A vámház falára
Ha minden síkon elcsúsztunk százszor
Adjunk húst drágám a kóbor kutyáknak
Ismernek régről meglásd bevárnak
Míg elengedi kezünk az ország
Búcsúzzunk úgy hogy nem térünk vissza
Ott viszi most viszi szívem egy holló
Szétfeszült szárnya tollakra bomló
Hallgatag erdők hegyeken át.
Szeánsz
Látod a dolgok holtpontra értek
Nem lehetsz már ki nem voltál soha
Tizen hány éve hogy láttalak s lényed
Ágyad mivé lett szerelmünk hona?
Mivé lettek tervek és vágyak
Látszik az égből a tornyosult szemét?
Miről beszélnénk ha találkozhatnánk
Vagy hallgatva hosszan
mindketten értenénk?
Itt vagy örökre emlékeimben
Szökéstől féltett láncravert rab
Sakál szívemnek avatott szolga
Ki párává foszlik ha felkel a nap.
Döngölő
(egy este a székelyeknél)
A szép ész még nem nyert soha csatát itt
Jövőtlenségét búsuló székely
A világon nincs más menedékhely
Összetartó egyazon hit
Nem ápol igaz de legalább takar
A jég hátán megél ha gyomra teli
Kussolni ügy itt becsületbeli
Hol mennyei parfüm a rothadó avar
Lapulni bújni így szokás itten
Irtózattal nézni a mást
A sárba taposni minden tudást
A papot imádni igaz ő isten
Csillagösvényes nagy háborúkat
Álmodnak részeg horkolásukba
S míg verik az asszonyt végromlásukban
Ősi ritmus járja át lábukat.
Keresztutak
Mire felébredsz itt lesznek meglásd
A szabadság csonkolt szárnyú bakái
Azt hajtogatják ennyi a minden
S hogy te is tudtad jól
A múlt biztonsága nem ok reményre
Az idő akkor még nem volt ellenség
Tedd meg feledni ki mindig is voltál
Nem akarhatod
Az utolsók vagyunk kik meglátogattak
Kérd hát a mindent átható lelket
Köszönthessünk a keresztutaknál
Erőnk újítja kiomló véred.
Szüntelen
Takarodót fújnak az egek
Öleli kincseit hallgat a bánya
Idők emléke egymásra hányva
Választhatsz ím kedvedre kedves
A rothadás fölött nem őrköd’ senki
Egy napot egy órát mely a legjobban tetszik
S mint gyermek a színes papírfecnit
Őrizd meg szeresd
Vigyázd jól óvjad maradjon meg nekünk
Hisz tudod mily hosszú nálunk a tél
Vigasztalónkul ki a fényről mesél
Itt hol mérhetetlen az éjjel.
Rőzseláng
Értelmük vesztett nagy akarások
Őszelő ködök ülnek a tájra
Díszüket hagyott hallgatag kertek
Nem maradt más figyelni várni
Ismételgetni hiányzol nagyon
Nem lát ide szeme az Úrnak
Ülni naphosszat a szüremlő fényben
Kávét inni forrót és keserűt
Járkálni hosszan az üres szobákban
A holdnak lábára lépni a járdán
Nézni idegen megsárgult képeket
Megérteni hiába várnád
Illés szekere nem jár már erre
Tanulni elviselni a semmit
Elkapni minden rezdülést
Az ellobbanást kilesni.
Védtelen
E sötét vidék bélyege rajtam
Minden reményem zálogba hagyva
Lesz-e mentségem a holnapi napra
Én a hazátlan hová mehetnék
Hol lelünk otthonra szomorú társam
Mely ismeretlen távoli délkörön
Úgy elkínozta szívem e nagy közöny
Hová induljunk van-e erőd még
Miként érjük el szabadulásunk
Mely kegyetlen isten tartja kezében
Melyik út csapás vezet a fényben
Merre induljunk remény erőtlen
Ha kerülne oly szél mely felrepít viszen
Mely napos földrész fogad fiává
Hol válhat átkunk szent glóriává
Szokhat-e még szemünk hozzá a fényhez
Igérd meg eljössz nem hagysz magamra
Nem lel ránk többé sem csömör sem halál
Ha lenne idő még s választanál
Ugye jönnél mond.
Forradalom
A nagy megrabolt tüntet a téren
A költő az ágyon hever ma részeg
Nem kell a vers és nem kell a dal sem
A falon át hallszik takarodj le vele
Dologtalan lézengő senki
Semmije nincsen mentsége se
Állitmányok igék zagyva beszédek
A lakószövetség már felszólitotta
Senkinek haszna nincsen belőle
Mások adóján vegetál így
Talán azt hiszi magáról állam
Pofátlansága azon is túli
A polcról Petőfi Pilinszky néz rá
Adyt olvas és semmit nem ír
Várja a világ majd csak talán csak...
Felzúg a tömeg pfúj takarodj le vele.
