"a nagy út félig sincs hátunk megett"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 10. (672.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Az írói kvóta
SZÉKELY FERENC
Közelítések a drámai igazsághoz - Beszélgetés a 75 éves Kocsis István dráma-, próza- és történetíróval
ZUDOR JÁNOS
Versek
MÁRTON EVELIN
Szamos-song
Kántor Lajos
Kábelszakadás
Sötétség
Nagy Koppány Zsolt
Egy híján száz
Bréda Ferenc
BAB ÉS BABÉR - EPILÓGUS
GOMBKÖTŐ MAGDÁS EMŐKE
Versek
Horváth Előd Benjámin
Égi testek, mérési hibák - interjú Váradi Nagy Pállal
Történet a történetről
Szőcs István
Írói publicisztika mint nyelvtudománypótló – és tisztelgés Czakó Gábor előtt
SZENTMÁRTONI JÁNOS
Láthatatlan kiállítás
Láthatatlan kiállítás
Tar Károly
Versek
Dávid Gyula
Lucian Blaga magyarul
Bakk Ágnes
A hernyó és a pillangó
CSUSZNER FERENCZ
Magyarázni a megmagyarázhatatlant
Lakatos Artur
Nem elvesztegetett idő
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
A háborúnak és a tájnak is mindegy
Demeter Zsuzsa
Terítéken Európa
Portik Blénessy Ágota
Levegőt!
Jakabffy Tamás
A Jazzybirds első albumát hallgatva
Júniusi évfordulók
 
Bakk Ágnes
A hernyó és a pillangó
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 10. (672.) SZÁM – MÁJUS 25.

Közhelyes már, miközben sokszor megkérdőjelezhető, hogy a szadisták mennyire megkínzottak önmaguk is. Illetve hogy azoknak, akik pedig kínzatni szeretnek, mennyire jó, mert azt kapják, amire vágynak. De csavarosabb helyzetekben a kínzott arra kényszeríti kínzóját, hogy őt sanyargassa mindenféle módszerrel. Pedig ez nem is olyan egyszerű feladat. Peter Strickland legújabb filmje, a The Duke of Burgundy pedig a csapdában levőkről és a szenvedélyről szól.
De talán a legelején érdemes tisztázni: ki is az a Duke of Burgundy? Kiderül a stáblistából, nevezetesen a latinul Hamearis lucinaként nevezett példány. Kicsit utánaolvastam a főképp a Nagy-Britanniában megtalálható pillangónak, különös figyelmet fordítván a nőstények viselkedésére, de kiderült róluk, hogy semmilyen különlegesebb tulajdonsággal nem bírnak. A pillangó neve viszont rendkívül sokat ígérő. Ahogy Peter Strickland alkotása is, amit valószínűleg nagyon sokan vártak a beharangozott tematika miatt is (egy női alá-fölérendelt szerelmi kapcsolatról szól). Ha a filmet a stáblistán feltűnő magyar nevek miatt magyar koprodukcióban készült alkotásnak tekintjük – bár korántsem olyan mértékben, mint a rendező debütfilmjét, a Péter Hilda főszereplésével készült Varga Katalint –, a The Duke of Burgundy a Liza, a rókatündér után a második nemrég bemutatott film, amely mondhatni kösztümös alkotásnak is számít, mindenesetre egy nehezen meghatározható korban (talán az 1910-es és 1930-as évek között) játszódik. Strickland filmje egy nehezen beazonosítható helyiségben – amelyet csak nők laknak és amelyben a lepke- és pillangókutató központ is helyet kap – játszódik, ahol ismétlődő időközönként ismeretterjesztő előadásokat tartanak az ott kutató entomológusok, akik ugyancsak nők. Persze, ez egyáltalán nem egy unalmas kutatói közösség, mint ahogyan a pillangók sem unalmasak egy pillanatig sem.
A főszereplő Evelyn, egy csinos harmincas, szinte gyerekesen görbülő szájú, vonzó nő (Chiara D’Anna, Strickland előző filmjében, a Berberian Sound Studióban tűnt fel korábban), aki először e (valószínűleg amatőr) kutatócsoport egyik seniorának, mondhatni seniorinájának az engedelmes takarítónője, majd még engedelmesebb szeretője. Itt kezdődik a bonyadalom: a film viszont nem engedi elmesélni magát, inkább elmélkedni hagy, amire az erotikus giallo műfaja nagyon is alkalmas – vagy inkább csak apropó.
Az idősebb entomológust, Cynthiát Sidse Babett Knudsen játssza, akit a dán Borgen sorozat határozott politikusnőjeként láthattunk legutoljára, és mintha most is azt a szerepét folytatná: otthon ugyanaz az erős nő, aki tudja, hogy társadalmi státuszát mindenütt képviselnie kell. De aztán elkezd öregedni, és ez a szerep egyre nehezebb. Ezt a liminális állapotot mutatja be a film: egy párkapcsolatban miként éljük meg a magunkra kényszerített vagy kedvtelésből felvett szerepeket és azok korlátait, meg azt persze, hogy ezt a másik hogyan tolerálja vagy éppenséggel utasítja el, és mi magunk mit tudunk ezzel kezdeni, ha már önmagunk szeretnénk lenni. A dán színésznő azért is egyedi választás, mert egyszerre tud úriasszonyt játszani és esendő öregedő hölgyet is, a kamera ugyanúgy fókuszál intimebb testrészeire, miközben a fűzőjébe kínozza magát, akár mosolygás közben a már jól látható ráncaira. Lassan belefárad a kínzásba, már számára okoz mindez kényelmetlenséget, és visszafelé próbálja fordítani a folyamatot: kényelmességével és barátságosságával viszont kedvesét untatja már-már kínzásig, hiszen hiányzik az izgalom. A fiatal szerető azonban az izgalmat keresi, ha kell, akár másnál. Elveszteni őt viszont nem lenne olyan könnyű. Ennél a momentumnál már teljesen mindegy, hogy milyen neműek a főszereplők, egy szomorkásba forduló történetet látunk az elmúlásról. Amely – végre nem amerikai módon – happy endbe csap át, és kiderül, hogy mindez a körítés csak „luxury”, mert ők ketten számítanak csak egymásnak.
Míg Knudsen mesterien játssza a már-már túlérett nőt, addig Cynthia egyre gyerekesebb hozzáállását domborítja ki. Mikor elérkezik hozzájuk az ugyancsak női asztalosmester, aki nemcsak az ágyat méri le, hanem a megrendelőinek a formáit is, majd közli, hogy a kívánt különleges ágy csak 8 hét alatt készülhet el, Evelyn egyik pillanatról a másikra hisztis kisgyermekké változik, akit alig győznek csitítani, majd egy human toilet nevű új bútorral terelik el a figyelmét (nem, nem az a human toilet, amit most mindenki elképzel...). Ő az erőszakos kisgyerek, akinek a szülő igyekszik mindent megadni, csak azért, hogy boldognak tudhassa. Az alárendeltek látszólagos nyugalmában mindig megcsillantja a saját jelentőségteljesebb „pozícióját”.
Ez a történet a filmben csak egy adalék a sok közül. Rengeteg lírai kép és fantazmagória elevenedik meg: a főszereplők fantazmagóriáit is meglátjuk, bizsergető képekben és zenével, rengeteg pillangótípussal ismerkedhetünk meg, nem csak képileg, hanem akár hangos szinten is: sokszor pl. a molylepkék rezgése hallható. A bemutatott, általában épp a mosószertől csöpögő fehérneműk már nem csak szexuális jelképként használatosak, hanem önálló esztétikai értéket képviselnek, viselőjüktől függetlenül. És a táj is gyönyörű, a kontextus pedig szinte idillien békés. A kontextus kérdése azért fontos, mert bár csak nőket látunk – mintha Leszbosz szigetére kirándulnánk –, a soha vissza nem köszönő szomszédnő, Lorna viselkedése a gyanakvó „szomszédasszonyok” homofób attitűdjére utal. Később persze megtudjuk, hogy mogorvasága pontosan minek tudható be.
Külön érdemes kiemelni a stáblista rendkívüli gazdagságát: hiszen nem csak megidézi a lepkéket, de még az is kiderül, hogy még az olyan álombeli, illetve Google által alig talált human toilet (ami valóságban nem – így – létezik, ahogy a film megidézi) szakértője is közreműködött az alkotásban.
A film kissé emlékeztet az Angels and Insects című 1995-ös Philip Haas-alkotásra, amelyben ugyancsak erős szexuális utalások és meditatív képek vannak, túl a rovarok életének bemutatásán, a befejzése azonban sokkal keserűbb. De Strickland nemcsak egy játékfilmet forgatott, hanem inkább egy filmesszét, amelynek hosszú képei nem a női lélek vagy egy női párkapcsolat bugyrait járják be, hanem a saját alaptermészetünkön gondolkodtatnak el. Amelyek ugyanolyan sokszínűek, mint azok a gyönyörű pillangók – de általános igazságok talán mégis vannak.

The Duke of Burgundy, színes angol film, 2014, 104 perc. Rendező és forgatókönyvíró: Peter Strickland. Operatőr: Nicholas D. Knowland. Vágó: Fekete Mátyás. Szereplők: Sidse Babett Knudsen, Chiara D’Anna, Eugenia Caruso, Monica Swinn, Tompa Eszter.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében