A június 4–7. között megrendezésre került 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét a könyvvásár mellett könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal és koncertekkel várta az irodalmi élet iránt érdeklődőket. A rendezvénysorozat első napján került sor Demeter Zsuzsa Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája című tanulmánykötetének bemutatására Egyed Emese közreműködésével az EME székházában. Ugyancsak ezen a napon, az E-MIL szervezésében mutatta be Karácsonyi Zsolt Markó Béla Elölnézet című verseskötetét a Bulgakov Kávéházban. A Helikon-estek keretében június 6-án A gyermekbirodalom titkai, kortárs gyermekirodalom címmel szervezett beszélgetőestet a Helikon a Bulgakov Kávéházban, ahol az est meghívottai (Jánosi Andrea, László Noémi, Szántai János, Zsigmond Emese) a házigazdával, Demeter Zsuzsával közösen járták körbe az erdélyi gyermekirodalom berkeit és fórumait. Ezt követően, szintén az E-MIL szervezésében, Dimény-Haszmann Árpád Apatológia című kötetének könyvbemutatóján vehetett részt a hallgatóság, a szerzőt és a kötetet László Noémi vezette fel. Június 7-én, vasárnap ismét a Bulgakov Kávéházban találkozhattak a populáris irodalom kedvelői Oravecz Nórával, ezt követően Tompa Andrea íróval Balázs Imre József beszélgetett.
Június 12-én díszdoktori címmel tüntette ki Kertész Imrét a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem. Az ünnepélyes átadóra Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székhelyén került sor. Iulian Boldea, az egyetem bölcsészkarának dékánja laudációjában Kertész Imrét a világirodalom és kultúra kiemelkedő alkotójának, korunk lelkiismeretének nevezte, külön megemlékezve a Sorstalanság és A kudarc című regényeiről.
Június 12-én és 13-án Helikon-esten vehettek részt a szatmárnémeti és beregszászi irodalomkedvelők. A Csavargás, írók, mégmodern címmel ellátott felolvasó körúton A nagy Kilometrik rovatának szerzői (Bréda Ferenc, Fischer Botond, Horváth Benji, Karácsonyi Zsolt) voltak jelen, június 12-én közösen nyitották meg Szatmári Ifjúsági Napokat Szatmárnémetiben. Az est házigazdája Kereskényi Sándor volt. A körút másnap Kárpátalján folytatódott, ahol a beregszászi Európa Házban Fischer Botond, Füzesi Magda, Horváth Benji, Jánk Károly és Karácsonyi Zsolt olvastak fel.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vendégeként Kukorelly Endre íróval, költővel két alkalommal is találkozhattak az érdeklődők. Először június 18-án a Bulgakov Kávéházban, majd másnap a Főkonzulátus rendezvénytermében. Mindkét irodalmi estet Mile Lajos főkonzul moderálta.
A hónap utolsó Helikon-estjén június 22-én, Egyed Péterrel beszélgetett legújabb, válogatott esszéit, kritikáit, tanulmányait magába foglaló, Irodalmi rosta című kötete apropóján Karácsonyi Zsolt a kolozsvári Bulgakov Kávéházban.
Június 30-án az E-MIL Álljunk meg egy szóra elnevezésű beszélgetés-sorozatának meghívottja Kemény István költő volt, akit a rendezvény állandó házigazdája, László Noémi kérdezett.