Folyóiratunk arra volt kíváncsi, hogyan látják az erdélyi magyar írók-költők, illusztrátorok a mai gyerekirodalom helyzetét. Ezért megkértük Szántai János írót, Simon Réka Zsuzsanna meseírót, Jánosi Andrea képzőművészt, illusztrátort, Fekete Vince költőt, a Székelyföld szerkesztőjét, valamint Balázs Imre József költőt, a Korunk szerkesztőjét, reflektáljanak röviden alábbi kérdéseinkre.
1. A nemzetközi és magyar gyerekirodalom mennyire igazodik az elmúlt évtizedek kommunikációs változásaihoz, megváltozott-e a gyerekirodalom nyelvezete, tematikája, illusztrációi a technikai változásoknak köszönhetően, azaz milyen ma a jó gyerekirodalom?
2. Van-e határ, s ha van, mennyire ingatag gyerek- és felnőttirodalom között? Mennyire áthallásos a mai gyerekirodalom?
3. Milyen a mai gyerekolvasó, van-e lehetőség találkozókra, ahonnan meg lehetne tudni, mit szeretnek ma a gyerekek olvasni? Hogyan lehet a képernyő uralmával versenyre kelni, mi kell ahhoz, hogy a nagyobbacska gyereket a könyvhöz csábítsuk?
Íme a válaszok:
Szántai János
1. Véleményem szerint tökéletesen. Is. Meg kevésbé tökéletesen. Is. Meg egyáltalán nem. De vegyük sorra. Tökéletesen alkalmazkodik a kor digitális-mobil-képzuhatagos kontextusához a trendi gyerekirodalom. Ha valaki szélesebb közönségrétegekhez akar elérni, nem hagyhatja figyelmen kívül a fent említett kontextust. Példa erre számos mai orosz gyerekirodalmi mű (pl. Natalija Kuznyecova: A kalózláda esete). Csak úgy ömlenek belőlük a (nyilván „nyugatos”) márkanevek, brandek, hi-tech szimbólumok. De az a helyzet is gyakran előfordul, hogy az irodalom egyenesen beépül a kontextusba. Kapásból egy példa: a TumbleBooks internetes oldal. Van itt minden, az 50 szavas szókincsű mesketétől a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalmi opuszokig. Mármint ott, az oldalon. És mozog, és hangzik, és betűz. Elképesztő.
A kevésbé tökéletesen alkalmazkodó gyerekirodalom talán az, amelyik mögött ott van a szerző, aki megtanult írni, meg tehetsége is van hozzá, és tudatosan használja a kontextust, valamire. Akármire. Jó példa ennek Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című, „klasszikusok hi-techre hanszerelve” könyve.
Aztán ott van az a gyerekirodalom, ami támogatott, és jó, és a régi „reflexekre” hagyatkozik. Sok itt a példa, nem sorolom. De egyik fajta gyerekirodalommal sincs baj lényegében, ha át tudja vinni az információt, illetve nem nézi hülyének az olvasót csak azért, mert gyerek.
2. Nincs határ, minek is kellene. Két fontos dolog van. Az egyik: tudd átvinni az információt az olvasónak. Ha ez megy, Spinoza Etikáját is eladhatod. Miért ne? Mondom, a gyerek nem hülye. Csak más kódokkal dolgozik. A szerző a hülye, ha ezt nem veszi figyelembe. Időnként szélesen vigyorgok, amikor látom, egyes alkotók miként erőlködnek, hogy elmondjanak valamit, ami szerintük irtó jó, de nem megy át, mert az illető alkotók képtelenek a befogadó nyelvén beszélni. Az ilyenek inkább ne írjanak gyerekirodalmat. Tényleg. Vagy tanuljanak meg gyerekül. A másik fontos és egyben kerülendő dolog a gügyögés. Ne gügyögj, attól nem leszel érthetőbb.
3. Nyitott, amilyen mindig is volt. Hogy el kell csábítani a tévé elől, monitor elől? Hát, el kell. Azt hiszem, csak akkor nem lehet, ha a csábító nem igazán akarja. A gyerek kíváncsi lény. Ha a csali ott van a horgon, előbb-utóbb rácsap. Nem olyan ördöngös dolog ez. Úgy érzem, a kényelmes csábító mentsvára az a szöveg, hogy a gyerek lóg a monitoron, és nem lehet levakarni róla. Nekem eddig minden alkalommal sikerült, amikor igazán akartam. És nem vagyok se Gandalf, se Grimm testvér, se Weöres Sándor. Az tény, hogy a „nesze, fiam, itt egy könyv, állati jó, neked való, olvasd el”-módszer nem működik. Akkor talán még működött, amikor a könyvön kívül csak az esti híradót bámulhatta a gyerek, a hosszan tartó tapsokkal. Most már, a 11 mesecsatorna és nyolcvanezer tematikus internetes oldal mellett kicsit több kell. Részt venni, partnerként, a szöveg örömében. Hát, ez nem mindig megy. De nem is baj. Csinálni kell, nem beszélni róla.
Simon Réka Zsuzsanna
1. Azok a gyermekirodalmi alkotások alapján, amiket olvastam és ismerek a magyar, spanyol, katalán palettáról, azt tudom mondani, hogy folyamatosan változik a nyelvezet, a tematika, a képi világ. Természetesen az arányok különböznek. Míg a spanyolok évtizedek óta bátran nyúlnak mindenféle tabutémához, addig a magyar piacon ezek a típusú könyvek az utóbbi években kezdenek csak teret kapni. Nem szeretem az olyan összehasonlításokat, ami különböző országok gyermekkönyvkiadását célozza, inkább azt szoktam figyelni, mi hogyan működik a magyar, a spanyol, a katalán gyermekkönyvpiacon. A spanyol gyermekkönyvkiadás múltjának, többnyelvűségének (pl. a galíciai Kalandraka Kiadó könyveit több nyelven is meg lehet vásárolni) is betudható, hogy sokat kísérleteznek, nem riadnak vissza az újtól, a még ki nem próbálttól. Merész, néhol meghökkentő, változatos forma- és színvilágú, tematikájú (pl. a bevándorló gyerekek küzdelmei, a családon belüli erőszak, iskolai kirekesztés, halál, alkoholista szülők, sérült gyermekek mindennapjai, a gyermekbántalmazás, szolidaritás, egymás elfogadása, nyelvi, kulturális sokszínűség, önbecsülés, étkezési zavarok: pl. anorexia stb.) gyermekkönyveket jelentetnek meg. Nagy hangsúlyt fektetnek olyan képeskönyvek kiadására, amiket nem zárnak korhatárok közé (pl. az Edelvives kiadó). A magyar gyermekkönyvpalettán alig találhatók képeskönyvek: a kevés szöveg, sok kép alapú alkotások. A magyar olvasóközönség számára a megszokott, sokszöveges mesekönyvek az értékesebbek, ezeket keresik, ezek eladhatóbbak a piacon.
Hogy milyen ma a jó gyermekirodalom? Én mindig gyermekkönyvekben gondolkodom, ezért az foglalkoztat, milyen a jó gyermekkönyv. Egy gyermekkönyv sosem akar didaktikus lenni, nem akar kioktatni, nem tekinti tudatlannak a gyermeket, jó sok humorral fűszerezett, izgalmas, szókincset fejleszt, de nem bonyolít, gyerekeket érintő témákhoz nyúl, a nyelvezete is a mai kor gyermekét célozza, elgondolkodtat, kérdéseket fogalmaztat meg,
és felnőttként is élvezhető, letehetetlen. Számomra a szöveg és illusztráció egysége is nagyon fontos. Minőségi képi világ nélkül el sem tudok képzelni egy jó gyerekkönyvet.
2. Azt gondolom, minden attól függ, ki hogyan értelmezi a gyermekirodalom fogalmát, hova helyezi magát a gyermekirodalmat. Sokszor találkozunk azzal a felfogással, miszerint a gyermekirodalom értékeiben a felnőtt irodalom után kullog, másodlagos szerep jut neki, kevésbé fontos, mint a felnőtt irodalom. Nem kap figyelmet, kiszorul innen-onnan, nem veszik komolyan.
3. Minden gyerekirodalmi alkotó örül annak, ha minél több gyerekhez eljuthat, ha közvetlen kapcsolatba kerülhet a gyerekekkel, követheti, hogyan fogadják a műveit, mi az, ami érdekli a gyerekeket, mi az, ami nem. Ezeknek az író-olvasó találkozóknak a megszervezése, lebonyolítása akkor tud zökkenőmentesen történni, ha a gyermekkönyvkiadók, iskolák, pedagógusok, írók együtt tudnak működni, ha a gyermekirodalmi alkotások szerzői minél több lehetőséget kapnak arra, hogy a gyerekekkel találkozhassanak óvodákban, iskolákban, könyvtárakban, könyvesboltokban, könyvvásárokon stb. Spanyolországban a gyermek- és ifjúsági könyvkiadók számára elengedhetetlenül fontos, hogy a szerzőiket és műveiket megismertessék, hogy könyvesboltokba, vásárokba, könyvtárakba, óvodákba, iskolákba is eljusson az író, illusztrátor. Az alkotóknak így lehetőségük nyílik arra, hogy az ország több településére is eljuthassanak, legújabb alkotásaikat megismertessék az olvasóközönséggel. A gyermekkönyvkiadók rendszeresen hirdetik irodalmi pályázataikat, és ezek a pályázatok másképp működnek, mint az otthoniak, akár megszervezésüket, lebonyolításukat, akár a díjazást illetően. Igaz, magyar nyelvterületen az Aranyvackoron kívül szinte nincs is gyermekirodalmat célzó pályázati lehetőség. Hiszem, ha egy gyereknek legapróbb korától kezdve olvasnak, mesélnek, és azt látja otthon, hogy a szülei olvasnak, ő is olvasni fog. Ha az óvodákban, iskolákban a kortárs gyermekirodalom nagyobb hangsúlyt kaphatna, és a gyerekek olyan művekkel ismerkedhetnének meg, amelyek tematikájukban a mai kor gyermekéhez szólnak, azokkal a gondokkal, problémákkal foglalkoznak, amelyek a 21. századi gyermekeket foglalkoztatják, és nem kellene csak a kötelező klasszikus irodalmat bújniuk, akkor könnyebb lenne olvasásra csábítani őket.
Jánosi Andrea
1. Bizonyos értelemben ókornak számít egy olyan kor, ami a számítógép, a grafikus programok és egyáltalán a digitális technológiának teljes hiányában állított elő színes könyvet, mégis mindannyiunk polcán ott volt a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mosó Masa mosodája, az Öreg néne őzikéje, a Csipike vagy a Cini Cini Muzsika, hogy olyat is említsek, ami a kevésbé színes, vagy a Frakk a macskák réme, ami a rajzfilmmel egyidős, de remek példa arra, hogy a jó illusztráció kortalan és mint ilyet, minden kommunikációs csatorna és minden technológia reprodukál és – reméljük – reprodukálni fog. Ha már a színességet említettem, persze, hogy ma egy polcnyi gyerekkönyv egy sokkal színesebb összképet rajzol egy szoba falára vagy szőnyegére, mint ez hajdanán volt. Fényes papír, lekerekített keménytábla, formalakkozott borító, el egészen a simogató könyv-kreációkig, de maradjunk az „egyenes vonalú” könyveknél, és lapozzunk bele mondjuk abba a sorozatba, ami évek óta minden magyarországi bolt eladási listájának élén szerepel, és minden közönségszavazat alapú versenyen tarol, ontja az újabbnál újabb darabokat, mi több, kifestőkönyvek hadával árasztja el a piacot. (Bogyó és Babócáékról van szó, nem tudom, illik-e leírni, vagy meglincselnek a kismamák…) Igénytelen, fantáziátlan számítógépes tucatgrafika, és cseppet sem menti fel ez alól az a nézet, miszerint a legkisebb korosztály kétsoros olvasmányigényéhez ennyi elég is. Réber László, Bálint Endre vagy Várnai György ugyanazt a fekete vonalat húzták a fehér papíron, de akár digitális rajztáblán is dolgozhattak volna, ha akkoriban ez lett volna a bevett eljárás, grafikai minimalizmusuk átütő volt és felejthetetlenné tette még a gyengébb verseket is. S ha már minimalizmus, mai példa igényes grafikára jó irodalommal ötvözve: a Méhes György Vidám családregényeinek újrakiadása a Cerkabellától Bányai István (digitális) grafikáival.
2. Ingatagságának két oka (is) van: egyrészt ma az azonos korú gyerekek érettségi foka szélesebb skálán mozog, részben az iskolák különbözősége miatt, részben az információáramlás vagy éppen ennek kirekesztő hatása miatt. Másrészt a szerzők részéről is gyakrabban érkeznek olyan művek, amelyeknek célközönsége nem teljesen eldöntött. Csak egy példa erre: a gyerekirodalom kategóriába sorolt népköltészeti gyűjtések és fordítások, amit inkább felnőttek fogyasztanak (ha fogyasztanak).
3. Székelyföldön látok jó példát arra, hogy egy könyvesbolt, például a Gutenberg Bolt szervez közös programokat, olvasást, játékot, zene- és vershallgatást.
A képernyő uralmával szemben eredményes próbálkozás lehet például a hangoskönyv. Mondom én, aki ha felteszek egy dalt vagy mesét rajzórán a tanítványaimnak, le kell takarjam rögtön a képernyőt, hogy fél szemmel ne a mozgóképet kukucsálják, pedig előttük van temérdek szín és papír és szabadság. Minél nagyobbak, annál több idő, míg ráhangolódnak arra, hogy a fülükön keresztül eresszék be a képeket. A könyv (úgy is, mint tárgy) iránti érdeklődést sokkal korábban kell elhinteni; én abban hiszek, hogy az a kisgyerek, aki sokat lája szüleit olvasni, hallja őket könyvről beszélni, azokról beszámolni, és főleg ha elérhető távolságban könyvek veszik körül, rosszul nem járhat.
Fekete Vince
1. Nem nagyon ismerem a mai nemzetközi gyerekirodalmat, a magyar gyerekirodalmat sem annyira, amennyire kellene. Amikor a gyerekeim még kisebbek voltak, elég sokat olvastam fel nekik mindenféle gyerekirodalmi munkákat. Kísérleteztem, próbálgattam, hogy mi az, ami leginkább felkelti a figyelmüket. A jó gyerekirodalom – gondolom én – most is az, mint mindenkor: ami megszólítja, meg tudja szólítani a gyereket. Ami be tudja indítani a gyerek fantáziáját, amivel azonosulni tud. Előbb csak a főhősökkel, királyfiakkal és a hercegkisasszonyokkal, később már a kamasz szereplőkkel. És hogy ez olyan-e, amelynek nyelvezetében érvényesül a kortársias jelleg, avagy sem, az szerintem már másodlagos valami. A nyelvezet, a tematika nyilván gazdagodott, és gazdagodik folyamatosan, mint ahogy a világ is gőzerővel, megállíthatatlanul változik. De nem feltétlen kell igazodnia egy jó sztorinak, ha nem akar, ezekhez a kommunikációs változásokhoz. Kányádi három hollójának története vagy Süsü meséje éppen olyan jó lehet ma is, mint egy laptopos mese.
2. Isten tudja, ugye, itt rögtön példálózhatnánk Weöres verseivel, hogy azok kiknek szólnak, vagy kiknek írta őket, felnőtteknek, avagy gyerekeknek. A Piros autó lábnyomai című kötetem elé magam is odaírtam, hogy versek felnőtteknek és gyerekeknek. Felolvasásokon azonban, tudom már, tapasztaltam, hogy az első két ciklus, ami az apuka és az anyuka találkozásáról, megismerkedéséről szól, kevésbé szokta érdekelni a gyerekeket, mint a megszületéses, ovis vagy iskolás fejezetek. Akkor ugye azt is mondhatjuk, hogy talán van határ, csak nem tudjuk, hol van, vagyishogy nagyon ingatag ez a határ. És hogy áthallásos-e? Olyan értelemben, mondjuk, ahogy Fodor Sándor Réz ura áthallásos lehetett C. elvtárs idejében, úgy semmiképpen nem az.
3. A mai gyerekolvasó is olyan, azt gondolom, mint a mindenkori, csak sokkal több kihívásnak van kitéve. Gyerekolvasó az is, aki egy sort sem olvas el a gyerekkönyvekből, de elég jól kiigazodik a számítógépén, és onnan néha le-letölt egy-egy érdekesebb dolgot és elolvassa. A mai gyerekek korábban megtanulnak számítógépen mindenféléket csinálni, mint olvasni. De a számítógéptől is vezethet vissza út a könyvekhez. Miért ne? Találkozókra is van bőven lehetőség, ha veszi az ember a fáradságot és elmegy egy-egy lelkesebb tanító vagy óvó néni meghívására. Nagyon-nagyon sok múlik ezeken a tanító- vagy óvó néniken, hogy mit olvasnak fel a gyerekeknek, hogy mit olvastatnak velük, mit adnak a kezükbe, hogyan foglalkoznak velük, hogy felhívják-e a figyelmüket a gyereklapokra, könyvekre, avagy sem, és ha igen, akkor dolgoztatják-e belőlük őket. Vagyis: elolvasnak-e közösen, majd megbeszélnek-e együtt egy-egy ott megjelent írást, vers- vagy prózaszöveget. A képernyő uralmával pedig nem lehet és nem is kell versenyezni. Aki otthon azt látja, hogy apuka a tévével kezdi a napot, és azzal is végzi, távirányítósporttal, lehet, hogy könnyen okul a példájából. De mindig is voltak, és mindig is lesznek olvasó, olvasni szerető gyerekek, és felnőttek is, nyilván, a tévé, a számítógép, az egyéb kütyük ellenére is.
Balázs Imre József
1. Sokat változott a gyermekirodalom nyelvezete, illusztrációs világa, ez nyilvánvaló. A gyerekek egyik elsődleges szocializációs terepe mostanság az animációké, amelyeket rajzfilmes tévécsatornákon és interneten egyaránt fogyasztanak. Nem arról van szó, hogy a gyermekkönyvek vizualitása ezt másolja, de számolnia kell ezzel a képi közeggel, viszonyulnia kell valahogyan hozzá. Szerkesztőként ezeket a változásokat megpróbáltam feltérképezni két Korunk-szám összeállításakor is (2013/9 – Gyermekkultúra – Gyermekirodalom; 2014/7 – Kamaszkor), és ezekből szépen kiderült néhány változás iránya: maguknak a kortárs kütyüknek a jelenléte is egyre feltűnőbb a gyermektörténetekben, és ez lassan szemléleti változásokat is okoz. Persze nem a gyermekirodalom van, hanem gyermekirodalmak, amelyek között válogathat a szülő, aki bemegy a könyvesboltba: a teljesen konvencionális, illusztrációs világukban kommersz történetekkel, gyermekversekkel ugyanúgy meg lehet tölteni egy-egy gyermekszoba polcát, mint az innovatívabb, kísérletezőbb művekkel. Szerintem fontos, hogy a gyermekirodalom maradjon nyitott a kortárs világ és médiakörnyezet hatásaira, közben persze a lányaim megerősítenek abban, hogy Weöres Sándorig, Lázár Ervinig, Janikovszky Éváig, Bálint Ágnesig, Marék Veronikáig, Csukás Istvánig nyugodtan és problémamentesen vissza lehet menni néhány évtizedet a gyermekirodalomban. Van tehát esélye továbbra is a klasszikusoknak.
2. A gyermekirodalomnak mindig is meg kellett nyernie a szülőt/közvetítőt is, hogy motivált legyen abban, hogy az olvasni még nem tudó gyereknek épp azt a szöveget olvassa, amelyiket – vagy a már önállóan olvasni kezdő gyermeknek épp azt a könyvet adja a kezébe, amelyik neki is tetszik. A kultikussá vált gyermekkönyvekben szinte mindig van valami abból, amit a szakemberek crossover jelenségnek neveznek, Lewis Carrolltól és Lázár Ervintől a Harry Potter-könyvekig és tovább. Van tehát határ – a jobb gyermekkönyvkiadók jelölik is általában a kiadványaikon, hogy milyen életkorú olvasóknak ajánlják őket elsősorban –, de a határ rugalmas.
3. Megvan a mondókák, gyermekversek kiemelt korszaka, a képeskönyvek, rövid, köznapi történetek, majd az egyre terjedelmesebb, regényterjedelmű könyvek korszaka – fontos, hogy ezek ne maradjanak ki, és legyenek meg az átvezető utak, ajtók egyik korszakból a másikba, és hogy legyen köze a műveknek, bármilyen távolról, a gyerek saját élethelyzetéhez is. A gyerekek általában szeretnek elfészkelődni a felnőttek mellett, akikkel szoros, bizalmi a viszonyuk – ha ebbe a helyzetben, viszonyban helye lesz a közös könyvnézegetésnek, olvasgatásnak is, akkor erre szinte észrevétlenül és természetesen fog ráépülni a többi, nem feltétlenül képernyőnézés helyett, de azzal párhuzamosan, másfajta tapasztalatokat kínálva.
