Idős, távoli rokonaimat látogattam meg egy hétvégén. Vidéken, pontosabban falun élnek, két öregember, magukra hagyott emberpár. Ha lehet így mondani: szokásos, szokványos sors. A gyermekek, unokák valahol a nagyvilágban – ők, egymásra utalva morzsolták napjaikat – jóban, rosszban. Mint a mesében. Nem volt semmi bajuk, egészségesek voltak, soha nem panaszkodtak, csak éppen öregek voltak. Nagyon öregek.
Én, mint távoli és az országban élő egyetlen rokon, időnként felkerestem őket. Ezúttal azonban kissé szorongva utaztam le: a néni nagy titokban telefonált nekem, ha tehetem, látogassam meg őket. De ne szóljak neki (így beszélt mindig az uráról: ő), hogy megkért erre a leutazásra. Mondjam azt, hogy véletlenül jártam arra - tanácsolta telefonon.
Aggódtam, attól tartottam, valami baj van valamelyikükkel. Sietve kocsiba ültem és, látszólag váratlanul, megjelentem egy szép őszi délután. Örültek a jöttömnek, kávéval, tejjel kínáltak uzsonnára. Szóval szeretettel fogadtak. Érthető, hiszen én voltam már számukra a Minden: a külvilág, az események, a múlt.
Kávézás után a néni kedvesen felszólított:
– Gyere, megmutatom a kertet.
Szó nélkül követtem, miközben igyekeztem arcomra kényszeríteni holmi botanikai érdeklődést, bár tudtam, a kert-vizit csupán ürügy. Beszélni akar velem a néni.
Kisétáltunk a szépen gondozott kertbe. Volt ott minden: tök, uborka, paradicsom és hasonlók. Mérsékelt érdeklődéssel nézegettem a növényeket.
– Beszélni akartam veled négyszemközt – mondta a néni, miután óvatosan körülnézett, nem-é hall minket valaki – Elmondom gyorsan, miért kértem meg, hogy legyere. Ő (intett a lakás felé) nem tud arról, hogy én telefonáltam neked. Arról van szó, hogy az újság szerint lejár a pénz. A mostani pénz. Vagyis 2007 január 1-ig be kell váltani a régi pénzt új pénzre, erős lejre, különben kárba megy. No, erre szeretnélek megkérni: van spórolt pénzem, amiről ő nem tud. Azt kellene becserélni titokban. A bankban, Kolozsváron.
– Miért nem szabad tudjon a bácsi erről a pénzről?
– Tudod, ez az én tartalékom. Erről ő nem tud. Évek alatt, apránként kispóroltam magamnak. Arra az időre, ha egyedül maradok. Ha senkim sem lesz.Legyen miből gyógyszert vásároljak. Vagy ezt-azt a házhoz. A jövőre is kell gondolni. Tessék, itt van a pénz.
– Elintézem a beváltást – mondtam, miközben eltettem az újságpapírba becsomagolt és gumigyűrűvel leszorított csomagocskát - és hozom az új pénzt, jövő héten.
– Ha lehet….kezdte riadtan, de én közbevágtam
– Jó, két, maximum három napon belül újra jövök.
Láttam, megkönnyebbült a néni a megröviditett beváltó-idő hallatán. Rögtön, azon melegében megajándékozott egy hatalmas paradicsommal, a legszebbel, amit hirtelen ki tudott választani a többi közül.
Este hármasban vacsoráztunk, a néni csirkét vágott – szóval jót és jól ettünk.
– Maholnap kilencvenhárom éves lesz, – intett az öregúr felé büszkén. Én erre megemeltem kútvizes poharam.
– Egészségükre és sok boldogságot – mondtam, – kár, hogy nem borral koccinthatok, de ma este még autót vezetek.
– Ne felejtsem, mielőtt elmennél – mondta váratlanul a bácsi, és letette borospoharát, – a rádióm nem működik jól. Recseg. Ha megnéznéd…– azzal felugrott és elindult a szobája felé, így még tiltakozni sem tudtam, hogy nem értek én a rádióhoz, ma sem tudom felfogni, hogy lehetséges, miszerint Amerikában beszél valaki, én pedig itt, egy szobában hallom, amit mond. Nem istenes dolog az, akárhogy vesszük.
Beértünk a szobába. A bácsi behúzta mögöttünk az ajtót.
– Az Isten vezérelt ide, fiam, – kezdte halkan, már rég szerettem volna beszélni veled. Éppen telefonálni készültem neked. Arról van szó, hogy közeledik január elseje. Amikor is be kell váltani a régi pénzt. Vagyis a mai pénzt, a soknullásat. Az a helyzet, hogy az évek során én félretettem magamnak valamicskét, amiről ő nem tud. A nyugdíjamból havonta lecsíptem néhány lejt.
– És azt be kellene váltani – szakítottam félbe a bácsit, alig rejtve mosolyomat.
– Bizony, be kellene váltani. De titokban. Hogy ő ne tudja.
– Miért nem tudhat a néni erről a pénzről? – kérdeztem tettetett csodálkozással.
– Ha már erről kérdezel, megmondom. Előfordulhat az én koromban, hogy egyedül maradok. Érted, ugye? Ki gondoz majd engem? Ki vásárol, főz nekem? Ki mos rám? Mert erről van szó, látod. A jövőre is kell gondolni. No de itt a pénz. Tedd el gyorsan.
– Jövő héten hozom az új pénzt – mondtam mosolyogva- Illetve dehogy: két három napon belül jelentkezem.
– Köszönöm, fiam – ölelt meg hálásan az öregúr, majd visszamentünk a szobába. Beszélgettünk még egy keveset, aztán elköszöntem, indultam vissza Kolozsvárra.
A kocsiban meleg volt, leengedtem az ablakokat: a huzat élesen vágott az arcomba. Lassan visszatekertem a kocsiablakot. Elvégre az egészségre is kell gondolni – állapítottam meg derűsen…
Nem csak a jövőre.
