Hát vén vagyok már, ócska, gond-dúlt?
Nagy gyermek s pólyám újra fölveszem?
Én nem tudom, nekem ment el eszem,
vagy az egész föld megbolondult?
(Goethe, Kosztolányi fordítása)
Van a mai magyar nyelvhasználatban két alacsony származású szó, amely tucatnyi hasonló stílusértékű szót és kifejezést szorított ki és tett elavulttá, behatolt a köznyelvbe, sőt az irodalmi nyelvbe is, és azokban úgyszólván a felperzselt föld taktikáját folytatva, kiirtott temérdek hasonértelmű szót; ami azonban feltűnőbb, jelszó- vagy akár jelvényértékűvé vált, és egy bizonyos társadalmi csoporthoz, ízlésvilághoz, sőt, már-már világnézethez való tartozást közöl, sőt: arrogáns módon avval büszkélkedik is. Jelezni akarja, hogy használója az úgynevezett alsó tízezer tagja, legalábbis híve.
E két szó: a csaj és a buli. Az első cigány eredetű; ám voltak vagy vannak még hasonló eredetűek, például a csaj hímnemű megfelelője, a csávó, vagy a lóvé, de ezek nem váltak ilyen elterjedté. Kell lennie valami különleges oknak, hogy éppen e szavak oly dinamikával terjedtek, amit legfennebb mégcsak az orvosi kórélettanban észlelhetni.
Ám lássuk előbb a fogalmakat, amelyekkel babrálunk:
Tolvajnyelv: argó, szleng, csibésznyelv, jassznyelv, fattyú- meg zsiványnyelv, nyalavi, de végül is ide sorolható a legtöbb testületi nyelvzsargon, sőt mandarin nyelv is, melyek célja a távolságtartás, társaság-megszűrés, sőt konspiráció is! A hajdani uralkodó osztálynak a latin volt a „mandarin nyelve”, majd egy ezredévvel később mintegy kétszáz évig a francia, jelenleg az angolszász alapú szakmai zsargonok.
(Sajátságos, újabban egyes angolból fordítók, sőt szótárak sem különböztetik meg a köznyelvi szókat az argótól. Pl. egy angol regény címében előforduló girl szót minden további nélkül csajnak fordítja, holott a „lány” szónak is lehet leértékelő színezete pl. afféle lány.
Őseink tapintatosabbak voltak ezer évvel ezelőtt! A Névtelen Jegyző szerint ezer évvel ezelőtt Ménmarót fejedelmet azért nevezték ménnek, mert sok barátnője volt – latinul: amica –, holott mondhattak volna ágyast vagy éppenséggel ribancot is, korabeli csaj gyanánt.)
Meg voltak természetesen a „madárnyelvek”, titkos vagy demonstratív szójárások stb.
A csaj-nál szótárunkban ez olvasható: lány, nő, nőcske, nőci, bige, csajszi, pipi, moha, spiné, spinkó, tyúk, görl, fruska – és ehhez még hozzátehető egynéhány, mindenekelőtt a husika jelentésű cunci s ennek p-vel kezdődő, már trágár, de távlatilag fontos változata is.
Szótárainkba nézve, a történeti-etimológiai szótár a csaj szót 1900-ból adatolja, különböző cigány nyelvjárásokból, noha az argóhoz tartozik, helyenként nyelvjárási szóként is él; és a német argóba is bekerült, betörésnél segédkező, „kémkedő lány” jelentésben. Továbbá kiderül, hogy sok olyan magyar szó is van, amelyik e három hanggal kezdődik; bolgár nevek csajbókos: kelekótya, csajvadék: csőcselék stb. Régi szótárakban megtalálható evet, azaz törpemókus jelentésben, de az újakban már nem. Ám egyébként (például az új magyar tájszótárban) a csajkákat nem is számítva, legalább harminc címszó kezdődik csaj-jal. Érdekesebb közülük az, amelyik a szülőktől nem kívánt gyereket jelenti, vagy vizes, lucskos füvet vagy sarat és szőlőkárosító bogarakat.
A fentiekből két lényeges okra fény derül, ami a csaj példátlan népszerűségért magyarázza. Az egyik, hogy hangzása folytán magyar szóként viselkedik, és magyar szavak elmosódott emlékképei hatnak be. A másik: hogy eme hangulati emlékek közül a legerőteljesebb egy sikamlós mozzanat, a csaj homályosan bár, de erős tudatalatti vagy féltudatos módon hivatkozik a női genitália „legalacsonyabb stílusértékű” elnevezésének második szótagjára, ami, bár az első a hangsúlyos, mindig nagyon „intenzíven” csattan el. Tehát a birkolt trágárság: a férfiak részéről a nők leértékelését sugallja, a nők részéről pedig a többi nő rangos mivoltának kétségbevonását.
Felvillan az emberben, nem valami atavizmusról van-e szó? A legrégebbről ismert és a „természeti” nyelvekben is, sokszor azt, hogy valaki férfi avagy nő, a nemiszerv emlegetésével tisztázzák. A szumír nyelvnek két legfontosabb rétegnyelve (egyesek tévesen nyelvjárásnak tekintik) az emeszal (esetleg emesal) női, pontosabban nőies nyelv, és az emeku, a férfias nyelv.
Az előbbi tulajdonképpen kifinomult irodalmi nyelv, a második a köznapi élet nyelve. Csakhogy e két elnevezésben a sal és a ku a női, illetve a férfi nemi szervet jelenti! Nem szükséges azonban azonnal felhorkanni, mert biztos nem ezek az illető szervek legdurvább, hanem, a nyomdafestéket még tűrő, azaz „agyagba karcolható” változatok. És egyébként is, az élő nyelvekben is, legalsó és legdurvább szinten találkozni ezzel a jelölési móddal, főleg szidalmazó jelleggel. Ám olykor elismerő módon is: olykor megállapítják valakiről, hogy „f...a gyerek!” (Mit tesz itt ez a hang? Ezt egy valódi nyelvésznek kell megmagyarázni!)
Természetesen, a nemeknek ott is megvan a „rendes” elnevezése is. Asszony, azaz nő, az emeku-ban Gasan, olvasható Agsan-nak is. (Agsan: fehér kebel), Gasanana: az Ég asszonya... Emesal-ban úrnő nin, („néni”), Innin – Istar istennőnek a másik neve. (Egyébként az istennők egyik-másiknak több mint ötven neve is van.)
Hogy azonban mégis eszembe jutott az atavizmus, annak egy nevetséges véletlen(?)szerűség az oka. Móricz Zsigmond egyik regényében a kofapecsenyét dög néven fogyasztják. Na és ma; a pesti tájnyelvben, ha egy nő (lehetőleg kissé dundi) nagyon mutatósan van öltözve, akkor „dögös” a minősítése... Nos, az emesalban a szép cib. (Lásd Cibles: Széples). Az emeku-ban szép: dug. Falkenstein szerint ejtsd: dög!
* * *
A buli szót Vásárhelyen a Kisállomás környékén még az idők mélyén ismertem, mint egy elég goromba társasjáték nevét, de a szótáram csak 1942-től adatolja először; német eredetű, főleg a kártyások szava, egy menet vagy kör, vagy játszmaleosztás neve. Meg az edényé, amibe a téteket gyűjtik; meg rögtönzött vállalkozásoké, szállítások, meg bűncselekmények, jogi esetek, bármilyen zavaros ügy is lehet buli, főleg a szegényebb városi rétegek körében; de a nemes tanulóifjúság, értve elsősorban a felsőoktatás igénybevevőit, szinte kizárólag táncos-iszogatós, éjszakába nyúló mulatozást ért alatta, hangulati összetevőit elsősorban a szülői családtól való függetlenedés, a szexuális érettség érvényesítése, egyáltalán a felnőtté válás demonstrálása teszik ki; s noha a fiúk hangoskodnak, fontoskodnak és szerepelnek a legtöbbet, a lányok vannak leginkább oda érte, partnerfogás tüzétől eltelve; tekintve azonban a nemek közötti aránytalanságokat a létszámot tekintve, a nem-természettudományos alapozottságú karokon a sokszoros női létszámfölényt, és a diákok anyagi helyzete közötti különbségeket, e mulatozások légköre sokszor kínos lelki állapotokat hoz felszínre.
Jellemző mozzanat, hogy a lányok körében a leginkább nagyzoló, bohóckodva idétlenkedő fiatalembereknek van a legnagyobb sikerük, így a Fából faragott királyfi-motívum teng túl. Emiatt éppen a komolyabb fiúk elkülönülnek, magukba vonulva gyakran keményen leisszák magukat. A lányok meg utána egész éjszaka bőgnek. A szórakozás színvonalát gyöngíti, hogy egyre kevesebben ismerik a régi társasági és népi táncokat, énekelni meg egyáltalán nem szoktak – itt azonban a mai zenei szubkultúrák olyan vonásaihoz érnénk, amelyeket elemezni nem lehet a célunk, mert így is, úgy is csak rossz vért szülne. A mai elektronikus szórakoztató zenét nem művészeti tendenciák alakították ki, bírálattal úgy sem lehetne hatni rájuk. Itt talán csak a szeget szeggel elve javíthatna a színvonalon: csak ezáltal szabadulna a csajok világa az őrületes ricsajtól.
