Kilencedszer startolt a Studio 9 Csíkszeredában a Kossuth utcai galériában, majd indult el a minden évben újratervezett útvonalán. Lassan jubileumot ülhetünk, számot vethetünk. Már van mire visszatekinteni, már megfelelő a távlat ahhoz, hogy kirajzolódjék egy történet, és látni, érzékelni lehessen a leheletfinom mozgásokat, változásokat is, melyek egy-egy alkotót jellemezhetnek.
Mindezek mellett kérdésként merülhet fel, hogy mi az oka és célja annak, hogy Studio 9 alkotócsoport tagjai (ez alkalommal Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Tompa-Bors Eszter, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásait láthatták az érdeklődők) ennyi ideje együtt működnek. Az induláskor elsősorban gyarkorlati meggondolásból vállaltak közösséget, hogy ily módon könnyebben és több helyen megmutatkozhassanak, mégis azt hiszem, hogy ennél többről van szó. Bizonyos értelemben reprezentatív kiállításról, „válogatásról” beszélhetünk, mely nem sorakoztatja fel ugyan a csíkszeredai képzőművészet minden árnyalatát, de azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy azok a beszédmódok, melyek itt kifejezésre jutnak, különböző karakteres vonásaikkal együtt, jellemzőek a térségben, és hasonló értelmezési mechanizmusokat hozhatnak mozgásba.
Hagyományos keretek között sajátos megnyilvánulások jutnak szóhoz, bonyolódnak párbeszédbe, egymást erősítve. A tálalás nem seregszemlét idéz, inkább otthonos hangulatot teremt, ahol a különböző kapcsolódások módja és ereje által mind jobban kirajzolódnak a kontúrok, a karakterek mind jobban megragadhatóak. Azt is mondhatnánk, hogy a kiállítás terében együtt szereplő alkotások egymást helyzetbe hozva különös játékra, egyedi értelemtörténésekre adnak minden alkalommal lehetőséget. Az egymás közti viszonyok minden kiállítás terében át meg átrajzolódnak, ezáltal az alkotások egy kicsit mindig újjá is születnek, felfrissülnek, talán erőteljesebbé is válnak. Azt hiszem, túl a megmutatkozási lehetőségek gyakorisága mellett, leginkább ezt köszönhetjük a Studio 9-nek, és ez az oka annak, hogy a hazai közönség is minden alkalommal új találkozásként élheti meg ezeket a kiállításokat.
Az elmúlt kilenc év alatt az alkotók változtak, ugyanakkor egyértelműen önazonosak maradtak, ragaszkodva ahhoz az alaphanghoz, amelyet valamikor, a pályakezdés idején, sikerült hitelesen megformálni, artikulálni. Mindannyian érett művészek, akiknek alkotásain lassan generációk cseperedtek fel, mégsem idegen tőlük a kísérletezés, a megújulás vágyából fakadó gesztusok használata. Azt gondolhatjuk, ha valami beérik, kiteljesedik, idővel könnyen unalmassá válik. Viszont, ha (szépség)hibái vannak vagy nem stimmel velük valami, könnyen kizökkenthetik a passzív szemlélőt a szerepéből, a figyelem is újra felkelthető, új perspektívák nyílhatnak. Azt hiszem, a tökéletlenség, a sérülékenység megmutatásának vállalása vagy a kísérletezéssel járó útkeresések és a kísérletezésből fakadó megújulások teszik igazán szerethetővé, közelivé a Studio 9 alkotásait, ugyanakkor mindez a megújulás egyetlen lehetősége is.
