"Szállj elő! Menekülj! Lelj békét! Eredj!"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 5. (667.) SZÁM – MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A visszatekintés ereje
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Irodalom, film és más tripek - Beszélgetés Vágvölgyi B. András rendezővel, íróval
Bogdán László
versei
VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Sötétség délben
MADELEINE DE SCUDÉRY
Gyöngéd térképe Clélie, római történet
Tóth Mária
Kisjézus inge
KOVÁCS KRISTÓF
versei
KISS NÓRA TITANILLA
A szemekben lakó ember
versei
BÁLINT SZILÁRD
versei
Horváth Előd Benjámin
Mintha magamat írnám tovább - Horváth Előd Benjámin interjúja Kulcsár Árpáddal
Antimandalák
Szőcs István
Boldog órák szép emléke – Képen
Ugron Nóra
MAFINN 2. - Pálmafák és diákélet Finnországban
Benő Attila
versei
FŐFAI RITA
Ragaszkodás a gyűlölt háborúhoz
Jakab-Benke Nándor
Társadalmi szerződésszegés
CSUSZNER FERENCZ
KÁMSZ, avagy Karnyóék Állami Magyar Színháza
DÉNES GABRIELLA
Ecce homo!
Codău Annamária
Vendégpapucsban
Újabb gyermek-űrlény barátság
Portik Blénessy Ágota
Tükör által homályosan. Portré-alternatívák
Jakabffy Tamás
Szereti ön Weinberget?
Áprilisi évfordulók
 
Szőcs István
Boldog órák szép emléke – Képen
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 5. (667.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

Ama bizonyos, idézőjelben vagy anélkül oly irodalmias áhítattal emlegetett RÉGI SZÉP IDŐK nagymestere, a miniszter és bíboros Richelieu a lélektan nagy tudományos mestere volt: olvashatni, hogy látogatóit, ügyfeleit egy hosszú előszobában rendszeresen és módszeresen megvárakoztatta: a folyosó egyik falán a festmények véres csatajeleneteket ábrázoltak, vad viadalokat, páncélos daliák egymást öldöklését, a másikon szelíd rózsaligetek mosolyogtak a festményeken, virágcsokrok, alkonyi pásztorleánykák, mesterien összeválogatott csendéletek… A kardinális egy résen keresztül figyelte: a megvárakoztatott személy melyik oldalt nézegeti? A csatajelenetek bámulójával hamar tisztába jött: a félelmetes, erő- és borzalom-ábrázolások csodálói bensejükben félénk, gyenge emberek, külső gesztusaik ellenére!..., míg a másik oldal, az idilli szépségek kedvelőiről tudni vélte; szilárd lelki világú, lábukon biztosan álló, kemény alakok…
Íme: modern fogalmakkal is mély pszichológus, aki tudja, hogy az érzelmi megnyilvánulások ellenkező jellegű lelki tartalmakat is kifejezhetnek! Hogy valamit – az ellenkezőjével is ki lehet fejezni!...
Ugyanabból a korszakból láthatunk bámulatosan finom és precíz vonalakkal megrajzolt szerkentyűket, megannyi emelő, csiga, fogaskerék, áttétel, csatlakozás; lenyűgöző, precíz eleganciával… Egy ábrán például a palota bejáratának eresze finom kagylóhéj gyanánt nyúlik a bejárati tér fölé; a másikon a várószoba mennyezetén finom mívű tengeri rózsa! És bent a falban a bronz kagylóból és a tavirózsából öblös fémcsövek vezettek a palota urának dolgozószobájába: íróasztala szélén, belül üres, tátott szájú rézszobor, ide vezettek a csövek, és tárgyszerűen, pszichologizálás nélkül hallani lehetett, miről beszélgetnek a bejárat előtt és a várószobában!
Ez volt a Régi Rend, az ancienne régime csodavilága: mesterkélt szépség és mesteri mechanika! Amit más korok tagadtak: a gyöngéd líra és finommechanika összeférhetősége: azt ők megvalósították!
Valami új jelentkezett a világban? A barokk hatalomharsogása és a határ eltörlése valóság és allegória között; az addigi művészet és az ideológiák között; az elegancia világáé! A fehér mellénybe, frakkba és vászonsisakokba öltözött s mindössze szuronyos puskával harcoló könnyű gyalogság világszerte veri a páncélos csordákat!
Ennek a szemléletnek a demonstratív helyszíne a díszkert, majd a mulatókert; (szórakoztató park) játékok ligete.
Marosvásárhelyen – és környékén! Bodor Péter és Houchard József szinte egyidőben kezdenek kertművészettel foglalkozni. Houchard, a hagyománnyal szemben, nem volt Bonaparte-hívő, az ő Elba szigetével, 1814-ben kezdte a vásárhelyi Maros-híd alatti kanyart díszkertté kiépíteni (tehát már a „Szent Ilona-sziget” korszakban!), különben is, olvasom róla, hogy ő az 1805-ös nemesi, Napoleon-ellenes felkelésben is részt vett (!), majd a bécsi ellenállásban is harcolt!
A helyszín központjában eredetileg egy nyárfaliget zöldellt, mint annyi Maros-kanyarban még… Ide szerveződtek a fürdőházak, játékterek, sétányok… Az én gyerekkoromban a mi negyedünkből már csak nagyanyám hívta Elba-szigetnek, mások csak Erzsébet-ligetnek, leginkább csak A ligetnek.
Az eredeti dísznövényekből már csak néhány furcsa, alacsony törzsű, lapos lombú díszfára emlékszem; a teásdobozok oldalán lévő képeknek a formavilágára emlékeztettek. (Sajátságos, hogy néhány hasonló alakú díszfa a kolozsvári sétatéren is tenyészett, nem is oly régen, a tó északi partja és a pavilon között. Hogy nem próbálta pótolni senki őket? A díszkerteket aztán megrohanják: mindenki oda akarja telepíteni a sütnivalóit és a hordóit is! (Közvetlenül a háború előtti évekből idézve, a Liget nagyrészét körbeölelte a vasút, azon kívül volt egy enyvgyár (a szappangyáraknál is büdösebb), szerencsére hamar leégett; néhány bolgárkertészt és az Agyagási-strandfürdő. Észak felől egy kaszárnya, azon innen Nagy Pista borozója, a városi villanyfejlesztő telep, gőzfürdő, strandfürdő; a liget mélyében a futballpálya, mellette néhány teniszpálya, majd a bejárathoz közel a korcsolyapálya. – A legnagyobb, tulajdonképpen a lényeges eróziót, a mindent felszámoló erodálódásokat ez okozta: délutánonként a meccsre siető, tülekvő tömeg, estefelé hangoskodva távozik, a jegyet váltani nem tudó „trógerek” rajai a kerítés mellett megszállják és tördelik a jegenyék, nyárfák ágait.
Ám volt más is: minden év végén egy napra a Református Kollégium kiigényelte a labdarúgópályát, tornaünnepély céljaira. Fehér tornatrikókban vonult át a városon menetoszlopunk; odabent a szokásos csoportos tornaszámok, majd atlétikai versenyek; végül labdarúgó mérkőzés; minden gyermek szülei hoztak a büfébe egy-egy tepsi süteményt; szóval az volt a békebeliség. A háborúig provokációk sem történtek. Hanem egyszer elkövetkezett az Iszonyat Napja.
Május 10 – azaz Zecse máj a Román Királyság legnagyobb ünnepnapja volt. Az ismeretes ’38-as, ’39-es súlyos politikai események miatt egyre nagyobb feszültség alakult ki körülötte is. 1940-ben különösen nagy volt a várakozás: hatalmas látványosságok lesznek! Alig értem a Liget közepére, már jöttek vissza „tróger” ismerőseim: még a kerítésre sem engednek felmászni! Mérgesen hazaindultam hát, amikor szembetalálkoztam a Vlasa családdal. Tulajdonképpen második szomszédunk voltak, gyártelepük is közel volt, vasöntődéjük a legnagyobb a városban és messze környéken. Magyar rokonaik is voltak; dinamikus család, egy emberöltő múlva világhírű tudós is kerül ki közülük.
Vlasa maga alacsony, köpcös, de rendkívül erőteljes figura. Jobb vállán, bal csípőjén átvetve arasznyi széles nemzetiszín szalag; olyan léptekkel közeledett, mint Mussolini. Jobb oldalán sötétbe öltözött felesége, jó fejjel magasabb, mint ő, balján a lánya, Aurica (mi a környéken csak Arankának ismertük), ő is jó fejjel magasabb az apjánál, kreol bőrű, délceg szépség. Én szorosan mögéjük zárkóztam, matrózmenetelésben léptem egyszerre az öreggel. Pár lépés múlva egy reccsenés! Eltűnik előttem Vlasa feje! Ő maga hason fekszik, előtte óriási, sötétlilás vértócsa; egy ötméteres girbegurba ág, a végén vizeskorsó nagyságú tuskó, az találta el a szomszédot; egyetlen lépésen múlott, hogy nem engem. Vlasáné halkan jajongott, kezét tördelve… Aranka szép arca szürke, ajkai sebesen mozogtak, de hang nem jött ki rajtuk.
Soha többet nem tudtam betenni a lábam még egyszer a Ligetbe.
Amikor harmincegynéhány évvel később összeismerkedtem rokonukkal, mindig kerültük ezt a témát.

***
Hanem ami az Elba-sziget nevét illeti: Itália latinelőtti őslakói úgy nevezték, hogy ILVA! Erről persze eszébe jut az embernek Palota-Ilva, meg ugye, kis „Ilváról Nagyilváig”… És hogy Déva azt jelenti: Fényes víz… Érdemes volna még ezen elelmélkedni…




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében