta szörnyű bosszúja után.
2. Második megközelítés
Völund kovács volt, a finn király fia,
vadászott és a Farkas völgybe lépett
két testvérével. Hamarosan három
gyönyörű valkűr is odatévedt.
Míg a kavargó, pompás őszi tájat
csodálták, díszes tüllruhájukat,
a három fivér bokrok közé rejtve
támadt reájuk. Forró kábulat
kerítette hatalmába őket,
nyolc évig együtt éltek, boldogan,
de a valkűrök mégis elrepültek
szabadon, ahogy a szél suhan.
Két bátyja indult őket megkeresni,
csak ő maradt, nem bírt továbbmenni.
3.Larousse kontra Kiefer
a hősköltemény kivonata
Innen homályos, nyomasztó, nyersebb és vadabb
lesz a történet. Völund imádott párjáról képzelegve
ékszereket készít, egymás után hétszáz gyönyörűbbnél
gyönyörűbb gyűrűt kovácsol, láncra fűzi őket
a házában. Egyszer, amikor távol van, vadászni megy,
élni is kell, s ha nincs mit ennie, éhen hal, Nidud király
harcosai hatolnak be otthonába, s egy gyűrűt ellopnak,
s a lelőtt őzzel megtérő Völund, ámultan azt hiszi
a valkűr tért vissza, csak elbújt valahol, hogy meglepje.
Ágyba bújik, dideregve várja, reggel rátörnek Nidud
és vitézei, magukkal hurcolják, előzőleg elmetszve
térdinait, el ne menekülhessen. Egy szigetre hurcolják
s a kovácsműhelybe száműzik, meghatározva feladatait,
szerszámokat, kardokat, ékszereket kell kovácsolnia.
Amikor odatéved a király két fia, az őrjöngő Völund
bosszút áll, levágva fejüket, koponyájukból serleget,
fogaikból gyöngysort készít, majd kisántikál, elkapja
a király lányát is, inni kezdenek, megerőszakolja,
majd szárnyakat készítve magának, elrepül valkűrjét
megkeresni. A festő szerint nem szárnyakat, hanem
egy madárra hasonlító repülő szerkezetet készít,
s valószínű lezuhan az elátkozott, kopár fennsíkon
Így keletkezik a tűz, s mindent elpusztít maga körül.
III. Az üzenet
A festmény döbbenetes erővel ábrázolja
a pusztulást, címével is a hőskölteményre utalva.
Nem világos, miért nem festette meg
a tragédia stációit, miért csak a végeredményt?
Vagy miért nem illusztrálta a Völund-éneket,
esetleg filmet is készíthetett volna? A vázlatosan
ismertetett cselekmény is mutatja, a német kultúra
e páratlan hősi éneke filmvászonra kívánkozik.
Üzenete világos, így végezzük mindannyian.
Mind elmegyünk. Egymás nyomában lépegetünk
a süvöltöző szélben, a kopár fennsíkon,
az elátkozott tájon, ki tudja hova, ki tudja merre?
A szélzúgás filmen különösen hatásos lenne
és borzongató. Nincs megállás.
* A versciklus nem sokkal halála előtt, 1982 késő őszén íródhat, már halála után olvashattam. A története engem is érint, én küldtem el neki az 1982-es év egyik legkiválóbb festményét, amelyről a sajtóban is vita folyt, több esztéta is kihangsúlyozta, hogy a divatos Kiefer fő témája lényegében a náci doktrína által eltorzított német kultúra. Hát ebbe nem mennék bele, nagyapám sem ebbe az irányba haladt, bizarr, élvezetes leírásaiban és ironikus értelmezésében. Kiefer műve a közvélemény-kutatások szerint az év festménye volt, százezrek láthatták a kiállítást. Azonnal meg is vásárolta a Modern Művészetek Múzeuma. Elküldtem – a követségen keresztül – a festmény reprodukcióját, de egy diafilmet is, hogy különböző szögekből láthassa a festményt. Nem véletlenül, akkor már elkezdtem olvasni nagyapám hihetetlenül szerteágazó életművét, az öt vaskos kötetet kitevő fordításait is! Itt is, bármennyire hihetetlennek tűnik, voltak kiadatlan darabok, főként sok Rilke-, Catullus-, Propertius-, Ovidius-, Villon-, Heine-vers, nem is beszélve az amerikai beat költőkről! Többek között Ginsberget is fordított, az Üvöltést és a Kaddist, a Nagyáruház Kaliforniábant!), s felfedeztem ő ültette át oroszra, még a hatvanas évek közepén a Völund-éneket, s mivel a festmény címe is a történetre utal, úgy gondoltam, meglepem vele. Hát ez láthatólag meg is történt. Hogy kicsoda Völund (Kiefernél következetesen Wayland, másoknál Völundr, Wieland, Weland), kiderül a versciklusból, ami bizonyára nincs is teljesen kész, valószínűleg még dolgozott volna rajta, mindenesetre megközelítése igen-igen eredeti, iróniája elbűvölő. Azonnal továbbküldtem Milosznak, aki lefordította és egy irodalmi folyóiratban, élénk érdeklődést keltve, meg is jelentette, természetesen a festmény reprodukciója mellett, hogy mindenki számára világos is legyen, miről is van szó, sőt a Völund-ének angol fordításából is közölt néhány világító fragmentumot. De ezt már szegény nagyapám nem érhette meg. – Tatjána Bogdanova
