"Ami lehetséges volt, bekövetkezett"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 12. (674.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MARKÓ BÉLA
Kő és könyv
Demény Péter
Az irodalomnak mágikus tulaj­donságokra kell szert tennie - beszélgetés Filip Florian íróval
Filip Florian
Mindegyik bagoly
Bogdán László
A cápa kitátott szájában - búcsú Günter Grasstól
Günter Grass
Versek
András Orsolya
Günter Grass és a fekete doboz
Zsidó Ferenc
A sajtószabadság ára
FELLINGER KÁROLY
Versek
KOVÁCS KRISTÓF
Versek
FISCHER BOTOND
És címük is volt
Sági Enikő
Versek
Borcsa Imola
Útkereszteződés
Virgil Mazilescu
Versek
Gegő Virág
Amikor a tények beszélnek
Pomogáts Béla
Korszerű versek - közelítések Reményik Sándorhoz
Szőcs István
Írói publicisztika mint nyelvtudomány-pótló – és tisztelgés Czakó Gábor előtt
Gyenge Zsolt
Saul és fia – mennybe mennek? – beszámoló a 68. Cannes-i Filmfesztiválról
Karácsonyi Zsolt
Toldi a buszmegállóban
Codău Annamária
Te, én, testvér
Papp Attila Zsolt
Valóság nagybátyánk Tükörországban
MOLNÁR ZSÓFIA
Kortyok versből
Szekernyés János
A korszerűség átörökítése
Jakabffy Tamás
Pacsay Attila zenéje A tolonchoz
Júliusi évfordulók
 
KOVÁCS KRISTÓF
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 12. (674.) SZÁM – JÚNIUS 25.

Panaszkodás helyett

(Szabó Imola Juliannának)

Hogy éjszakánként a vadludakkal álmodom és miért, nem tudom.
Feketék, igaziak, nem úgy, mint az égifélék. Kitalálok új mértékeket
és egységekre bontom.
De nem panaszkodom. Ezt magának köszönhetem.
Csak azért nem tegezem, hogy legyen rajtam valami elegáns.
Mondanom sem kell, aminek nincs neve, ne vegyük számba,
így igencsak kevés égitest marad, amiről beszélni érdemes.
És megéltem az erdőt, ahonnan mindezt látni lehet, ahol
bizonyosan maga is járt.
Ahol csak az engesztelhetetlen csattogás.
Egy többezer éve halott csillag utolsó kívánsága. Lehet.
Én mindent egyszerű akcentusig könnyítenék, ne legyen
saját hangom.
Pedig azt mondják, okos vagyok, és beszélnem kellene róla.
Nem értik, hogy nem úgy értem. Tudja, olyan távolinak
hatnak az elkerítések szélei, hogy az embernek igazából
megszökni kedve nincs. Csaknem elesni is érdemes.
Ha maga az, ki felsegít. Tényleg vadludak, és hogy miért,
nem tudom.
De nehezebb aludni velük. Mondom magának...



Jó ezt

(Születésnapodra)

Ne viccelj, szeretlek bőven.
Fél éve láttalak utoljára.
Végül is elhiszem, hogy ez így rendben van,
mert, mondtad, hogy majd egyszer mindent.
Az hat hónap, ne érts félre, nem a számoktól félek,
csak a bizonytalanságtól, mint a fagypont körül táncoló vizek.
Minden rendezett halmaz, jó ezt hinni. Hogy biztos a helyeden vagy.
Mint én. Ne viccelj! Ez nem tél. Ezek a köztünk lévő
laza kötések hidege. De ezt én sem hiszem.

Legyünk reggeli teázás közben. Mikor már
az összes porkávétól hányunk. Az erkélyen.
Halványan simogató másnaposságban lennék veled.
És az biztos, hogy a távolság akkor jó, ha mérhetetlen.
Ilyenek. Bölcsek is. Röhej.

Jó, csak megérkezni, elkönyvelni, hogy a világban nem
csak kontinensek meg óceánok vannak. Hanem friss kalács,
mindig ugyanolyan csörrenése a bögrébe tett kávéskanalaknak,
régi, jó zenék halkan. Alig lezabált laptop. Heti szennyes.

Arcod vállamra minden este. Lassan engedni el a hátad,
mint a jég az északi lejtőket.


Pesti lányok

mondjuk egyszer délután,
nem csak este, későn találkozzunk.
mindig mindenhez
így fogunk hozzá.
milyen vagy délután.
biztosan egészen furcsa. ahogy képzelem.
félek, hogy már nem férünk bele az őszbe,
kényelmetlenné válnak az itthoni karosszékek,
és tél lesz, és összekeverem az éjszakát a sötétséggel.
hiányzó őszinteségem vagy, ami fülbe súg,
hogy ez nem egy igazi öl volt,
csak így támaszkodom.
borzasztó messze, egy délutánt,
hogy ne legyen hányingerem,
és elhívjalak magunkhoz, ide,
és egy kád meleg vízben elmeséljem,
amiről igazából alig tudok.
hogy itt más, innen van a borzasztó messze mindig.
és fecsegnék, hogy idén úgy érzem, lesz hó, igazi, régi fagyok.
hogy mióta nincs macskánk, a madarak mindent,
hogy mióta nincs kutyánk, visszanőtt a fű a kerítés mellé.
megmutatnám a kertet a fákkal,
mésszel lefestett fehér törzsüket,
amiről évekig nem tudtam, mi értelme.

 

 

Kovács Kristóf: 1993-ban született Salgótarjánban. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében