„Nem minden virágnevű nő boszorkány,
és nem minden boszorkány virágnevű...”
György Attila
(A szerző előre is kijelenti, hogy nem
felelős az esetleg előkelő hölgyek
magasan hordott hegyes orruk és
cipellőjük viseletéért. Nem soviniszta,
boszorkányhajcsár, se nem varázsló,
mágus, lelkipásztor vagy inkvizítor.)
I.
Közép-korabeli mitikus lényei a Földnek,
legalábbis tulajdonuk a világ, pláne fiatalon.
Igen sokan foglalkoznak fiatalságuk megőrzésével.
Elixírekkel és egyéb kenőcsökkel tartósítják szépségüket,
így simítják ki az idő által kiszámított éveknek ráncait.
Minden lélegzetvétel őket idealizálja.
Hiányukban folytonos, ólomnehéz
érzés követi a hiú férfiút, mint öleb a gazdáját.
Leláncolásunk közepette szöknénk minden irányba,
szabadon, hegyen-völgyön át, bármerre,
saját felszabadulásunk tengerpartjára.
Rációval vagy logikával megérteni őt
lehetetlen feladatnak tűnik...ugyanis
az értelem annyit bír, amennyi oka van rá.
Tudniillik a nő nem boszorka,
akármennyire is jól hangzik ez.
Lylith lányai különböznek Éváétól.
A cenzúrázott kódex első, precíz kiadásában,
a legelején kiejthetett valaki pár lapot az isteni
sugallat által megírt többszerzős kötetből.
Azóta fejlődött a világ. Most többkötetes
szerzők is vannak, és egyre kevesebb tudás
áll rendelkezésünkre. Az ősi lényeké a lényeg:
Lylith, Ádám első felesége, Ázáel lánya volt előbb,
utána jött flóra és fauna, állat és ember,
az országnevek, és a Mercédesz.
(Faluban már rég tudták, a férfi: ember, a nő: asszony,
ez nem más, mint a szebb nemnek magasztos
elismerése, miszerint a feminin felsőbbrendű lenne,
noha metropolitán közegekben sértésnek minősül.)
II.
Boszorkányszerelem általi halál?
Ha a boszorka nem menne boltba,
több mint valószínű, hogy éhenhalna.
Ezért talál egy alfát, szabad idejében
pár ómegát, pajzán testbeszéddel csalja
ki belőlük a delikvens életformát,
és varázsszavakkal küldi le a férfit
az aprózárba, kenyeret kunyerálni.
Mágiájától máglyán ég a férfi... szerelme,
és többszörös belehalás érzete után jön
csak rá, hogy mekkora baromfi lehetett valaha.
Éjszakája egzisztenciális és szexuális
hajsza, bármennyire élvezetes és jó,
mindennek megvan a maga mértéke.
Misztikák közben hisztiket rendez,
és te vagy az egyetlen néző.
Ő főhős, antihős, karmester.
Ne feledd, a csend ilyenkor létfontos.
Életeket menthet, mert nem te vagy
az egyetlen... csupán szerencsés színésze
vagy saját forgatókönyvének,
hívében annak, hogy birtokában lehetsz,
mint annyi földi tulajdonnak.
Tévedsz, ő halhatatlan.
A te halálod csupán enyhén szimbolikus értelmet
ölt magára, akár egy esőkabát, mely nélkül
tested nedves marad egy darabig,
de előbb-utóbb megszárad.
III.
A normalitás olyan, mint a kijózanító intézet.
Mindenki azt akarja bebizonyítani magáról, hogy normális.
Megfelelni egy társadalmi kritériumnak, fátylakkal
és maszkokkal elrejteni különböző boszorkányságunkat.
A normalitás meg annyira relatív, mint az idő.
Ha az idő relatív, akkor a svájci órák precizitása
sem lehet valami megbízható manapság.
Minden Intézet egy megbélyegzés
(kivétel a Postahivatal).
A kijózanító intézet alkoholistákat keres
az utcán, a bolondok háza házat a bolondoknak,
a piromániás Inkvizíció meg misztikadetektív,
hóhérja és bírója az érthetetlen, kozmikus erők viselőinek.
Különböznek a többségtől, nem olyanok, mint te
meg én, persze, én sem lehetek hozzád hasonló.
A fekete macska balszerencse és szerencse is.
Mert kétélű kardból szelt igazságok mögött
megannyi tévhit borul a világra.
Szemszög kérdése az egész.
Az individuális válaszok káoszgömbje.
Gotha Róbert Milán: 1986-ban született Máramarosszigeten. Nagyváradon szerzett diplomát germanisztika–anglisztika szakon. Jelenleg Kolozsváron él.