Erdőtűz
Egy cigi meggyújt egy másikat,
és végigszalad gerinceden.
Tizenkét óra egy percben,
ez a sör nem más, mint a tegnapi.
Itt már én sem vagyok az, aki voltam,
és a tárgyak is eltávolodtak egymástól.
Szorzótáblád vagyok én.
Felemelkedtem a mellkasodból,
mint a füst erdőtűz idején,
x hónap még x-ebb napján.
X, nekem elhiheted.
Volt idő, amikor mindez
egyetlen mag volt
egy eltévedt magvető kezében.
Az egyenlet kitárja szárnyait
X palota X termében,
időszámításunk előtt, ami után
a pohárnok elejti poharát.
Ének
Amióta reggelente tükörbe nézek,
egyre egészségesebb vagyok
a túloldalon. Ideát
állandóan foglalkoztat,
hogyan lehetne enyém,
ami ott van. Rosszul alszom.
Egyre jobb bőrben vannak
illúzióim, már csak félember
vagyok. A titkot keresem,
ami feltárja az utat
a Xanax-táskás, szürke
szememtől a tökéletes
csillogásig: kék, zöld, barna,
mint egy halálos,
megdicsőült mandala.
Örvénysűrű, amiben elvesztem.
De egyebek már nem igazán
érintenek meg. Egyre
átlátszóbb ez az én világom,
amiben zsugorodom
az Űrnek Angyala előtt.
Már alig bírom elvonszolni
magam az ágytól a tükörig,
hogy rázhasson a hideg és dadogjak
tökéletes szépségem előtt.
Ez az egyetlen valódi pillanat,
ami megbénít, és lassan
teljesen felemészt. Neki élek.
Az a gyanúm, hogy ő már hamarabb
elkezdődött. Bízom benne,
hogy amikor eljön a tél,
és már nem tudok kimászni
egy sötét hajnalon az ágyból,
megszólíthatom, és meghallom
az elesettek hívását. Nagy volt
dicsősége a régieknek. Én,
erőm teljében, megemlékezem
Róla. Lámpással a kezemben
ágyához lépek, és felemelem
őt esendőségében,
hogy elvezessem a helyre,
amit előkészítettem számára
Tamarínban. Az ő nyugalmától
számolandó felelősségem
öntudatra ébredése,
és majdani romlásom kezdete.
Robinzonád
Semmiféle lábnyomom nincs.
Délben sebzett vad vagyok,
éber – éjjel is. Naptárazik
a kihunyó öntudat.
Mindennel számolni,
amivel nem lehet,
csak önmagával nem,
elenyésző alakulat.
A tengerből nem az idő ugat.
A tenger elfeledkezett rólam,
az én apám, az én anyám,
ha csendes, ha őrjöng.
Már rég meg kellett volna fordulnom,
hogy, mint Orpheusz, elrontsam,
de ezek tökéletes körök.
Lakatlan,
és soha nem ugyanolyan.
Soha nem akartam étkezni
félistenek között a csillagokban.
Bardo Madin: Maga sem emlékszik, mikor is született. Tanulmányait Tamarínban végezte, vagy csak jelenleg él ott.
