Második levél,
amely révén a 2015-ben létező Feladó s a 2115-ben leendő Címzett bekapcsolódik a Jelenbe mint Jelbe az Idő forgó-színpadán
1. Amikor ezeket a most jelekben tárgyiasult gondolatokat, amikor e jelenleg egészen a Te idődig is kitáguló s elágazó, s azóta is le- és visszajátszódó, időutazó színdarab monológjait olvasod majd úgy, mondjuk, 2115 után, szinte hihetetlen lesz számodra, hogy Te az örökösen örvénylő és nyilván szédítő, forgószínpadi, ideális Idő eme, mostani szintjén nem létezel, pontosabban, hogy Te még nem létezel, legalábbis most, 2015-ben egyáltalában nem.
2. Ide, az Idő eme, mostani színpadjára, a létezés ezen, a mostani mában előadódó színművében még nem léphetsz föl, még nem léptékesülhetsz, csupán a váltig s a mindenképp beteljesedő és az akarva akaratlanul is ténylegesülő virtualitás, a lehetőségbeniség körképszerűen soktávlatú varázsgömbjében vársz a sorozatosságokban mozgó és újra- meg újrafogalmazódó s az utóbbiakból kiderülő sorodra, a Te utadra, a Téged majd ide, az Idő akkori idejébe, a Téged majd idesodró sorsodra.
3. A Te útad az én utókoromból s utókoromban rajzolódik elő úgymond utóbb. S az, ami a jeleni én számára múlttá foszlás-válás s első ránézésre úgy tűnik, hogy végérvényesen befejezett múlt leend a lenti lenniben, az valójában nem egyéb, mint jövő, s ráadásul jó jövő, mert a megjósolandó jövő mindig jó.
4. Végtére is bújtatottan derűlátó töltetű, váltig megújuló, tehát közelről sem bús, ha nem épp néhol egyenesen buja eme mozgalmas lét-Kozmosz átlátott Komédiája, az Anyai Anyag, a Materia e vígjátéki Motoriája.
5. A meglepő, leleplezett s egyben lepleződő, utolsó csattanója ennek a drámai mű- és hármas Útnak, eme virtuális és vitális viaduktnak pedig az, hogy a könyörtelenül végzetes szomorúságot fölkeltő nagy Bajról, a máskülönben mindig is agybajt, de nagyot, s ledöbbentő, metafizikai tanácstalanságot keltő, rémisztő Múlásról, Múltról, Halálról, a római Mors-ról, vagyis látszólagosan az Élet élére minduntalan ráharapó Haragról, azaz a Lét létrájának egyik-másik fokába már-már belemaró Marsról hirtelenjében bebizonyosodik, hogy emez bizony nem más csupán, mint ömlesztetten fölszabadító és föltámasztó csodahatást, azaz ujjongást kiváltó élvezet és báj, recto : Bű-Báj, minthogy az az Út, amelyről már szó volt, az Ősök mindeneket Összegző Ösvénye, a Via Vitae, az mindig Új.
6. Az egyelőre még csak hamarosan bekövetkező, de mindinkább erre-arra s főképp itt is már persze be-be-leselkedő elmúlás, az örök letűntség hamis és torz tükörképei közé való illuzórikusan szükségszerűnek tűnő, sorsszerű besoroztatás és álszáműzetés, a mindenek által rettegett múltba tűnés, a Múlt mint elsősorban csak misztikus mézgát és ál-létezési lépet meg csalóka lépesmézet tartalmazó öntőforma, mint mulázs (vö. fr. moulage, öntőforma, moulin, malom, moule, őrlemény mol, mou, puha, képlékeny, lágy moult, sok) a maga úri-muris mulatságosságában nem egyéb, mint a Te Jelened, ami, miként azt most és innen meghatározom, nem egyéb, mint az én jövőbeli jelem, vagyis a tőlem Fel-fele, Feléd, Te, a már mostani Fél-Felem felé irányuló, haladó és jövő Jel.
7. A Halál Halmazaiba s a Múlt sokadalmas és megszokott szakadékaiba mindinkább leszálló, alásüllyedő Jelen a letális, vagyis a lét utáni, a hellén-latin Léthé, a Felejtés határainál lévő s az ezeken is túllépő Túlon-Túlról is Oda, azaz a Hozzád, a Te idődbe vissza- és átszökő jel-Jelen tehát nem más, mint a sokak által félt vagy alkalmasint vágyott-epedett Utókor, az el-jövendő, a visszakanyarodó, a vissza-, ki- és átfordult Út, az Alvilágból visszajövő, föltámadó Eurüdiké, a Jövő, az odaadó, a visszafele és az eleve felfele, az áruló Ár ellenében ide-és-oda folyó, s valóságokká váltakozó Folyó, a Himnusz- és Hymen-hozó, az Óda-Adó.
8. A jeleni én ezenképp nem Múlttá, hanem ellenkezőleg, épp a Téged kikövetkező, létrehozó s összeállító jellé, akkori Jelenné, azaz Jövővé, örök, mindeneket forrásoztató, egyetlen valósággá, a római Fors-á (Erővé) és Fortunává (Jobb-, azaz Jó- vagy Balsorssá), vagyis Örökkévalósággá válik.
9. Tudniillik, miként az mindenképp ki fog tetszik utóbb a létezési Úton, a létezés vegyes műfajú színművében a Jelen nem egyéb, mint a Jövő egyik élő, élő- és előképe, pontosabban : prológusa.
10. A Jelen a Jövő előrejelzett Mása.
11. A Jelen – az örök Ma – valójában a végtelen és örök Majd – a Jövő – sűrített előjele és dramaturgiai előjátéka.
12. A Jövő színházában tehát a Jelen az előjáték. A Jelen a Jövő egy Másik, amolyan mimetikusan átmásolt s eképp egyfajta Második, rövidített, előzetes kiadása, egyféle ontodramaturgiai műsorfüzet.
13. Ugyanakkor a Jelen a különboző mantikus telekibernetikák és bizonyosságszámítások kronológikus célpontjainak az elérése szempontjából is fölöttébb hatékony munkaeszköznek bizonyul : a Jelen az az ontokibernetikai makett, amelynek segítségével a Rendező-Operatőr beállíthatja kaleidoszkopikusan a Jövő színpadképeit és játéktereit.
14. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Jövő nem más, mint a Jövőnek a Jelen előjátékában körvonalazódó színházi Maszkja.
15. A létezés színes Színházában a Múlt-Jelen-Jövő kronológiai tagolású, három felvonásos ontodráma másképp fest, mint a katedrafilozófiák könyvdrámáiban. A Jövő dramaturgiájában a Jelen képezi azt a színpadi időt, ami egyfajta másik, másodlagos s mintegy előre átmásolódott Jövőként irányul önmaga, az elsődleges, a proto-jövő, a nemsokára élővé élesedő elő-Jövő, az eljövendő Jelenként majd visszajelző Jelen felé.
