"Értsétek meg: csak rajtatok áll."
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 14. (676.) SZÁM – JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Péter
Kriterion-korok és -fények
Demeter Zsuzsa
Van jövője a kulturális hídverésnek - beszélgetés H. Szabó Gyulával, a Kriterion Kiadó igazgatójával
Cseke Péter
Páskándi könyvszerkesztői életideje*
Dávid Gyula
„kincsekre hulljon a fény…”
Kónya-Hamar Sándor
Páskándi Géza halálának 20. évfordulójára
Tóth Mária
Zsenialitásom története
Pál Tamás
Versek
Horváth Előd Benjámin
Mélykutyák. Fiatal erdélyi anziksz
FARCZÁDI ALI
Versek
GOTHÁR TAMÁS
Versek
KULCSÁR ÁRPÁD
Versek
Szőcs István
Bízzál, pályafutó, bízzál! (I.)
Lovász Krisztina
Versek
Paul Celan
Versek
SELYEM ZSUZSA
Együtt utazunk
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Benzin, víz, emberek és más javak, avagy hogyan csináljunk egy őrült disztópiában lázadást fél karral
CSUSZNER FERENCZ
Elmulasztott találkozások – POSzT 2015
Benke András - Dávid Anna Júlia
Szavak által homályosan
Lakatos Artur
A skandináv jéghegy
Székely Sebestyén György
A másik kép
Jakabffy Tamás
„Utolsó péntek” - A tuba nagy napja
Augusztusi évfordulók
 
Lovász Krisztina
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 14. (676.) SZÁM – JÚLIUS 25.

Tigris és rózsa, a tőr most láthatatlan

Álmomban verset írtam s már nem emlékszem a sorokra,
csak arra, hogy verset írok és álmomban is jó.
Felettem dübörögnek a hétköznapi bérházhangok,
ezért még ébren vagyok és emlékezem a tegnapi álomra.
Arra, hogy álomketrecemben vadállat az ébredés,
mint egy hirtelen nyíló rózsa, a mába szúrja illatát.
Amikor éberen írok verset-álmodón olyan, mintha
ketrecbe zárva tombolnék, s vadállatom senkit sem sérthet,
csak magát e valóságon belül, mindez egy borges-i kép,
mert övé a tigris és a rózsa. Meg a milonga.
Versben élni olyan, mint tigris szájában a rózsa, ha énekel.


 

Szfinx

Verset írok.
Tudatos tudatvesztés következik.
Kontrollált magány.
Még sehol a vers. Burokban lélegzik a zenével, ritmussal.
A vers születik, a körülmények, a véres rongyok, szavak
pólyájában
felsír majd csecsemő-gondolat?
Csak a Félelem.
Hol kapja el a lélegzet által a pillanatot,
amikor megszületik, alakot ölt, érez?
Minden vers felnő egyszer, benned vagy bennem,
a halálra gondolni lehetetlen ezek után.

 

 

Őz

Kivezettél az erdőből, mert jobban ismered.
Eltévedni sem lehet melletted.
Ott vagy, ha hívlak, szelíden, kérdőn.
Hová megyünk, ó mondd, e versben?
Lábam daktilusai remegnek, nem tudom
hová, de vigyél, vigyél a hátadon.
Tudom, gyerek vagy te is, suta,
árnyaktól rebbenő, félelmekben otthont lelő
Őzem, őrzőm, énekem.


 

Pünkösdi Nagycsütörtök

Mindig azt az érzést kerestem, amit te is ismersz.
Voltál hozzá a kehely, amit én töltöttem meg
csordultig s végül átnyújtottam másnak.
Mint mindig. Sokszor. Te is.

Lehetnék így magasztosulva mindhalálig,
pedig csak fáj és aljas a felismerés, hogy
hazugság minden áldozat.
Vagy mégsem. Vagy.
Olykor a kétely a feloldozás.
Én, Júdás, mindig veled.


 

Búcsú egy ismeretlentől

Búcsúzom. Utadon kísérlek mégis.
Tudd, hogy vagyok. Csak ennyi.
Ennyi a létezés. Emlékezés.

Akit az emlékezés lánca fűz a pillanatba,
nem pihen és örülnie nehéz.
Mégis add, hogy örülni tudjon az is,
aki őrli a perceit s fizet, add a fájó
felismerések mellé, hogy vansága
célja lehet még az öröm, tópart mellett
kis ház, csipkefüggönnyel.
S a jó barátok jó szavai ablakot nyitnak
a mára, hol otthonra lelhet s közben
látja a tavat is, a könnyek tavát,
de meg nem riad, csak tudja, tudja,
hogy szíve a tó mélyén valaha álmodott
egy sorsot, és most házat épít mellé.

Aztán csipkefüggönyt igazít.


 

Tenger

Amikor úgy érzed: kipipálva.
Hullámok árja csendesül és
a sima víztükör arcában nézed,
hogyan hullámzik léted a semmibe.
Amikor minden kipipálva.

Amikor minden kipipálva,
jön még egy újabb,
s egy újabb tenger árja lep el,
a lepel kínálja most magát,
hogy képét felhasználva,
benyeljen mindent, elfedve,
elfelejtetve hullámot, lám ott,
még van egy fodor, és mindig van.


 

Rendszertan

A sikoly sokkol,
olykor sok is, amikor
telitorokból okol, ha mered.
De legtöbbször némán
tátogsz, amikor hirtelen
rád tör a félelem,
és torzul belé az arc,
marad egy mozdulat utána,
hang nélküli álom, amivel simogatsz vagy megtagadsz,
vigasztalsz, láthatatlanul.
A lényeg, hogy rendszertanilag besorolható
a világi rendbe és szócikk legyen belőle.

A sikoly meghatározása Linné szerint:
lehet néma, lehet hangos,
semmiképp sem ordítás,
inkább oroszos és könnyes.
Lényege a fájdalom, mely a magja,
piciny sikolyhajtások nyílnak a
szárán, mindez az iszonyat iszapjában lel talajt.
Mindig a múlt fénye felé fordul, az élteti.
Az átmosott, esővel áztatott sikoly végül egy mosoly,
mit átnyújtok e verseben: a rendszertanilag
jól meghatározott, az emberi faj, nemzetségbe
tartozó növényi eredetű érzés, mely átsző,
behálóz indásan, örökké készül,
hogy egy végső sóhajban kinyithassa sziromszárnyait.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében