1
Pontosan tudom, hogy nem fogok összeomlani.
2
Most még dermedten ülök, de pár másodperc,
és görcsbe rándul majd a gyomrom.
Ki fogok menni vízért.
Meg fogok állni a tükör előtt, és figyelem,
ahogy próbálom visszatartani a könnyeimet.
Éber leszek. Az egyik szemem sír,
a másik már dokumentálja az önsajnálatot.
3
Később előkotrok valakit az emlékeimből:
elhitetem magammal, hogy végig mellettem állt,
hitt bennem, kedvelt és biztatott.
Írni fogok egy hosszú levelet,
amelyben megköszönök mindent.
Méltóságteljesnek hiszem magam,
pedig csak nem ehhez szoktam.
4
Képtelen leszek elaludni reggelig.
A győztesekre gondolok. A győztesekre gondolok majd,
hogy egyszerűen nem lehettek jobbak nálam.
Higgadt, kegyetlen újratervezés lesz:
felteszem az életemet arra, hogy legyőzzem őket.
A saját szakmájukban, a saját fegyverükkel,
az elsődleges képességük fölé nőve.
Nem fogok kételkedni magamban.
5
És másnapra meglepően kialszom magam.
A vereség torkolattüze tompa villogás –
sértetlenül imbolygok a koradélutánban.
Ebédelni fogok. Dolgozni fogok. Tusolni fogok.
És lesznek pillanatok, amikor nem jut eszembe.
Viszont eszembe jut egy vicc. Mosolyogni fogok.
6
Sétálok minden nap, vagy valamit csinálok.
Nem érdekelnek már a győztesek. Legyenek boldogok.
És persze kapják be – teszem majd hozzá a barátaimnak,
de ennyi sör után minden csak félhivatalos.
Tudni fogom ekkorra, hogy komplexusaim vannak,
és tudni fogom azt is, hogy igen, ez vagyok én.
7
Pontosan tudom, hogy nem fogok összeomlani.
Fiatal vagyok, tehetséges és erős.
Győzni fogok.
Purosz Leonidasz: 1996-ban született Szegeden. Jelenleg Budapesten az ELTE magyar szakos hallgatója, verseket ír és slammel.
