Malmok és csaták
Istenem hogy megöregedtetek vének
Elhasznált az idő mint riherongy nőket
Nem bírtam veletek lépést tartani
Hol lelem a hajdani hírvivőket
Nem hittem volna feladjátok mind
Elhagy erőtök visszafordultok
Hallom az örsből nem maradt senki
hirtelen történt hitszegő búcsútok
Szemetek fénye hogy megkopott csalt
Engem ki hittem erősek vagytok
Bátrabbak nálam igazi harcos
Ebekre támadt vérengző farkasok
Hányszor néztünk együtt a napba
Reggeli kocsmák kóborlások során
Társaim zajos Donkihótok
Megfojt a malmok közt őgyelgő magány.
Spanyol levél
Mint tűzben elpusztult ház gerendái
Ha siratva terhük felnyögnek szenesen
Úgy vagyok én itt nélküled mostan
Gyászolva téged önmagam keresem
Még felidézem egyszer a múltat
A szűkre szabott teret és éveket
Létünk megalázó nyomorban
Erdők tisztását szerelmedet
Bizonyosságunk saját erőnkben
Hitünk a mában hogy teremthet jövőt
A tébolyult világ míg önmagát falja
Rejthetnek minket dombok és hegytetők
Keresem magam e nagy ürességben
A vég nélküli percek időtlen versenyén
Téged kit elnyelt a végtelen tenger
Ígéretekkel csaló remény
Biztosra veszem nem látlak többé
Bólongnak értőn a Sötétvölgy fái
Tanúim néma hallgatás’tok
Istenem mily nagyon tud fájni.
Bolond fiúk
Semmi nem lesz úgy
E barbár vidék elnyűtt már téged is
Csak foltozgatjuk a szabadság álmát
A gyerekkor szagló trágyadombjain
Semmi nem lesz úgy
Nem maradt immár semmilyen változat
Bukást bukásra halmozhatunk csak
Akárhányszor is kezdenénk újra
Semmi nem lesz úgy
Ha lett volna remény biztos kitartunk
Beszéljünk másról ne szóljunk többé
Ne szóljunk többé míg végigcsináljuk.
Átkozottak
És úgy jön a nyár mint ránktörő bűntudat
Sarjadnak füvek rügyek fakadnak
És pompáz ereje tereken a napnak
Eláraszt mindent megállíthatatlan
Melegszik arcunk de bensőnkbe nem jut el
Takar a bűnök nehéz páncélja
Sötét árnyékok hullámtaréja
Csap át fejünkön örök zúgással
Sétálunk hosszan az éledő tájon
Lesve a sárral hömpölygő folyót
Ártatlanságunk az elsüllyedt hajót
Véljük meglátni a hordalék ágban
Ha lemegy a nap megtérve szobánkba
Nézzük magunkban a málló falat
Számadást vetve mi veszett mi maradt
Várjuk utunknak beérni gyümölcsét.
Hegyi beszéd
Szél támad rázza a Sötétvölgy fáit
Ülök szobámban nézem a mécsest
Így száll talán ki a testből a lélek
Persze legvégül ha marad valami
Bárcsak erőm ne hagyott volna el
Hallgatom hogy sír a szénen a nyírág
Magányos marad amíg csak él mind
Aki egyszer is eladta magát.
