1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Szemed még izzik, de iringó színén
szikrákat olt a bujkálók homálya,
minden perc újabb fátylat vonhat rája,
íve ha kérdő, a jövendő kemény
vonala föl a homlokra kerül,
mintha nem lenne semmire felelet,
és rémerdők dobja zilál melletted,
hisz egyedül lész csonkán, egyedül.
És föl nem osztod ami oszthatatlan,
mi még ott van a bújdosó szavakban,
eltűnik az is egy nappal végleg,
mert a mű mi e perccel kész lett,
akár a fáradt iringóvirág,
mihez Cecilia zenget litániát.