1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Emlékezés egy régvolt éjszakára

Valami volt.
Mint nehézkes homályban,
Tétova keresgélés közben
Elguruló gomb.

Hideg padlón
Meztelen talpak párás csoszogása,
Kiosztott gyógyszerek az asztalon.
Sarkon leselkedő magány.
A pohárból
félig kiivott víz.
Vékony kéz egy őszes homlokon.
– Senkinek Senkije.
– Ne féljen! – suttogom –
Holnapra jobb lesz minden.

A gyár füttye, az éjszaka álma,
Ódon ház sötétje,
Az álom éjszakája
Keserűn facsarog.
Fölriadt gyermek csöndes hüppögése,
– Csicsijja, aludj csak, kincsem!
Összeszorított ajkaink közt
Elszálló barna sóhaj,
S szemünkben egy pillanatra
A fény sem csillan,
Tudod édesem,

Valami elillan –
Aztán lélegzünk tovább.

Kertünkre leomló égbolt.
Fekete mezőkön
Hajlott emberek.
Vonatra várók álmos suttogása.
Görbe lócán
Döcögnek fázó asszonyok.
Éjszaka árnya, utca tompa fénye,
Falombok árnyékát
Szél dobálja szanaszéjjel –
Csatornák zubognak,
Egy alak elsuhan.

Végtelen kábulatban
Kavargó Minden,

Valami mégis volt,
Valami elillant.

Éjszakai műszakból hazafelé


Már hiába

Aki elmegy,
nem néz vissza többet.
Illatát őrzi még
az inged ujja,
a mellkasodon
feszülő vászon,
tegnap rajtad
csüngött odabújva –
egy kóbor tárgy,
mit az asztalon hagyott,
a barna kabátjáról
leszakadt gomb,
hajszál az ágy alá esve.
Hiába keresve –
tétova ujjaiddal
kutatsz valami után még,
az este sűrű hálót
sző köréd, csak állsz
a konyha közepén,
Ahogy az
otthagyottak állnak
valamire várva,
De nem jő
szó a szádra.
Nem érzed már.
Te tudtad ezt.
Már nem sebez.
Nem éget. Nem fáj.
Nem főzöl teát,
mint tegnap este,
s léptét se lesve
az ajtót bezárod.