Csigavonal
(Spirale)
Aludni,
miként az anyaölben,
mint önmagába görbült iniciálé
testmeleg-sötétben
ártatlanul.
Egy csíralevél voltál te is egykoron.
A barlang: burok a burokban,
a legszélsőbb szférában
csillagok szövevénye, és odakint,
mire nincs fogalom,
mérhetetlen távolságok
ingadozó mértékek –
ébernek lenni,
az árnyékban készen áll
a fejsze, mely kidönt.
Ködtenger, Lindenbergből nézve
(Nebelmeer, vom Lindenberg aus gesehen)
Ameddig a szem ellát: tenger,
hömpölygő gomolyfelhőkben
árad és örvénylik a föld felett a hegynek;
zavartalan áll a szikla a tengernél.
Odalent gürcölünk, kaparászunk
konyhákban, csarnokokban, földeken,
utakat keresztezünk a tengerfenéken,
céljaink vannak, lépsejteket építünk,
rabok vagyunk – fogva tartanak
a tevékenységek –,
elvétjük az embereket, állatokra bukkanunk,
megtérünk fedelünk alá,
eszünk, betegeskedünk,
félvakon tévét nézünk,
álomba zuhanunk, zárt lábakkal
álomban lebegünk, idegenül járunk
árnyék-szurdokban és édenben.
Előttem a tengerből kiemelkedő
hegyek szegélye,
ha vízen járhatnék,
Ti, kiket szerettem,
szembe jönnétek velem
az én másik,
hallgatásban összegyűjtött életemből.
Falevél
(Blatt)
Élet:
falevél a szélben;
a fekete mancs
és a fénylő kéz.
Olvasd mindkét oldalát.
Ami fénylik,
a sötét vidékek
emléke.
Tavasz
(Frühling)
A holnap földjén
Ábel tüze ég,
Káinnak nyoma veszett.
Isten van a kertben.
Új föld kezdődik.
Átjárások
(Durchgänge)
Az ágy mögött lóg a kulcs,
amelyhez nincsen zár.
Kulcsokat gyűjtesz. De hol
vannak a szobák, a házak?
Az utolsó szoba
mindig nyitva áll.
Nyári napforduló
(Sommersonnenwende)
Az ablaknál várni és kitekinteni,
a párában a tornyosuló hegyek
kettős tűzhányóvá olvadnak össze.
Hallgatagon áll a nap,
mielőtt lehanyatlik.
Látni azt, ami téged nem lát.
Az égitestek természete más.
Szem-pillantás: emberi pillantás.
Perzsel a vízben,
mielőtt kihamvad.
A kék madár
(Der blaue Vogel)
A kék: egy isten találmánya,
aki idevet a távolból,
egyre messzebbről,
egy madarat
az örökkévalóságból az időbe.
A hópehely üzenete
(Die Botschaft der Flocke)
Pünkösd reggele.
A sövény felett
napsütötte, szálló hópehely.
Szellem, mely ott lobog, ahol akar,
virág, mely magával ragad,
mag, amely gyökeret ereszt.
Mélyre hatol a gyökér,
amelyen járok,
szemem előtt a pehely,
fényben tűnik el.
A válasz
(Die Antwort)
Ha az élet oldalba bökött,
versekkel válaszoltam,
és úgy elcsitítottam,
hogy továbbment,
és otthagyott
a halálos csöndben
néhány szóval
olyan dolgokról, amelyeket
túl sokáig elhallgattak.
Az ablaknál, este
(Am Fenster, abends)
Éj-zöld hegyi tisztások,
úton a szavakhoz,
megfejtett rejtjel
egy homályos vershez.
A belső és a külső táj,
az ég kerteket ont, különállók
kéz a kézben járnak ott.
Baljós feketeségben
verdes a tetőszélen egy madár,
gondolat, darabokra tépett angyal,
mely forrongó szürkület-fényben
tovaszáll.
BENŐ ESZTER fordításai
Erika Burkart (1922–2010) svájci költő és író. Elsősorban lírikusként tartják számon, de regényeket és elbeszéléseket is írt. Szépirodalmi munkásságát számos díjjal tüntették ki, többek között Gottfried Keller-díjjal, Conrad Ferdinand Meyer-díjjal és a svájci Schiller Alapítvány nagydíjával, ami a legrangosabb irodalmi elismerés Svájcban.
