1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Vitorlabontás

Fehérre festettük a falakat,
lobogjanak, mint vitorlák,
vigyék messzire a harmadik lakót,
hat emelet mély, közös életünk.
Lassan megszokjuk a hullámzás fehérzaját,
az étkészlet finom rázkódásait,
az árboc nyikorgását a szélben,
rugalmas, mint friss szokásaink.
Imbolyogva járunk a hétköznapok nyílt vizén,
köröttünk hosszú és színes alkonyok,
madárrajok emléktelen ragyogása.
Két akarat, két múlt.
Keletnyugatra tartunk.


A régi házban

Minden szó, mozdulat és elhagyott tárgy
itt vergődik az idő pókhálójában.

Csontjaid felritkulnak, könnyen törnek,
mint a kiszáradt faág.

Zsíros lerakódások ereid falán,
bordáid kosarában füstszagú ősz.

A decemberi fény megbékíti tested a földdel.
Árnyék nélkül állsz a megmaradásban.

Süllyedés

A csillagok útjelző ragyogása helyett,
a háló ablakból csak erre a meghatározhatatlan,
egyszerre világos és sötét felületre látni,
ahogy a szmog visszaveri a város fényeit.
Az ágy lábán emelkedik a csönd,
opálos, félelemmel teli szavak húznak.
Hogy mondjam el, hogy tudok róla,
kilestem öreg titkait.
Kettőnket árulnám el, ha most szólnék,
és mintha megérezné, villanyt olt.
Aludj jól, cinkostársam,
hallgass velem, üvegszilánk a tóban.