"Értsétek meg: csak rajtatok áll."
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 14. (676.) SZÁM – JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Péter
Kriterion-korok és -fények
Demeter Zsuzsa
Van jövője a kulturális hídverésnek - beszélgetés H. Szabó Gyulával, a Kriterion Kiadó igazgatójával
Cseke Péter
Páskándi könyvszerkesztői életideje*
Dávid Gyula
„kincsekre hulljon a fény…”
Kónya-Hamar Sándor
Páskándi Géza halálának 20. évfordulójára
Tóth Mária
Zsenialitásom története
Pál Tamás
Versek
Horváth Előd Benjámin
Mélykutyák. Fiatal erdélyi anziksz
FARCZÁDI ALI
Versek
GOTHÁR TAMÁS
Versek
KULCSÁR ÁRPÁD
Versek
Szőcs István
Bízzál, pályafutó, bízzál! (I.)
Lovász Krisztina
Versek
Paul Celan
Versek
SELYEM ZSUZSA
Együtt utazunk
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Benzin, víz, emberek és más javak, avagy hogyan csináljunk egy őrült disztópiában lázadást fél karral
CSUSZNER FERENCZ
Elmulasztott találkozások – POSzT 2015
Benke András - Dávid Anna Júlia
Szavak által homályosan
Lakatos Artur
A skandináv jéghegy
Székely Sebestyén György
A másik kép
Jakabffy Tamás
„Utolsó péntek” - A tuba nagy napja
Augusztusi évfordulók
 
Pál Tamás
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 14. (676.) SZÁM – JÚLIUS 25.

zacc

a nyomornak egy arca van,
azt hiszed, nem látod benne magad
lenne csak anyádnak új méhe:
mélységét a förtelemnek nem tapasztalnád,
nem kötne szövetség csórókhoz
„nincs mit mondanom” tekintetű piásokhoz
nem lennének kurva ragrímek a versben,
költői lenne a nyelv, pörögne agyad,
filozófia is akadna a konyhában,
csak túl ne terheld metafizikailag magad,
zászlóvivője lehetnél forradalmaknak,
néznéd, ahogyan egy ideológia öltöztet,
vállon veregetnének baráti szavak,
ébrednél emberi ragyogásban
egy arccal, ami kétségek nélkül
rád szavaz


via chaotica (út)

„Érdekes: itt egy figura – nem is jelentős képességekkel – naivul és elementárisan: kevésnek érezte az egyáltalán lehetséges sorsot: tudniillik az emberi pozíciót. Ez több, mint különös.”
Jeles András

utak melyek innen kivezetnek
öröm hogy nem vagy magadnál
kirúgtak lepukkant albérletedből
kihívták a Rend-őrt
adósságod van a Logosznál
lenyúztak pár rend bőrt
felszálltál a kaoti buszra
suhant csak sejtetted a tájat
nagyarc angyalok loholtak utánad
– az áldást itt felejtetted baszod –
leszállás, senkiföldje
te kétessel írod a neved
törjön össze az általános
ez dukál neked
hogy indukált valóságod
az asztalra dobod


entfernung (igazság)

én vagyok az igazság
na jó nem az abszolút
csupán az pillanatnyi
az fasza csávó
nekem muszáj megragadnom
ágaskodó egzisztenciám
elviselni saját – magam
otthonos otthontalanságban
rakni össze grimaszkodó arcaimat


szüret (élet)

ha már kivasaltad nadrágodból az élet
ösztönösen bensőséges viszonyba lépsz
az élet én-te aspektusával
ahol fák szólítanak le téged
– kirakatokban elhízott Buddhák –
szertefoszlik a természet közönye
az emlékek csak képek
nem élő neurózis
megadatik a mindennapi
felejtés-dózis
mégsem vagy egészen hülye


bevárt

a Walsgrave Roadon sétálok
tipikus vöröstéglás házak
furamód rég nem éreztem
vágyat hogy szétcsapjam magam
múlt évben nem szálltam le Csengeren
az Új élet utcában
de bevárt

most friss lehelettel vizsgálom
arcomat a koszos tükörben
a megtett útra nem igazán gondolok
csak Godivát ne lássam
félek hogy hátat fordítok


möröstben járt az ősz

tegnap a Möröstben járt az ősz
a Kaufland mellett suhant nesztelen
fesztelen bámultam még szoknyás
lányok fenekét
ez az ősz ez nem köszönt nekem
– szmogban napfény szél a refrén –
értem én hogy siet mégis ilyen
esetlen, olcsó tapasztalása a közönynek
dühített
önmagától elidegenedett Szellem
nem köszön nem biccent
mégcsak be sem int
elhúztam számat próbáltam
rászögezni fennhéjázó tekintetem
ha ő nem hát én
– nem vagy többé a barátom –
novemberben szemét leszek


béka

figyelőben feküdt ő is ágyamtól pár méterre
Béka bácsi a nővérek csak így becézték
csövekkel szájában mintha azok tépnék fel
lélegzetét a felszínre
azok a hangok
az újpesti kórházban
a lét tétje fénye elborul
Béka bácsi mélyebben van a mocsárban
hallgatjuk kuruttyolását, amíg kifakul
bennünk a borzongás
mint rámadott női pizsama színe
olvadt gombok fénye
a félelem hogy ránk csukják az ajtót
csukják bánom is én
Béka bácsi repül
szárnyak nélkül
csövekkel a szájban
az újpesti kórházban
ő a felhasított betegek
hörgő hierophániája

 

Pál Tamás: 1985-ben született Csík­sze­redában. A kolozsvári BBTE bölcsészkarán tanult filozófiát. Jelenleg az angliai Coventry városában él.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében