"Látni azt, ami téged nem lát."
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 8. (670.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Verseket a lájkok elé
Benke András
A személyes beszéd lehetőségei - Beszélgetés Borbély Andrással
Lászlóffy Csaba
A debütáló tudat zavarai
Klementina „áldozatai”
Bertha Zoltán
Lászlóffy Csaba (1939–2015)
Sebestyén Mihály
A város felett lebegő tárgyról
Erika Burkart
Versek
Tóth Kinga
Faliratok
Ármos Lóránd
Versek
Varga Borbála
Anyám hatalma
Krómer Ágnes
Versek
Horváth Előd Benjámin
Vérre kell mennie - interjú Márkus Andrással
A romlás természetessége
Pap Zsolt
Versek, költők, székek
Boda Edit
Bo szerzetes útja a biciklivel
Farkas Wellmann Éva
Közösen indított történet
Cseh Katalin
Versek
Szőcs István
A harmadik – a nem az igazi
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Pynchon és a pátosz
Péter Beáta
A kötelezettségek pöttyös ketrecében
ERDÉLYI KRISZTINA
A változóban keresendő változatlan
MOLNÁR ZSÓFIA
Időesszencia
Összkomfortos viskónkban
Szekernyés János
Ihletserkentő verőfény
Jakabffy Tamás
Könyv az észak-erdélyi orgonatájról
Májusi évfordulók
 
Boda Edit
Bo szerzetes útja a biciklivel
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 8. (670.) SZÁM – ÁPRILIS 25.

I.
A dombok fölött

Bo lába alól nem fogy ki az út, folyton lépdel, s ekképpen pedál nélküli biciklijének kerekei gurulnak. Száguldozik a dombokon, mintha csak repülne a bokrok, fák és virágok fölött. A madarak mindig az ő útjával megegyező irányban haladnak.
Honnan ez a kezdet- és végnélküliség? Honnan a kerék kereksége? – Fölösleges kérdések, Bo azt hiszi.
A szél útiránya is azonos a Bóéval és a madarakéival. Keletről tartanak nyugat felé. Az állandó egyirányú szél miatt meggörbült fák élő útjelzőkké váltak.

1.
három madár az égen
idelent két kerék
a harmadik bennem forog

2.
nem ismerem ezt a vidéket
lakatlan tájak ezek
fütyörészik a gond

3.
a domb dombot fial
a szél szelet ellik
én csak a csillagokra várok


II.
A madaras tónál

Eldobja a biciklijét, bele a magas fűbe. Először a fa alatti magányos szekrényt vizsgálja meg, mely reménytelenül kínálgatja porréteggel belepett dolgait, a pár felbontatlan konzervet és üres dobozt. Kinek kell mindez? Árva ez a szekrény, még a pókok is elkerülik, olyan sötét és időtlen üreg. Jobb volna bele se tekinteni. Ha legalább színe volna, de még az sincs neki.
Végül Bo csak otthagyja valahogy a szekrényt, melyben mintha saját múltját látta volna viszont: gyermekkora töredezett napjait, gyermekkora sírását, amikor folyadék helyett homok pergett a szeméből – befele a mellkas irányába, ahol a sivatagi viharban egy egészen eleven szív kucorgott.
Figyelme most már a tóra irányul, melyet dús növényzet ölel körül. Nem, ez a rücskös tó nem magányos. Van benne valami nyugtalanító, talán a víz örök változékonysága teszi, vagy esetleg a tavon billegő fehér csőrű, fekete tollazatú hatalmas madarak miatt érzi ezt így. Az élet árnyképei ezek, a tátogó csőrök jövőbe nyíló ablakok.
Bónak itt most hosszabb időt kell eltöltenie, biciklije talán évekig rozsdásodhat a földön, néha csillagfényben.

1.
ezek az árnyékok
emlékeztetnek valamire
s mind hozzám beszélnek

2.
hová úsztok fekete madarak
tollruhátok alatt az élet
hozzátok bújnék

3.
bár félelmetes ez a tó
bár embert nem találtam itt
állj meg mégis idő


III.
A különös alakú szilvák

Mikor a titokzatos tótól és a fekete madaraktól végre meg tudott válni, Bo fogta a biciklijét, és újra elindult. Éppen a domboldalon kaptat felfele, amikor tehénbőgésre lesz figyelmes, aztán hamarosan meg is pillantja őket. Legelgetnek. Két gyermeket is lát, egy fiút meg egy lányt, aki a teheneket őrzi. Odaérkezik hozzájuk. A földön egy rózsaszín kendő, rajta különös alakú gyümölcsök.
– Mik ezek? – kérdezi Bo.
– Szilvák – válaszolják a gyermekek.
– Szilvák?! – csodálkozik Bo, majd egészen közel lépve a kis halomhoz, megszabadul biciklijétől, leül a földre, s kiválaszt egyet a rendkívüli gyümölcsökből. Alakra leginkább a körtére emlékeztet, csakhogy ennek a szára a körtéével ellenkező végen található. Puha és hamvas gyümölcs.
A két gyermek csak áll, nézi a tudatlan szerzetest. Hátuk mögött egy szilvafa ontja virágait, a szirmok közül néhány mindig magasra röpül a meg-meglóduló széllel.
Bo sokáig nézi a gyümölcsöt.

1.
kié ez a föld
kié a szilvafa
homályos tükör

2.
most virágzik a fa
s máris alatta a gyümölcs
kinek hihetnék

3.
körtére gondolok
szilvát tartok kezemben
vihogó kék tehenek


IV.
És újra a dombokon

Semmit sem lehet elhagyni, letenni vagy eldobni. Makacsul kötődik hozzánk mindenféle dolog. Ha új biciklit szerez is Bo, azért a régit viszi magával a hóna alatt, esetleg a hátán. Újabban egykerekűvel teker árkon-bokron át. Hátat fordít, mindig csak hátat, hallgatagon megy a végeláthatatlan dombok fölött. Elnehezült teste, görbe gerince beletörődik az idő múlásába. Mindig van újabb és újabb guruló masina, addig-addig, mígnem egészen elborítják a kerekek.

1.
most tél van
mégis nyári a dörgés
holnap hűlt helyem

2.
kalapom fényezi a nap
fű csapkodja ruhám szegélyét
apró harangvirág a tájban

3.
kéreg fölöttem: fekete madárraj
hallom már a város avas zaját
ércbe öltöznek ott még a fák is




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében