"lépegetünk a süvöltő szélben"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 5. (667.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A márciusi kosztüm
Király Farkas
Az igazság után veti mindig magát - Beszélgetés Zalán Tibor költővel, íróval, dramaturggal
Vallasek Júlia
Szobrok helyett folyók
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov: Átokföld
Tóth Mária
Kisjézus inge
FARCZÁDI ALI
versei
Roboz Gábor
Magát adta
Gálla Edit
versei
Zsidó Piroska
versei
Kiss Tünde
Közelebb egy lépéssel
Szőcs István
Hosszan kizengő zenétlen kutak – zenélő utak
CARMEN ELISABETH PUCHIANU
A folyó
Simonfy József
versei
Bakk Ágnes
Gudbáj nosztalgia, itt az új magyar szürreál
Péter Beáta
Megváltásra (se) várva
Pap Ágnes
Kétlakiság: magyarul álmodni, németül élni
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Aki beleszületett
MOLNÁR ZSÓFIA
Az emberré levés isteni útján
DABÓCZI GÉZA
A Teremtés jövő hete
Jakabffy Tamás
Koncertzongoristának lenni
Hírek
 
Bakk Ágnes
Gudbáj nosztalgia, itt az új magyar szürreál
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 5. (667.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

A Liza, a rókatündér című alkotás nem egy animációs mesefilm, hanem egy új korszak kezdete, ami nem lovagolja meg sem az Üvegtigris bundáját, sem Kádár vissza-nem-sírt korszakát. Pedig mindkettőt megtehette volna, de egy gyönyörű kanyarral más irányt vett, és inkább a magyar közönség szórakoztatása mellett döntött. A film jó hangulatát nemcsak annak köszönheti, hogy az alkotók nem erősítettek rá a 18 plusz karikára, mint ahogy az előzetesből számítani lehetett rá, hanem például a zenéjének és a különböző zajelemeknek is, amelyek Tövisházi Ambrus és Csengery Dániel munkáját dicsérik. A film fő betétdalát Tövisházi szerezte, aki Péterfy Bori, valamint a néhai Amorf Ördögök házi zeneszerzője. Azonnal felismerni a stílust, és a nézőtéri székek recsegése arra utal, hogy másoknak is ismerős ez a stílusvilág. Nem elhanyagolható Csengery Dániel zajkifejtő munkája sem, mivel mindezek az apró reccsenések (no nem a nézőtériek), mind a film kulcsfontosságú részei, sokszor a rejtett humor forrásai.
A film története Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című színművét tartalmazza nyomokban, főleg a karakterek furcsaságaiban. Viszont a Csudapesten (sic!) játszódó film hetvenes éveket idéző díszletei között minden olyan retrósan barátságos. Lizát, a szende szőke, éppen harmincéves ápolónőt Balsai Mónika alakítja: a szuperártatlanság csak úgy süt róla. Bár látszik a színésznőn, hogy már túl van a harmincon, de még mindig gyermeki naivitással hisz a jótét világban, és ez nem is zavaró. A valamikori japán nagykövet lebénult özvegyét ápolja (akit Molnár Piroska alakít úgy, hogy szinte neki is elhisszük, hogy egy idős japán gésa) annak otthonában, ahol rendszeresen megjelenik Tomy Tani (akit David Sakurai alakít, őt már Az eltűnés sorrendjében című filmben is láthattuk) hetvenes évekbeli popsztár szelleme, hogy Lizával cicázzon és énekeljen. A fiatal nő jól szórakozik, de közben földi hercegéről álmodozik, és azt is tudja, hogy úgy fog vele találkozni, amint a nagy japán szerelmes ponyvaregényben meg van írva: egy gyorsétteremben, cseresznyevirágzáskor, miközben a rákos burgere éppen kihűl. Tehát a lány letipeg a felismerhetően Deák téri Mekk burgerbe (ami ma a Design Terminál betonnégyszöge lehetne), ahol furcsán néznek rá, mikor rákos burgert kér. Leül, beleharap a burgerbe, de semmi. Illetve csak egy elhízott férfi ül le mellé. Párjával együtt. Liza szomorúan hazaballag a délutáni kimenőjéről, de addigra féltékeny japán popsztárja kinyírta az özvegyet. Kezdődhet a kalamajka.
Akárcsak Pozsgai Zsolt színműve, ez is a harmincas magányos nőkről szól, akik nem azért magányosak, mert diplomásak és magas a mércéjük, hanem mert az adott férfi vagy foglalt, vagy furcsa mód instant elhalálozik. Liza, akit a nőcsábász Henrik csak öcsipóknak szólít, mert a nőiesség egy szikráját sem találja benne, végül egy Cosmopolitanból (úgy ejti, ahogy írva van) tanulja meg, hogy miképp lehet csábító nő: megrendel egy nyakéket a tévéshopból, kivág egy ruhára valót a függönyéből és máris indulhat a hódító hadjárat. A férfiak bomlanak utána, aztán pedig szó szerint halnak meg érte. Míg aztán, a film noirokhoz híven, meg nem érkezik a megmentő, a szűkszavú, finn westernzene-bolond Zoltán Zászlós, aki az időközben Liza körül elszaporodó gyilkosságok miatt (és nem csak) a japán özvegy hagyatéklakásának üresen maradt szobájába költözik. Hamar kiderül, hogy a lány egyfajta, a japán mitológiából ismert kicune, azaz rókatündér, akit egész addig boldogtalanság fenyeget, amíg valaki teljes szívéből meg nem szereti. Mindez azért, mert Tomy Tani képtelen elengedni, és inkább akaratán kívül gyilkolászó rókatündéri kiegészítőkkel áldja meg azért, hogy a végén megszerezhesse őt.
A film úgy nagyszerű, hogy egyszerű. Természetesen Liza nem jön rá, ki az igazi és megbízható szerelme, hanem a vintage-felnőttfilmek sztárjára hajazó Henrik figurája iránti szerelmét szeretné kiteljesíteni. Mindegyik karakter szerethető, annak ellenére például, hogy Liza rókatündér is csak egy a sok furcsaság közül, és az is teljesen létező állapot, hogy a többszörös gyilkosság helyszínén él tovább, ahol néha beleragad az emberek lába a hullák körvonalait rögzítő fehér ragasztószalagba. A szokásos bonyodalmakkal találkozunk itt is, de ezek az akadályok egyáltalán nem hatnak erőltetetten. Ugyanígy, a Reviczky Gábor által alakított nyomozó visszatérő káromkodását kivéve semmi sem kiszámítható a filmben, pedig már mindenkinek az ajkán volt, hogy milyen poén fog ezután jönni, de szerencsére mégsem az következett be, amire tippeltünk.
A retrósított androgün csinibaba meséje viszont a karakteren túl is különleges: a hetvenes évekbeli Csudapesten játszódó film díszlete nagyon finoman teremti meg az átmenetet a jelen városkép és az „elképzelt” 70-es évekbeli városkép között. Ezért az egész teljesen álomszerűvé válik: az utcák üresek (nem is baj, hogy nincs teletömve statisztákkal), a díszletek pedig bár ismerősek, mégis szürreálisnak tűnnek. Ennek az álomszerűségnek köszönhetően, amely a film narratívájában is erősen jelen van (vagy pont hiányzik) véget ért egy korszak és végre a magyar film kicsit elfeledte ezt a szocialista-nosztalgikus hangulatot: gudbáj Kádár, gudbáj gulyás, és – talán – gudbáj Trabant. Itt mindenki önfeledten élhette az életét, bulizhatott és szabadon kereshette társát a vadkapitalista rendszer negyven évvel ezelőtti változatában: volt ingatlanpanama és egyéb botrány, de ez paradicsomi állapotnak számít a valósághoz képest.
A filmnek van még egy fontos erénye. A castingot végzők módszeresen körülnéztek a magyar színészek között, ennek köszönhetően pedig nem a megszokott arcok köszönnek vissza (hiszen lehetett volna Tóth Orsi a rókatündér vagy Nagy Zsolt, esetleg Csányi Sándor a megmentő Zoltán Zászlós), hanem a képernyőn eddig kevésbé foglalkoztatott művészeket láthatunk, mint Bede Fazekas Szabolcsot – talán Reviczky a kivétel. Ezen túl viszont a magyar közönségfilm remélhetőleg kinőtte az Üvegtigris-szindrómát.  

Liza, a rókatündér, színes magyar film, 98 perc, 2014. Rendező: Ujj Mészáros Károly. Forgatókönyvíró: Hegedűs Bálint, Ujj Mészáros Károly. Operatőr: Szatmári Péter. Látványtervező: Hujber Balázs. Vágó: Czakó Judit. Szereplők: Balsai Mónika, David Sakurai, Bede Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán, Molnár Piroska, Cserna Antal, Reviczky Gábor, Kocsis Mariann.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében