Ipse főleg reggel olvas, szíve szerint naponta, fürdés közben: negyven percet a forró vízzel megtöltött, tágas kádjában.
Utána borotválkozás; 4711 = kölnivíz az arcra; fogmosás; ha kell: bajuszigazítás.
Következik a kötelező cool down, meztelenül a nyitott fürdőszobaablak mögött (ez már a fogmosás alatt is bekövetkezhet); lehűlés nyáron is, mert a külső és belső hő érzékelése kimondottan szubj.
A feltárulkozó látvány – straight ahead – mindig ugyanaz = mindig más: három erkély télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Belső udvar első pillantásra mondhatnánk: zsúfolt látványa. A kitárt ablakból ez a három erkély ötlik a néző szemébe, feltéve, ha nem kezdi csavargatni a nyakát. Márpedig ilyenkor körülöttük minden más eltörpül, értelmét veszti. Szóval ez az első, második és harmadik emeleti erkély dominálja a látványt, ez a hármas osztat.
Az erkélyes házat százötven éve építették szállodának, az egykori vasútállomás közvetlen közelébe. A második vh. után az állomást áthelyezték a város szélére, a szállodából lakóház lett, a belső udvarra néző, olcsóbb szobákból konyhák. Ezekbe, déli fekvésűek lévén, délelőttől délutánig (a harmadik emeleten hosszabban, a másodikon rövidebb ideig, az elsőn még rövidebben, a földszinten úgyszolván soha) besüt a nap. Ez a tény nyilvánvalóvá teszi, hogy Ipse fürdőszobája északi fekvésű, amitől az előbbi állítás, miszerint a kinyitott ablak az év minden szakában frissülést hoz a fürdéstől felhevült testnek: stimmig.
Ipsét, noha felötlött benne a kérdés, valójában nem igazán érdekli, hogy mikor szerelték fel ezeket a ház szecessziós arculatától, jobban mondva hátuljától is jócskán elütő, nyugodtan állíthatjuk: otromba vasbalkonokat a konyhák ajtóvá szélesített ablakai elé: még mielőtt kibérelték volna az újonnan kialakított lakótereket, vagy csak később, a lakók kérésére (óhajára, tán követelésére), hogy kiülhessenek villásreggelizni vagy délutáni kávézni, esetleg, hogy bulikon ott sütögethessék különböző fűszerkeverékkel bepácolt húsaikat, kolbászaikat a szürkén füstölgő bádoggrilleken.
Ipse csak reggel nézi-nézegeti, szemléli, méregeti a három balkont, fürdőzés közbeni olvasás, borotválkozás, esetleg bajuszigazítás és fogmosás után (vagy közben), ha lehűteni kívánja víztől felforrósodott testét, illetve olvasmányaitól felgerjedt lelkét. Kinyílik az ablak, Ipsét magához öleli a kívülről beáramló, a fürdőszobaitól gyökeresen különböző levegő- és fényáradat, s ez az élmény – a pontosság kedvéért tegyük hozzá: csak nagyon ritkán – születése pillanatára emlékezteti, ahogy a langymeleg, biztonságos hajó mélyéből kikerül (kicsusszan, kitépik, kilökik – mert lépni ugyanvalóst nem léphetett) egy másik elembe, tagadhatatlanul fényesebbe, riasztóan csillogóba, ahol azonnal fülébe szökik (felcsendül benne) az új, az idegen: disszonáns hangzat. Pedig az ablakot mindig nagyon szelíden nyitja ki, már-már sután, főleg hogy a másik kezében ott van a szájában duruzsoló elektromos fogkeféje.
„Az elején ösztövéren indul, mintha csak egy váz lenne – olvassa újra Ipse R. levelét a csobogó forró víz bódulatában ––, csontok, hús nélkül. Hogy szép lassan kifejlődjenek az inak, kötőszövetek, izmok, és elkezd az egész élni és lélegezni. Mintha a történetháló adná a kezdeti ösztövérséget. A szálaknak meg kell egymást találniuk, egymásba kell kapniuk. Most már összefüggnek. Egy jó regény szőnyeghez hasonlít, kézzel szőtt szőnyeghez, amelynek megcsinálásakor különösen az ismétlődő és természetesen váltakozó színekre, motívumokra figyel az ember. Szóval kézműves munka, némileg esetlen.”
A fürdőzés utáni reggeli látvány mindig ugyanaz, és mindig más: három, egy régi ház hátsó falára felszerelt, nekiragasztott, nekiláncolt, rá-, ill. neki- vagy belekényszerített, belefúrt vasépítmény: vaserkélyek. Újfajta rend? Szemléletmód? Tény: a régebbit megfúrták, s ezzel a mélyébe hatoltak, érvénytelenítve (megtoldva, dekonstruálva, újraértelmezve) titkait. De az is lehet, hogy csak megkegyelmeztek neki, mert lakhatóvá tették, konyhájának ablakát ajtóvá tárták a Nap sugarai felé.
Ezt látja Ipse, nap mint nap, jobban mondva reggelről reggelre, ha fogmosás közben vagy utána kitárja az ablakát.
A feltárulkozó látvány – straight ahead – mindig ugyanaz = mindig más: három erkély télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Belső udvar első pillantásra mondhatnánk: zsúfolt látványa. A kitárt ablakból ez a három erkély ötlik a néző szemébe, feltéve, ha nem kezdi csavargatni a nyakát. Márpedig ilyenkor körülöttük minden más eltörpül, értelmét veszti. Szóval ez az első-, második- és harmadik emeleti erkély dominálja a látványt, ez a hármas osztat.
Gyerek Ipse csak vasárnap délelőttönként fürdik két évvel fiatalabb öccsével a horganyozott bádogkádban. Nagyapjuk fürdeti, mert lánya, szóval Ipsének&öccsének az édesanyja hétköznapi hajnalokon elmegy a néptanácsra, ahonnan csak késő este tér haza, amikor ők már rég magukra húzták a rókabőrt, vasárnap meg végre kialudhatja magát; csak valamikor délben mutatkozik. Vasárnap hétkor nagyapjuk a mosztoskályhán nagy, horganyozott pléhfazékban felforrósítja a vizet, majd beleönti a kádba, és ha kell, hideget kever hozzá a világoskék lábosból, meztelen könyökével, a fürdőzőkre való tekintettel többször ellenőrizve a víz hőmérsékletét. Ezt a gesztust gyermek Ipse nagyra becsüli, főleg mióta olvasta, hogy kedvenc regényében Phileas Fogg is rendkívüli pontosságot, rendszerességet kíván inasától. És azért bocsátja el James Forstert, mert nyolcvannégy Fahrenheit helyett nyolcvanhat fokra melegítette fürdővizét. Nagyapjuk ezután vízbe dobja a gondosan szétvágott sárgászöld fürdőpasztilla negyedét: Caola fürdősó made in Hungary, budapesti rokonok ajándékát = a luxot, ahogy az udvart és járdát seprő Káruly nevez mindent, ami onnan kintről érkezik, szóval a magyaroktól; későbbi nyelvhasználatban = magyarból. A negyednyi pasztilla pátoszos pezsgésbe kezd –– parányi tenger alatti tűzhányó ––, és pillanatok alatt fenyveserdő illatúvá varázsolja a fürdővizet, amibe a hideg konyhakövön meztelenül didergő fiúcskák nagy élvezettel csobbannak bele, és viháncolva egymásra locsolják a zöldesen villódzó vizet. Majd feneket fordítanak a világnak, és orrukat befogva, arcukat alámerítve a lábközépig érő habokban nagyokat búvárkodnak. Anyjuk – ők már a durvaszövésű fürdőlepedő alatt dideregnek a konyhaasztalon, ahová nagyapjuk ültette a kihűlő vizű kádból, hogy ellenőrizze kéz- és lábkörmük hosszúságát és tisztaságát – észbontó illatú fehér babos sötétkék pongyolájában cigarettára gyújt, és dúdolni kezdi a gyermek Ipse számára ugyan érthetetlen, de vasárnapi találkozásuk örömét mindenképpen beárnyékoló dallamot; vasárnap mindig későn kel, épphogy elkapja fürdetésük végét, álmos szemmel, loboncos hajjal kilibeg a konyhába, megpaskolja törölközőbe burkolt fejüket, és cigarettával a szájában megkérdezi, hogy jókat búvárkodtak-e? Aztán rá sem hederítve a vacogó fogú igenekre, dúdolni kezdi, hogy játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, mire gyermek Ipse némán rávágja, hogy: nemnunein!, hisz ki a csoda szeretne az elmúlás játszótársa lenni?
A fürdővíz hőmérséklete egyetemes alaptényező – bólint rá Ipse, akinek közben eszébe jut, hogy Phileas Fogg nem a fürdő-, hanem a borotválkozóvíz hőmérséklete miatt bocsájtotta el James Forstert, tehát ebben az összefüggésben ez egy használhatatlan link ––, noha tulajdonképpen minden a káddal kezdődik. Ennek formájával és a nagyságával. Keskeny, rövid kádban kín az olvasás. Ha a hátrész lejtése kevesebb, mint 45 fok, könyvet tartó bal kezünk és a többfajta cselekvésre hivatott jobbunk (ezzel lapozunk, ezzel tartjuk a lapszélre író ceruzát, ezzel locsoljuk meg vízből kidomborodó, kihűlni készülő hasunkat és térdünket, ezzel nyitjuk meg szükség esetén a melegvizes csapot) percek alatt elzsibbad, és végképpen oda az összetett élvezet.
És a csaptelep elhelyezése, típusa sem mindegy. Mert ha azt a kád végébe telepítették, megakadályozza, hogy lábfejünket szükség esetén kényelmesen a kád szélére helyezzük, ami pedig elengedhetetlen feltétele, hogy felhevült testünk hőmérsékletét szabályozzuk és megakadályozzuk lábfejünk érzékeny bőrének idő előtti, fájdalmas elázását. A csaptelep helye a kád jobb oldalán van. Régebbi típusoknál egyharmad távolságra a kád fejétől, hogy ha a víz hőmérseklete csökken –– miután könyvet tartó bal kezünkbe ad hoc áttettük a ceruzát ––, jobbunkkal megereszthessük a melegvizes csapot. Újabb modelleknél viszont előnyösebb, ha az arány fordított, mert némi gyakorlással megtanulhatjuk a keverőcsap lábfejünkkel való pontos és érzékeny kezelését, ezzel majdhogynem kizárva annak veszélyét, hogy bal kezünkből vízbe pottyanjon a könyv és a ceruza.
A fürdővíz hőmérséklete, a kád mérete és a csaptelep elhelyezkedése mellett a reggeli fürdőzés élményének kellemessége szempontjából természetesen a fürdőző pillanatnyi, szóval felébredése utáni hangulatával = mood = pontosan összehangolt (pillanatnyi kedvére hangolt?) fürdősó illetve fürdőhab is alapvető fontosságú. Ideális esetben hét flakon, ill., fürdősó esetében, testesebb üvegcse áll a fürdővizét kellő gondossággal előkészítő, a fürdéstől nemcsak testi-, de lelki megújulást is remélő (ezt már az ókori rómaiak is nagyon jól tudták), testét ilyenkor örömmel lemeztelenítő Ipse rendelkezésére. A színtelen és az esetek többségében kellemetlen szagú holt-tengeri sót a kádban esetleg vallásos tartalmú könyveket olvasóknak tanácsos mellőzni – sok hűhó semmiért! ––, nagyon kiszárítja a bőrt és a közhiedelemmel ellentétben semmilyen kimutatható gyógyító hatással nem rendelkezik. Ha karácsonyra netán megajándékozna valaki egy adaggal, használjuk azt inkább a házunk előtti járda jegének felolvasztására, mert erre igen alkalmas. Ezzel szemben a parajdi bánya sójából készült, levendulavirággal illatosított ajánlatos, főleg az úgynevezett erdélyi magyar irodalom kedvelőinek. Használata kicsit körülményes – a testes, lilásszürke sót tartalmazó üvegcséhez apró fakanalat és lenvászon zsákocskát mellékelnek, ez utóbbiba kell az előbbivel beleszórni az anyagot, majd annak száját gondosan becsomózva kell a fürdővízbe helyezni, hogy a szárított levendulavirág szirmai ne zavarosítsák meg a fürdővizet, esetleg az összekuszáltság érzetét keltve Tamási, Bánffy vagy Kós Károly prózájának kedvelőiben.
Ipse kádjának vizébe legtöbbször citromfű-, rozmaring-, eukaliptusz- vagy fenyőkivonatból készült habfürdőt tölt, de az is megeshet, főleg antik írók olvasásakor, és ha nagyon száraz a bőre, hogy azt az olajbogyó vagy aloe vera olajával dúsítja. Nagy ritkán – ehhez már-már euforikus hangulatú ébredés, szóval igazi evilági feltámadás és klasszikus, nagy irodalom kell, mondjuk Pessoa, Ernst Jünger vagy Rilke – megfelelő mennyiségű levendulaolajat adagol fürdővizéhez. De ezzel az illattal nagyon csínján bánik, mert nagyapjuk kedvence volt = kertjükben maga termesztette a levendulát, hogy ha elérkezett az ideje, a pincéjében berendezett laboratóriumában olajat desztilláljon belőle, amit hosszú nyakú, karcsú parafadugójú, pecsétviasszal lezárt ampullákban tartott.
A feltárulkozó látvány – straight ahead –– mindig ugyanaz = mindig más: három erkély télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Belső udvar első pillantásra mondhatnánk: zsúfolt látványa. A kitárt ablakból ez a három erkély ötlik a néző elé, feltéve, ha nem kezdi csavargatni a nyakát. Márpedig ilyenkor körülöttük minden más eltörpül, értelmét veszti. Szóval ez az első-, második- és harmadik emeleti erkély dominálja a látványt, ez a hármas osztat.
Nagyapjuk reggelente vizet melegít, beletölti a kívül barnára, belül fehérre zománcozott mosdótálba, amit hokedlire a konyhaablak elé tesz, (a) kistükröt a kilincsre akasztja, és elkezdi pamacsolni az arcát, amitől olyan lesz, mint egy kísértet, az egész arca fehér, mint a bajusza, csak szájpréme más, már-már ijesztő, mintha valaki másé lenne a vérvörös ajak = hótengerben fekvő vérvörös testek; villogni kezd a borotva, fel-le mozog az arcon = férfiúi grimaszok = gyermek Ipse minden reggeli látványa: hó-kés-vér parányi tükörrel; tükörbe nézve élvezettel fél, miközben hőn szeretett nagyapjuk arcához érve úgy szólal meg a kés, mint a májusi cserebogarak vad kaparászása, akiket öccsével alumíniumdobozba zártak és betettek az ágyuk alá: lábacskáik zsúfolt sercegése szebben szólt, mint nagyanyjuk leghosszabb esti meséje; hajnalra kiszabadították magukat a tömlöcből, és diadalmasan elfoglalták a teret alkonyi szürkületbe borítva az ébredező emberek szobáját.
Nyilván a kád bal oldalához állított, lehetőleg magasságával egyező asztalkáról – jobb híján a hokedli is megteszi –, sem szabad megfeledkeznünk – jut eszébe Ipsének –, amelyre frissen préselt narancslevünk vagy/és frissen forrázott teánk kerül; de semmi esetre sem eszpresszónk, mert azt a fürdőzés utáni cool downos álmodozásunkból való felébredésre tartogatjuk.
A narancslé az antik irodalomhoz talál, de nem járunk rosszul, ha ilyenkor a két (sohasem több!) kipréselt narancshoz egy grépfrút, azaz citrancs levét is hozzáadjuk, amely fanyar, kesernyés íze révén jótékonyan mérsékeli a lé édessége miatt esetlegesen fellépő, kritikai érzékünket megzavaró, naiv eufóriánkat. A frissen préselt nedűhöz adagolt két-három, csakis szénsavmentes ásványvízből fagyasztott jégkocka, főleg nyáridőben, tagadhatatlanul fokozza a józan élvezetet.
A feltárulkozó látvány – straight ahead – mindig ugyanaz = mindig más: három erkély télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Belső udvar, első pillantásra: mondhatnánk zsúfolt látványa. A kitárt ablakból ez a három erkély ötlik a néző szemébe, feltéve, ha nem kezdi csavargatni a nyakát. Márpedig ilyenkor körülöttük minden más eltörpül, értelmét veszti. Szóval ez az első-, második- és harmadik emeleti erkély dominálja a látványt, ez a hármas osztat.
Nagyapjuk, miután a keskeny, kézügybe tett törölközővel letörli a bajusza körül és füle tövén maradt borotvahabot, a levendulás üvegecskéből tenyerébe szór néhány cseppet, és elkeni az arcán. Ezek után a borotválkozást kellő komolysággal figyelő gyermek Ipse nyafogni kezd, hogy fáj a feje, a hasa vagy a szíve, a bőre, csakhogy nagyapjuk ölébe vegye, s ő levendulaillatú arcához érinthesse arcocskáját.
A teával csínján kell bánnunk. Elvégre népeket, kultúrákat meghatározó ital. Szemenszedett stílustalanság lenne az antik írókat teával olvasni, noha itt is akad kivétel, mert például az Odüsszeiát kimondottan élvezetes az akácmézzel enyhén édesített krétai malotira (Sideritis syriaca subsp. syriaca) főzetével párosítani.
A többi gyógynövényből készülő italt tulajdonképpen nem is nevezhetjük teának, ezeket inkább a fürdőzés után megejtett reggelinknél fogyasszuk, feltéve, ha gyengélkedünk és hisszük, ill. megtapasztaltuk gyógyító hatásukat. Ipse egyedül a „kokojza” főzetére esküszik, amelyet nyaranta Nagyapjukkal szedtek, a szülővárosát környező hegyek között, hogy otthon, kiterített újságpapíron megszárítsák, majd barna papírzacskóba töltsék a szárukról letépett apró leveleket. A hasi fájdalmak univerzális gyógyítóját persze nem szabad forrázni, hanem legalább 10 percig főzni, míg sötét nem lesz a leve. Édesítését pillanatnyi közérzetünkhöz kell igazítanunk. Erre nincsen recept. Van, amikor csak keserűen hat, van, amikor erdei méz hozzáadásával.
Persze itt is van egy kivétel: a nanamenta (az arabok na’naa-nak, a perzsák nanaa-nak nevezik). Európában marokkói menta néven ismeretes (mentha spicata Marokko), 60-80 fokos vízzel ajánlatos felönteni, és az eredeti recept szerint sok cukorral inni. Legalábbis ezt javasolják a marokkói atyafiak, akik, noha nemzeti italuknak mondják ezt a tagadhatatlanul egyedi, inkább biztonságot, nyugalmas bezárkózást, mint felajzott kiváncsiságot okozó italt, friss leveleit nem átallják étkeik, főleg salátáik fűszereként is használni. Sőt attól sem riadnak vissza, hogy a frissen letépett nanát csokorba kötve szobáik falaira aggassák, mert ennek illata állítólag elriaszt mindenféle kártékony, kellemetlenkedő bogarat-rovart a háztól. A nanának mentolillata és -íze van, akár az összes mentafajtának, de minden tekintetben visszafogottabb a penetráns fodormentánál; ebben rejlik erejének titka. Ne ragozzuk tovább – összegzi Ipse –: a nana tea némely fürdőzésünk ideális kísérője lehet, főleg ha az előző éjszaka vagy a mostani hajnalban meghallgatott, alattomos gyűlöletre kihegyezett médiahírek vagy rettenetes álmaink megingatták, kikezdték a toleranciába, az idegenségek elfogadásába – végső soron a keresztényi szeretetbe – vetett hitünket. Az aloe verás olajjal dúsított fürdővizében nanát kortyolgató Ipse legszívesebben Lessing „gyűrű paraboláját” olvassa, noha ilyenkor felsejlik benne, hogy az a világ – szóval a Lessingéké, a felvilágosodásé – mintha csődöt mondott volna, és a tolerancia lovagjainak sem maradt más hátra, mint letenni fegyverüket az intoleránsak egyre növekvő és erősödő serege előtt. Ipse egyik kedvenc, bár világnézetétől nagyon távol álló írója könyvei olvasása közben is inkább nanát kortyolgat, édesítetlent, szóval ha José Saramago valamelyik könyvével lép be a kádba. Különben az európai gyakorlattal szemben a nanát Észak-Afrikában és Közel-Keleten nem szárítják meg, leveleit és szárát frissen forrázzák le.
(…)
Ipsét gyakori költözései során első lépései mindig az új lakás fürdőszobája felé vezetik, az eleve kizáró körülményeket tisztázandó. Mert a reggeli fürdőzés = a metafizikus magány összetett élménye; a vízbemerülés a végső dolgokhoz közelíti, ahol fantáziája gáttalanul szárnyalhat, ha közben kedvenc könyveit olvassa, jegyzeteli, vagy lehunyva szemét úgy érzi, hogy hajnali, bársonyos óceánban fürdik: egyedül van, hosszú karcsapásokkal úszik a kék láthatár felé; húzza, vonzza a nyugodt végtelenség; aztán hátára fordul, s a vízen kiterülve, a felkelő napba hunyorítva megköszöni a Mindenhatónak, hogy ilyen kiismerhetetlenül szépre teremtette a Világot; és eszébe jut a Márai-idézet a tengerről és a badacsonyi borról.
A feltárulkozó látvány – straight ahead – mindig ugyanaz = mindig más: három erkély télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Belső udvar, első pillantásra: mondhatnánk zsúfolt látványa. A kitárt ablakból ez a három erkély ötlik a néző elé, feltéve ha nem kezdi csavargatni a nyakát. Márpedig ilyenkor körülöttük minden más eltörpül, értelmét veszti. Szóval ez az első-, második- és harmadik emeleti erkély dominálja a látványt, ez a hármas osztat.
Ipse azzal kezdi a napot, hogy fürdőzés előtt visszahúzódik dolgozószobájába. Házanépe, R. és a három fiú ilyenkor még alszanak, a lakásban csend van; esetleg apró neszezések, sóhajtások, tüsszentések, köhécselés; néha erős köhögés. Ilyenkor még a kintről beszűrődő zajok sem kellemetlenek. Az utca túloldalán, Ipséék házával átellenben Seipék péksége: hatkor nyitnak. A félhomályos utcát megvilágító kirakatban januárban az újévet köszöntő perecek és kalácsbabák üdvözlik Ipsét, februárban az eper- és szilvabefőttel, csokoládé- és vaníliakrémmel megtöltött fánkok, a Bálint-napi petit fourok, márciusban a kalács- és poronyótésztából sütött, piros nyakkendős, aranycsengős nyuszik, a medvehagymával ízesített kenyerek és a rebarbarás piték, áprilisban a húsvéti piskótabárányok, májusban az anyák napjára készített piros süteményszívecskék, epres torták és piték, júniusban a cseresznyés lepények, júliusban a szilvatorták és szilvás piték, a roston sütött húsokhoz sült zöldségekkel töltött baguettek, szeptemberben–augusztusban Seipék szabadságon vannak, de ilyenkor Ipséék is vakációznak – a sült szalonnakockákkal, kövér tejföllel bőségesen megrakott hagymatorták, októberben a termények ünnepére készült, sokféle, a bőséget friss, ropogós héjukkal a barna legmelegebb árnyalataiban ünneplő hálaadási kenyerek, novemberben a szájukban apró cseréppipát tartó, mazsolaszemű kalácsmártonkák, decemberben a karácsonyi aprósütemények, gyümölcskenyerek, diós- és mákos kalácsok, a szilveszteri marcipánmalackák és -patkók, és az újévet váró perecek és kalácsbabák.
Hajnalban az álmos péksegédek vörösre mázolt furgonjaikkal Seipék üzlete előtt sorakoznak, hogy januárban felrakodják az újévet köszöntő pereceket és kalácsbabákat, februárban az eper- és szilvabefőttel, csokoládé- és vaníliakrémmel megtöltött fánkokat, a Bálint-napi petit fourokat, márciusban a kalács- és poronyótésztából sütött, piros nyakkendős, aranycsengős nyuszikat, a medvehagymával ízesített kenyereket és rebarbarás pitéket, áprilisban a húsvéti piskótabárányokat, májusban az anyák napjára készített piros süteményszívecskéket, epres tortákat és -pitéket, júniusban a cseresznyés lepényeket, júliusban a szilvatortákat és szilvás pitéket, a roston sütött húsokhoz zöldségekkel töltött baguetteket, szeptemberben a sült szalonnakockákkal, kövér tejföllel bőségesen megrakott hagymatortákat, októberben a termények ünnepére készült, sokféle, a bőséget friss, ropogós héjukkal a barna legmelegebb árnyalataiban ünneplő hálaadási kenyereket, novemberben a szájukban apró cseréppipát tartó, mazsolaszemű kalácsmártonkákat, decemberben a karácsonyi aprósüteményeket, gyümölcskenyereket, diós- és mákos kalácsokat, a szilveszteri marcipánmalackákat és -patkókat, meg az újévet váró pereceket és kalácsbabákat, és elszállítsák Seipék három másik üzletébe, hogy látványuktól, a pompás földi bőségtől, az átellenes házak ablakaiból éppen kinéző ismeretlen ipsék éppúgy örömre derüljenek, feledjék kínzó álmaikat, ha pillanatokra is, de megszabaduljanak nyomasztó hajnali depressziójuktól: feltámadjanak.
Akár Ipsénk, ki miután óvatosan, nehogy felzavarja békésen alvó házanépét, behúzza maga mögött dolgozószobája ajtaját, a jobboldali keskeny, ólomüveges ablakhoz lép – a két nagyobbat ilyenkor még szigorú, sötét redőny fedi –, hogy a második emeleti, ébredező világra nyíló résből szemrevételezze Seipék pékségének a bizonytalan szürkületben révedező utcát égi fénnyel megvilágító kirakatában az újévet köszöntő pereceket és kalácsbabákat, az eper- és szilvabefőttel, csokoládé- és vaníliakrémmel megtöltött fánkokat, a Bálint-napi petit fourokat, a kalács- és poronyótésztából sütött, piros nyakkendős, aranycsengős nyuszikat, a medvehagymával ízesített kenyereket és rebarbarás pitéket, a húsvéti piskótabárányokat, az anyák napjára készített piros süteményszívecskéket, epres tortákat és -pitéket, a cseresznyés lepényeket, a szilvatortákat és szilvás pitéket, a roston sütött húsokhoz zöldséggel töltött baguetteket, a sült szalonnakockákkal, kövér tejföllel bőségesen megrakott hagymatortákat, a termények ünnepére készült, sokféle, a bőséget friss, ropogós héjukkal a barna legmelegebb árnyalataiban ünneplő hálaadási kenyereket, a szájukban apró cseréppipát tartó, mazsolaszemű kalácsmártonkákat, a karácsonyi aprósüteményeket, gyümölcskenyereket, diós- és mákos kalácsokat, a szilveszteri marcipánmalackákat és -patkókat, meg az újévet váró pereceket és kalácsbabákat.
Minekutána Ipsénk – megadó bólintással – naplóíró asztalához ül, meggyújtja a zöld ernyős olvasólámpát, kiteszi maga elé a cukorszintmérőt, a vérnyomást: Exforge és koleszterinszintet: Silvstatin állítólag csökkentő, vért hígító: Asstad pasztillákat és az inzulininjekciót: Lantus; cukrát méri, az eredményt bevezeti egy tabellába, lenyeli a tablettákat, bőven vizet kortyol rájuk, rácsavarja a 4 mm-es tűt a fecskendőre, hasába szúrja (néha szúnyogcsípés, néha tüzes nyárs), miközben rezignáltan hajnali mestere versét mantrázza: Reményeim szerint végre a helyes útra tértem én, ki örök hajósként nélkülöztem eleget, hogy megtapasztalhassak tengernyi élvezetet.
Aztán naplót ír: barna tintával, puga, feketeborítós füzetbe, röviden, épp csak az előző nappal történteket lehetőleg tárgyilagosan – nem mindig sikerül! – feljegyezve.
Imádkozik: házanépe ébredezik = a fürdőszobában valaki lehúzza a vizet, a konyhában megszólal a rádió, R. reggelihez hívja a fiúkat, Ádám brummogva előbújik a szobájából, Álmos jókedvűen fütyörészik, Loránt végigrobog az előszobán; Ipse kiegyenesíti hátgerincét, kezét összekulcsolja, szemét behunyja: itt lenni, figyelmesen jelen lenni, mert ez az élet legértékesebb ajánlata: hogy jelen lehetünk, hogy lehetünk = itt lehetünk. Ipse fülel, légzése csendes és nyugodt. Teste minden porcikája figyel. Mozdulatlanul ül, mert érzi, ha megmoccanna, az zajt okozna benne, s ez megakadályozná, hogy észlelhesse a finom rezdüléseket. Fülel valamire, amiről nem tudja biztosan, hogy hallja-e még, vagy már nem. Ipse ilyenkor azt érzi, hogy jelen van, és észrevesz mindent, ami történik körülötte. Nem zár ki semmit, ami megérinti a valóságból. Figyelme arra irányul, ami hallhatóvá válik szamára. Amit észlel, ami megérinti, ami hat rá = összeszedett: Megnövekszik benne a tisztelet minden iránt, ami van. Mert ami van, azt Ő akarja, hogy legyen; van úgy, hogy nem megy, sehogyan sem megy = az imádkozás ilyenkor kinyitja a szemét, és a karnyújtásnyira levő polcról kedvenc könyvei közül leveszi Pessoát, aki készségesen újra fülébe súgja: Deus est anima brutorum.
1 „Nun glaub ich auf dem rechten Wege zu sein, da ich mich immerfort als einen Reisenden betrachte, der vielem entsagt, um vieles zu genießen.” – Goethe: Vonzások és választások.