A szabar-magyar kapcsolatról, vagy ha úgy tetszik, egységről, számos hiteles történeti adat szól. Ezek közül a leghíresebb Bíborbanszületett Konstantiné: A birodalom kormányzásáról. A császár adatközlői a nála követségben járó Tormás herceg, Árpád dédunokája és Bulcsú horka valának. Gondolható, hogy a császár azt írta be könyvébe, amit tőlük hallott: „valamilyen okból szávartü ászfalünak nevezték őket”. Mármint a magyarokat. Ha az aszfalü megoldásába nem bonyolódunk, s a szavartü egyes számát vesszük, akkor a szavar/szabar szóhoz jutunk. E névvel illették még a XIX. századi hanti és manysi regék, hősénekek is azt a tőlük hajdan délebbre élt, lovon járó, karddal, íjjal harcoló, ezüsttel, vassal, s más csodás javakkal rendelkező példakép-népet, amelynek fiait legyőzni a legnagyobb hőstettnek számított, lányait elvenni csodálatosnak. (Sz. Patkanov, Ethnographia, 1900. 9–10. sz.) Az ő mondavilágukban ered a szabar/szabir magyar azonosság legtömegesebb forrása. Mindennek adatairól bőven írtam Szabir titok c. könyvemben. Ebben összegyűjtöttem 44 magyar helynevet a történelmi Magyarország területéről, melyek népünk régi elnevezésére hajaznak. Akadémiánk hivatalos helynévszótára, legalább harmincféle szláv magyarázatot talált rájuk Rigómezőtől Sziléziáig. A hanti-manysi kapcsolat lehetőségét föl sem hozta… A szótár alkotója, Kiss Lajos szlavista akadémikus vala…
Gyűjteményem bizonyára nem tökéletes és nem is teljes. Említett könyvem egy kedves olvasója minap fölhívta figyelmemet egy Balaton-fölvidéki hegyre és a rajta álló középkori templomromra. Mindkettőt azonos névvel illeti a Káptalantóti környékén élő magyarság. Mai helyesírással: Sabar.
„A települést 1443-ban »Zabar« alakban említik először. Neve szláv eredetű lehet, ez alapján valószínűleg egyike a magyar honfoglalást megelőzően már itt állt szláv településeknek. 1444-ben »Zabor«, 1452-ben »Sabar«, 1457-ben »Zabal« néven említik a korabeli forrásokban” – állítja a Wikipédia.
Kezdjük azzal, 14 év alatt négyféleképp írták a hely nevét. Ez – szerintem – elsősorban a korabeli helyesírás kiforratlanságára utal. Továbbá az íródeákok is egyik atyafi szájából egyszer így hallották a hely nevét, másszor úgy, majd amúgy. Az etimológiai következtetések lehetnek bizonytalanok, mégis erősen valószínű, hogy a szabar-szabir népnév került elénk.
Persze nem könnyű a helyzet, mivel történelmünket nyíltan hamisítják. Már az iskolások számára készült Sulineten is. „Az írásos forrásokban először a X. században tűnnek fel a magyarok. Ekkor figyeltek fel rájuk, önálló népként a görög és az arab történetírók, híres utazók.” Olvasott ember számára az első mondat nyilvánvaló hazugság. Nem egyszerű, hanem orcátlan hazugság: a szerző a „gallérunk alá pökik”, miként Pázmány Péter írta Bethlen Gábornak. Mégpedig hétszer pökik, ugyanis a következő sorokban hét magyar (!) adat következik a IX. századból!
Akadnak szép számmal korábbiak is, éppen a Kaukázus környéki, szabir nevüket tovább őrző magyarokról, vagy éppen a „hunokról”, akiknek királyát 528 körül Muager(isz)-nek nevezték. E név – a nagy bizantológus, Moravcsik Gyula olvasata szerint – a magyar szó első írásos előfordulása. Tudjuk, hogy görögben, latinban nincs se a, se gy hang.
A Sabar hegy és templom nevével kapcsolatban idéztük, hogy e név „szláv eredetű lehet”. Adat ugyan nincs rá, de „lehet”, mert bármi megeshet, még a pók is eleshet. A „lehet” mankóján máris bebiceghet a tudományba egy „valószínűleg”! S a hazugságtanban két féligazság egy egész, tehát máris ott tartunk, hogy a frank–avar háborúkban (785–795), majd a hun–bolgár Krum kán 803-as, Tisza vidéke és Erdély elleni támadásában az avarok kipusztultak, tehát a senki földjén megalakulhatott a Nagymorva Birodalom. Árpádék tehát szlávokra települtek. Mondják ma is némelyek, holott a régészet azóta a köznépi temetők kutatása során megállapította, hogy azokban bizony a mi magyar őseink nyugodtak. Néhol avarok–magyarok együtt. Ellentétben XIX. századi dölyfös régészeink véleményével, akik csak a szablyával, lóval, ezüst tarsolylemezzel elhantolt vezetőket tekintették magyarnak.
Hogy az avarok megmaradtak, s együtt éltek a honfoglalókkal, arról a temetőkön kívül írások is tanúskodnak. Olajos Teréz, a Szegedi Egyetem bizantológus professzora mutatta ki, hogy az avarok 803-as „megsemmisítő veresége” után tíz évvel(!) zsoldosokat adtak Krum kán Bizánc ellen vonuló hadába. Továbbá az avarok küldöttei 822-ben részt vettek Frankfurtban, a Frank Birodalmi gyűlésen. Ugorjunk: I. Miklós pápa (858-867) levélben válaszolt a keresztény hitre tért avarok kérdéseire. A bajorok és karantánok (karintiaiak) megtérése címet viselő irat (870–871) a kereszténnyé lett, Nyugat-Dunántúlon élő avarokat is megerősíti földjeik birtoklásában. Ők még bőven megérték Árpád földerítőinek érkezését…
Vajon mi megérjük-e, hogy a magyarságtudományban átveszi a hatalmat a tiszta beszéd?
