A Kriterion Könyvkiadó A könyvkiadó volt és maradt a romániai magyar könyvkiadás történetében. Meg szoktuk említeni azt, hogy kilenc nemzetiség számára adta ki a könyveket, milliós nagyságrendben, meg hogy nagyon sok romániai magyar olvasó könyvespolcának a töltése mind a mai napig a Kriterion-könyvekből származik. És ez a legfontosabb, meg az, hogy ezeket a könyveket – legalábbis a létezett szocializmus éveiben – el is olvasták. A könyvkiadó elsősorban a könyvekről és az olvasókról szól, ez a szent közhely hozza össze az olvasás közösségét, amely a Kriterion esetében reális, eleven közösség is volt. Azokon a találkozókon, amelyeket a fagyos nyolcvanas években szerveztünk, Nagyváradtól Balánbányáig (utóbbi helyen kaptam is egy tüdőgyulladást) már nemcsak az olvasásról és a könyvekről volt szó, hanem a diktatúra fagyos markában vacogó nagyon is valóságos közösségekről, azoknak a sorsáról. A kulturális genocídium beindult, és az olvasó emberek számára a Kriterion több lett, mint egy egyszerű könyvkiadó. Egy olyan intézmény is lett, amely felé a közösségek beszélhettek a sorsukról. Semmit sem akarok heroizálni, de ez a kiadó akkoriban másként is beépült a magyar közösség szívébe, lelkébe és mindennapjaiba.
A kiadó természetesen a könyvekről szól. Ez az intézmény (Domokos Géza koncepciózus irodalom- és kulturális politikájának is köszönhetően) magához vonzotta az írók legjobbjait. Üssünk fel egy katalógust a P betűnél. Palotás Dezső, Palocsay Zsigmond, Páll Lajos, Panek Zoltán, Páskándi Géza – ugye jót markoltunk? De akárhány betűnél ütjük fel, kiadja a romániai magyar irodalom teljes mozaikját. Mozaikot mondok és írok, mert az irodalomhoz nyilván hozzá tartoznak a második vonalbeli tehetségek. És ide tartozik a világirodalom, a Horizont és a Lektúra sorozat, milliós nagyságrendben. Nagyon sokan mesélték nekem, hogy az élet híres meghatározó élménye számukra ezekből a könyvekből származott. (Mint ahogy számomra ez az indítás a Tű foka volt, Páskándi Gézától. Egy zseniális erdélyi avantgárd verseskötet, amely önmaga poétikai esztétikáját és ezoterikus (részben börtön-) szimbolikáját is tartalmazza. 1972-ben jelent meg, Csiki László szerkesztette, műszaki szerkesztő Bálint Lajos, grafikai szerkesztő pedig Deák Ferenc volt. Hát ez az, ami az egyszerű szakmaiságon és jó minőségen túl van. A szuperprofik Ferrarikat építettek a Volgák és a Trabantok világában.)
Minőség és szakmaiság. Az irodalom mellett ez a kiadó az önismerethez is hozzátartozó tudományosság szinte teljes spektrumát is felvállalta: történelem, szociográfia, néprajz, nyelv- és irodalomtudomány, de aztán zenetudományi sorozat és mennyi minden más. Az erdélyi magyar tudományosság legjobbjai írták, véleményezték, szerkesztették, gondozták, jegyzetelték, előszavazták ezeket a sorozatokat. Amikor az egyetemekről a magyar nyelvű képzés utolsó nyomait is igyekeztek kitakarítani a létezett szocializmus „vezetői”, akkor a tudomány beköltözött a Kriterionba – ameddig lehetett. A „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” és „az új ember megteremtése”, a „munka nyelvének kiművelése”, a „pártfunkcionáriusnak mint társadalmi ideálnak” a regénybeli megjelenítése helyett a legjobb elmék például a csodálatos Téka sorozattal foglalkoztak. (Tegyük hozzá: a „tudományos táplálkozás” korában.) A Kriterion koncentrálta a szakma legjobbjait és maradandó könyvértékeket hozott létre.
Manapság, amikor oly sokan és elveszetten keresik az erdélyi magyar identitást, falakat írnak tele a dolog problematikusságával, akkor jó arra figyelmeztetni, hogy volt és van egy olyan kiadó, a Kriterion, amelyik a legnemesebb anyagban, a könyvben mutatta fel azt, ami a legjobb az erdélyi íróban, tudósban, értelmiségiben és messze nem utolsósorban az olvasóban. Az alkotás és a teremtés minőségét, amelyet nyugodtan vállalhat és mutathat fel a saját identitása elemeként és szimbólumaként, egy szóban: Kriterion.
