Csávossy György kilencven éves. Aligha találni a magyar irodalomban nála elokvensebb példát, amely ennyire fényesen bizonyítaná az irodalom (költészet) és az őt létrehozó dionüszoszi szellem iker-csillogását. Poézis és bor, költő és borász, mint az archaikus mesékben, kéz a kézben, az aranykor igézetében.
Természettudományos érdeklődése a teremtő szellem legmagasabb pontjaiig lendíti; hosszú pályáján tanár és kutató tudós egyszerre, európai hírű borász s nem mellesleg jónéhány ígéretes új szőlőfajta létrehozója.
Életművében páratlan harmóniában simulnak össze a verses költői művek és a szigorúan szaktudományos munkák: szakkönyvek, verseskönyvek és színművek egész sorát adta ki. Kétségtelenül ő az erdélyi borászok pápája – nem találni ma Erdély-szerte olyan borászt, aki valamilyen formában ne az ő tanítványa lenne. Tanította Csombordon vagy a Sapientián, esetleg „terepen”; szőlőben vagy pincében, vagy laborban, borbírlatokon és versenyeken és egyéb tanácsadásokon; magam is tudom, hogy a gazdák Avasaljától, a Szilágyságtól, Érmelléktől, Bihartól Besztercéig, Enyedtől, Gyulafehérvártól Dicsőszentmártonig mindenfelé őt emlegetik. Magyarok, de láttam, románok és szászok is. Ismert és nagyszerű borászok több nemzedéke került ki a kezei alól – egészen kivételes iskola az övé. Pedig „csupán” Csombordon, a mezőgazdasági líceumban dolgozott 1953-tól nyugdíjazásáig – közben szenzitív, finom nyelvű verseskötetek és sok helyütt bemutatott színművek írójaként a Kemény-kastély pincéjébe hozzá járt kóstolni szinte az egész erdélyi írótársadalom. (Ő maga különben is Csombordot az erdélyi borvidékek koronagyémántjának tartja.) Állandóan újat keres: egyszerre ötvözve a helyi hagyományt és a kísérletező kedvet – szerényen beszél saját keresztezéseiről, a rozé Alkonyról, a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyuló Herkulesről vagy a bodzavirág illatú fehér Nauszikáról.
Legjelentősebb, egyben pótolhatatlan munkája a Jó boroknak szép hazája, Erdély című, az erdélyi szőlészetet és borászatot a kezdetektől a változásokig feldolgozó nagymonográfiája. Páratlan mű – minden dűlőtörténete, fajtatörténete nem csupán szakmunka, hanem néptörténet, tájtörténet, szellemtörténet és hallatlan dokumentáció, amely a fajtáktól és a rég meghalt erdélyi borászoktól, Vajda Dánielen át Paget Jánosig és Fekete Pálig mindent és mindenkit ismer; ahogy szinte minden kortárs bortermelő gazdát számon tart. S a nagy borvidékek, Arad-Hegyalja, Erdélyi-Hegyalja, Küküllő-mente mellet a távolabb esőkre is figyel. Az egész mű: a vállalkozás arányai, mélysége, kultúrtörténeti értékei, páratlan szakismerete a régi, nagy erdélyi tudósok iskoláját idézi. Az évtizedekig gyűjtött munka a huszadik századi nagy szellemek, Kelemen Lajos vagy Szabó T. Attila nagy munkái mellé tehető teljesítmény.
A költő érzékenysége és nyelvi ereje átüt a „szakirodalmon” – nem törődve a divatozó borírói tolvajnyelvvel, impresszióit költői mezbe öltöztetve magyarul közli. Szeretem „borissza szótárát” s az efféle meghatározásait: bakmacska- vagy poloskaszagú a fiatal Sauvignon, fekete csucsor ízű a Cabernet, a tűzkő csiholásánál érezhető pörkölt szagra emlékezteti a Sauvignon blanc. És savanyúcukor ízű a Leányka, az Olaszrizling a szentjánoskenyér ízét idézi. Vagy a Szürkebarát, amely különben a sült döblecre (sütőtök) emlékezteti, végső összegzésében számára olyan, mint a költők közt Arany János. Öröm társaságában a bort kóstolni és róla beszélgetni – jusson is eszünkbe, hogy a bor nem részegítő ital, inkább az istenek ajándékaként eminens kultúra, amely minden évben új életre kél. Vagy még ennél is több: művészeti alkotás. Mint a vers, a fennkölt pillanatok ajándéka.
„A kedvemből mindenkinek adtam, / mindenkinek, ki velem ácsolt.” Finom toll, természeti, dionüszoszi világkép, sztoikus költészet s a bor elmélkedést segítő lelki inspirációi. Kívánjuk, hogy Csávossy Gyurka bátyánk még sokáig dolgozhasson köztünk, s hogy öregkori lírájának, teremtő költészetének gyümölcseit élvezhessük. Isten éltesse őt!
