"Látni azt, ami téged nem lát."
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 8. (670.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Verseket a lájkok elé
Benke András
A személyes beszéd lehetőségei - Beszélgetés Borbély Andrással
Lászlóffy Csaba
A debütáló tudat zavarai
Klementina „áldozatai”
Bertha Zoltán
Lászlóffy Csaba (1939–2015)
Sebestyén Mihály
A város felett lebegő tárgyról
Erika Burkart
Versek
Tóth Kinga
Faliratok
Ármos Lóránd
Versek
Varga Borbála
Anyám hatalma
Krómer Ágnes
Versek
Horváth Előd Benjámin
Vérre kell mennie - interjú Márkus Andrással
A romlás természetessége
Pap Zsolt
Versek, költők, székek
Boda Edit
Bo szerzetes útja a biciklivel
Farkas Wellmann Éva
Közösen indított történet
Cseh Katalin
Versek
Szőcs István
A harmadik – a nem az igazi
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Pynchon és a pátosz
Péter Beáta
A kötelezettségek pöttyös ketrecében
ERDÉLYI KRISZTINA
A változóban keresendő változatlan
MOLNÁR ZSÓFIA
Időesszencia
Összkomfortos viskónkban
Szekernyés János
Ihletserkentő verőfény
Jakabffy Tamás
Könyv az észak-erdélyi orgonatájról
Májusi évfordulók
 
Krómer Ágnes
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 8. (670.) SZÁM – ÁPRILIS 25.

Elméleti szeretők

Ma sem tálaltam fel magam szusinak neked,
ribancnak túl öreg vagyok,
nem rendelsz magad alá, felé se már.
Erekció helyett csak a derekad merevedik,
nehéz eldöntened, apáskodj vagy megdugj,
alsógatyáddal letörölnéd igazi könnyeim.
Egészségtelen románc ez nekünk kedves,
szeretnél megszabadulni tőlem,
megkapni és elengedni is igazán macerás.
Drága a koton, a tej, mellem között a hely,
de egymás karjaiban megdögleni nem végzetes.
Míg te felületesen átfogod a derekamat,
én kést szorítanék a nyakadhoz és önmagam,
boldogtalan órákban boldog pillanatok vagyunk,
alattam mozgó csípőd hazudik, én már tudom,
orgazmust színlelni lusta vagyok.
Te létezel, én még vagyok.


Melegség

Bántóan romantikátlan ez most így.
Csak nézem, ahogy kifújod a füstöt,
a 38-as út mellett elszalad az időnk.
Arra kérlek, ne kérdezz már semmit,
miért vagyok szőke és milyen nem vagyok.
Én csak hallgatom most a csended.
Mi nem hangoskodnánk az ágyban sem.
Látod, a szemem sem rebben már,
lágy a szél és mellbevágó szavak fárasztanak.
Külön fekszünk, járunk, homlokcsók sztornó.
Megbocsátjuk egymás frigidségét könnyedén.
A forróság tőlem neked egy tányér gulyásleves.


True love


A szerelem egy rózsaszín elefánt,
nem egy rossz dugás a kanapén.
Letérdel eléd a kietlen vágyakozás,
gonosz kis vörös ördög képében.
Leszívja energiádat Te elröpülsz.
Egyetlen amiben kedved leled.
Vérvörös fák levele egy ítélet.
Nem szereted igazán magad.
A nő kinek mellét csókoltad,
lassan már el fog csendesedni
Halálosan fáradt vagy élni is.
Színtelen lepkévé változik a lét.
Vörös Kárhozattá válik a csend.
Poshadt zöld szobanövények,
lehullatják apró leveleiket neked.
Bele lehet fulladni ebbe az éjbe.
Belesüppedsz az elégedetlenségbe.
Magömléssel távozó apró örömök,
felszisszennek a tudatod mélyén,
Tudod az a ringó csípő öledben,
szánalmasan őszinte volt hozzád.
Hiányzik valami, de nem érted.
Talán a rózsaszín elefánt belőled.


Hanta Beach

Álmomban külföldön jártam,
pálmafák alatt futottam reggel.
Nudistastrandon feküdtem.
Nem tirpáknak való ez a vidék,
tengerparti cápák zabálják egymást,
forintos vágyaim lehúzhatom a klotyón.

Emlékszel amikor szőlővel etettük egymást?
A szomszédtól loptuk akár a szép napot.
Vörösre színeztem vele az arcod.
Életet játszó két kis gyerek voltunk.
Három nap ragyogott az égen ott.
A Tiszában fürdettük egymást,
rózsaillatú tested volt a támasz.

Ukrán cigire nézek megöl a honvágy,
műmellű nők testüket rázzák: eladó,
homlokomra barázdát véset az idő,
tagadhatatlanul vénül már testem.
Nézd itt full extrás minden perc !
Ugye tudod el kell innen mennünk?


Monogám respect

Fején koppant az eső,
szívében ott volt a nő,
lekvárt főzött kevélyen,
csókjában fürdött a nap,
átrohant a kereszteződésen,
talpa alatt reccsent a gally.
Valahol már eltűnt egészen.
Szeme még zölden villant,
emlékezz rám tekintettel.
Zsebében csak egy százas,
szája szögletében mosoly.
Inge ujjában játszott a szél,
mintha csak falevél lenne,
hajában megpihent a fény.
Szellemvilágban tévelyget,
cipője nyomát formázta a föld.
Átlibbent a csendes emlékezetbe,
kezében nem volt virág sem gaz,
szeme mesél halvány kis reményt.
Rövid beszéd és hosszú szünetjel,
valaki mondhatná még ne menj el.


Papírjaguár

Néma sárga halakat etet,
pillangó pihen a vállán.
Széllel szemben rohan,
néha fehér vonalon jár.
Szemében mező csillan.
Never don’t cry Papírjaguár.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében