A csíkszeredai Pál Galériában legutóbb Plugor Sándor (1940-1999) júniusban nyílt kiállítását láthatta a közönség. A kökösi származású alkotó, aki a marosvásárhelyi művészeti középiskolán, majd a kolozsvári képzőművészeti főiskolán töltött éveket követően legtöbbet Sepsiszentgyörgyön tevékenykedett, hatalmas életművet hagyott hátra. Festő volt, illusztrátor, díszlettervező, rajztanár, muzeográfus. Emlékezetesek figurái, drámai hatású, sűrű, kusza vonalakkal képpé formált „sorsrajzai”. A mostani kiállítás többnyire ex libris-eiből válogat, olyan kisgrafikákból, melyek eddig javarészt a szerző fiókjában lapultak. A hagyaték gondozója, az alkotó özvegye, Miklóssy Mária festőművész hozta el a mostanig ki nem állított grafikákat a galériába. A kiállított könyvjegyek egyenként és külön is felidézhetik a közismertebb képek Plugor-világát, amelyeket korábban kiállításokon, könyvekben láthattunk. Az ex libris-ek különösnek hatnak, nem újdonságuk miatt, hanem inkább az egyes címzettek idegensége miatt, akikről a kiállításon csupán az ex libris-eik által szerezhetünk tudomást, benyomást. Közismert írók, költők könyvjegyei mellett a rendszerváltás előtti szellemi elit néhány alakját vonultatja fel a kiállítás. A sokszorosított grafikai lapok karcok, metszetek, tollrajzok vagy vegyes technikájú képek. Mesterien megragadott arcvonások, tömör, történetekké szerveződő kompozíciók, a címzettek jellegzetes attribútumai válnak képpé, melyek időnként nagyon egyszerűen, határozott, mégis érzékeny vonalakkal ragadják meg a karaktereket, máskor ráncszerűen sűrűsödő, bonyolult vonalak expresszív karcolatai vonzzák a tekintetet. Mintha a technikák is a karakterekhez igazodnának, hogy lehetőségeik által minél jobban megragadhatóvá tegyék a címzettek jellemvonásait, egyéniségét, szemléltethessék foglalkozását vagy kedvelt tevékenységét. Az éles, erőteljes, vékony vonalú gesztusok kiszámíthatatlan játéka szemben az egyszerű, szabályos, biztonságos vonalakkal. Drámai hatások és szellemes megoldások, melyek nemcsak az ex libris-ek címzettjeit jellemezhetik, nemcsak egy-egy emberi sors rajozolatait adják, hanem Plugor grafikáinak nélkülözhetetlen tartozékait is.
A könyvborítókból, asztalfiókokból kivonuló ex-librisek önálló életre kelve, a galéria tereit benépesítve idézik fel jól, illetve alig ismert emberek emlékét, adnak bepillantást Plugor Sándor művészetébe, és tesznek élvezhetővé egy olyan, elsősorban könyvekhez kapcsolódó képi gyakorlatot, mellyel valószínűleg mind ritkábban találkozunk.
