Férfi egyenlő, nő meg férfi
Valami apróbb pályaudvar.
Apró és mocskos.
Akár fürdőszobád.
Amibe ha félve be merek lépni
az első találkozáskor,
– vagy soha többé –
nem fürdik.
Idegtépő nyugodtsággal üldögél
az átlátszó zacskós culla,
a se szappant, se vizet nem látott fürdőkád
sárgára mosakodott gyomrában.
Alján pókok tanyáznak törzsekben,
akárcsak mi ketten, mikor
véletlenül, az ágy helyett,
ülő pózban, az asztal mellett találkozunk.
Próbálunk kedveskedni néha,
mint idegen az idegenhez szokott,
de az, hogy te nem főzöl,
én meg nincs mit egyek,
kissé nyugtalanító körülmény.
Férfi egyenlő, nő meg férfi.
Amilyen vacsorát,
olyan emlékeket is pakolok
emlékezetem piaci bőrtáskájába.
Mint az erőltetett kofák vigyorgó, kétfogas
másodperckalandjai.
Mélyhűtött, konzervált, bedobozolt,
de annyira bedobozolt, hogy oldalt
– a könnyen szakítható fülek – is be vannak hajtva.
A te füleid nincsenek behajtva,
csak nem hallod amit mondok.
De nem is értem.
Ennyire muszáj vagy nekem?
Ennyire férfi a férfi,
és ennyire szőrös a nő?
Csak nappal, és csak lent,
és csak mikor az arcomon is érzem.
Mint a kis kanapéd terítőjét,
érzéketlen játékaink közepette.
Na, azzal nem volt baj – annyi.
Megpróbálok fogást találni hibáidon,
csak hogy ne lássam a sajátjaimat,
s hogy ne kelljen téged se lássalak,
se önszépítéseid plakát-társadalmát,
se a rést a fogaid között,
se a széppé zsírosodott hajadat,
se az embert.
Süllyesztő a műanyag palackban
– az álomkabátos vég –
Csörgő láncai tébolyt verdestek árnyékszékére,
ragyás hátára sok kis élősködő hágott fel
négykézláb.
Kampókkal, vasszögekkel
fokhagymaszagúra korbácsolták,
a lila koronázott most pöfékel.
A süllyesztő.
A király műanyag palack fejében.
Elnyelte a trónt,
a halandót.
Egy mindenkiért, mindenki magáért.
A műanyag palack lassan geoid alakú lett,
elveszítette rézakaratát.
A delírium előtt és után.
A dekonstruktív deviancia mérföldköves zöldhatárán túl,
S a malacperselyes aktatáskák búgóhangján innen.
Rabszolgák.
Az éj mosolya ruhát bontott hártyás meztelenségükből.
Megvirradt.
Kiléptek az időből,
látták a hóhér összeveszett vörös szempilláit.
Túlvilági lelkek.
Megtanítanak szenvedni a fűzfák vacsorája közben.
Ez a hála.
Hél, Loki, Tyr, Hádész s a többiek.
S felkel a részeg a padról. Hazamegy pénzért,
s a gyárba indul az egyszerűbb, hogy legyen, mit megegyék.
Pléhdobozban gurul végig az ördög az aszfalton,
s hogy ki a negyedik? A néző? A bicikli! Én a kocsmateraszon.
Gál Hunor: 1995-ben született Borzonton, idén érettségizett.
