Nagy Attila: Aszú alkonyat. Válogatott versek (1999–2012). Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014.
Tényleg aszú versgyűjteményt foghat kézben az olvasó Nagy Attila legújabb könyvét forgatva, mely hét korábbi kiadvány darabjaiból tartalmaz válogatást, így legalábbis tizenöt év – komoly érési idő bornak-versnek – költői munkásságának, a legjavának párlata, esszenciája.
A találóan kiválasztott cím mind hangulati, mind tematikus szempontból jellemzi a kötetegészt, mely a komoly érték meg-megújuló keresésének, gyakori hiánya fölött érzett rezignációnak ad hangot – meg ízt, színt, fényt. Ezek az erős, különleges, akár ínyenc, pontosan rögzített („galambszürke”, „kobaltszín”, nem is szólva a Wesselényi-karéj zamatáról) érzetek juttatnak markáns olvasási élményhez. Melyet ugyanakkor a tárgyak és ihletések sokfélesége tesz igénybevevően komplexszé: Egy macska délutánjához hasonló apró-cseprő mozzanatoktól a számos Nápolyi öböl-szerű, utazásokat rögzítő képen és egészen személyes témákat megmutató vallomásokon (például az Asztalt, ágyat, párnát című versen) át az egzisztenciális kérdésekkel szembenéző szövegekig (Sic transit) terjed a paletta.
Ezek megragadásának mikéntjében megkerülhetetlen előképet jelent a többször is olvasáson „rajtakapott” én számára „[f]elváltva Rilke Lorca / zsebkiadásban Jeszenyin / És sokan még a sorban // Ők azok akik kedvemet / Mindig visszalopják”. Feltűnően sok szöveg születik – alkotói alázat, játékkedv jeleként – költők „soraira”, parafrázis- vagy hommage-képpen. Ahogy a vers és az én belőle kirajzolódó identitása („Mert az a néhány vers mégiscsak én vagyok”; „A vers megír majd téged is”), te mint szerelmes és múzsa („Válassz ki éneim közül”), értelem és egyfajta mégis-morál („Valami bíztató (!) maradjon hátra / S nem mint a légy a kanálra”) jelenthetik ezen költői-emberi univerzum egyéb sarkpontjait.
„Sáros sorokra színes / Levélként rím pereg” – a kép által sugallt véletlenszerűség jól modellálja a rím- vagy ritmusképlet helyenkénti döccenéseit, néhány kényszer szülte megoldását: „Tekinteteddel emelj föl mind- / Ent mi él”. Ezek, kétségtelen, hibátlan szonett- vagy rondóformák mellé íródnak. Az összkép: az ember, férfi, „új évezred pánikos egyede” hitelesen megszólaló vallomásai egy olyan kötetben, melynek aromáját a címadóhoz hasonló kis, míves versek adják.