"az emlékezést kell megrohamozni"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 18. (680.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Horváth Előd Benjámin
Ezerkarátos nyár
Xantus Boróka
„Ingázok, magamban is” - beszélgetés András Sándor íróval, irodalomtörténésszel
Blason-szombat
Hajdú-Farkas Zoltán
Reggeli látvány
Zalán Tibor
Versei
Horváth Veronika
Versei
Sütő István
A nyolcvanas nyár
Borcsa Imola
A láthatatlan sorompó
Csete Soma
Versei
Ugron Nóra
Mindent vagy Semmit
Szőcs István
Ez is és az se
Mózes Attila
Bálint Lajosnak, odaátra
Dávid Gyula
Bálint Lajos is elment közülünk
Michael Krüger
Versei
Ferenczi Szilárd
Az ellenségek pajkos cimborasága
CSUSZNER FERENCZ
#színház
KÉSZ ORSOLYA
Bolyongás a ledrengetegben
MOLNÁR ZSÓFIA
Önfeledten reflektált történetek
Tornáztató publicisztika
Portik Blénessy Ágota
New York-i halló-halló-hallucináció
Jakabffy Tamás
Bartók román táncainak mondialitása
Októberi évfordulók
 
Ugron Nóra
Mindent vagy Semmit
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 18. (680.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.

Janne Teller dán írónő Semmi c. regénye és Minden c. novelláskötete a fiatal felnőtteknek íródott, a fiatal felnőtt elbeszélők hangján. A Semmit először betiltották a dán iskolákban, majd kötelező olvasmánnyá tették. Igazából ez az apró hír is arra késztetett, hogy elolvassam: mi az, amit a 2000-es években betiltanak, majd rövid időn belül kötelező lesz belőle? Semmi?
A Semmi első fejezete négy mondatból áll csupán: „Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” És ez a négy mondat az egész cselekmény kiváltója, ugyanis a nyolcadikos Pierre Anthon az első tanítási napon feláll, és ezeket a szavakat mondva kimegy az osztályból és soha többé nem tér vissza. Ettől kezdve a házuk udvarán levő szilvafán üldögél, és miközben nem tesz semmit, arra figyelmezteti – szóban és feléjük száguldó szilvák formájában – az osztálytársait, hogy amit ők tesznek, az mind hiábavaló és nevetséges, hiszen értelmetlen, ahogy az élet is.
A történet elbeszélője Pierre Anthon osztálytársa, Agnes, de az ő nevét csak valamikor később tudjuk meg egy, a diákok közti beszélgetés során. Agnes bemutatja lakhelyét, Taeringet, az unalmas dán kisvárost. Amikor a Taering szót ütöttem be a Google-keresőbe, egy, az angol fordításhoz kapcsolódó szöveget találtam, melyből megtudjuk, hogy ez egy fiktív hely és a neve egy igéből derivált szó, melynek jelentése fokozatosan felfalni, elfogyasztani, átrágni, szétmarni, elpusztítani.1 És tulajdonképpen a semmi, vagyis az élet értelmetlenségének, a célnélküliségnek a gondolata, a nihil rágja át magát a nyolcadik osztály gondolatain és uralkodik el rajtuk teljesen.
Amikor Pierre Anthon kiviharzik az osztályteremből, Agnes azt látja, hogy az ajtó elvigyorodik és „nagy, nevető pofának tűnt, ami elnyelne, ha arra ragadtatnám magam, hogy kövessem Pierre Anthont”. És ez a vigyorgó ajtó döbbenti rá az elbeszélőt arra az általános elvárásra, hogy nekik valamire vinniük kell az életben és valaki lesz majd belőlük. Ehhez képest a szilvafán üldögélő Pierre Anthon folyamatosan azt hangoztatja, hogy minden mindegy, hiszen amikor megszületünk, már haldokolni kezdünk, minden csak azért kezdődik el, hogy véget érjen. És a születés és halál köztes terében csak úgy teszünk, mintha. Mintha lenne értelme. A regény cselekménye azt meséli el, ahogy a 14 éves kamaszok megküzdenek ezzel az egzisztenciális problémával.
Agnes rögtön az elején kimondja: fél Pierre Anthontól, vagyis fél az értelmetlenség gondolatától, hisz ő lenni akar valaki és vinni akarja valamire. Azonban ő is és társai is tulajdonképpen rájönnek, hogy Pierre Anthonnak igaza van, de ezt annyira elfogadhatatlannak és elviselhetetlennek találják, hogy be szeretnék bizonyítani neki: az életnek igenis van értelme. A gyerekek nem szeretnének egy olyan világban élni, amilyenről Pierre Anthon beszél, azonban rájönnek, hogy nem tehetnek úgy, mintha bármi is számítana addig, amíg Pierre Anthon az ellenkezőjét állítja a szilvafáról. Vagyis a gyerekek nem szeretnének egy „mintha”-világban élni, azonban a szilvafán ülő Pierre Anthon nap mint nap ezt bizonyítja számukra. Amikor be akarják bizonyítani, hogy az életnek van értelme, elhatározzák, hogy olyan dolgokat gyűjtenek össze egy régi fűrésztelepre, amelyek számítanak nekik. Ez lesz a Fontos Dolgok Halma, azonban már a gyűjtögetés elkezdése előtt kételkednek, hogy valóban van-e értelme, és ekkor Sophie mondja azt, hogy csak úgy kell tenni, „mintha”. Tehát maga az élet értelmének bebizonyítása is csak egy „mintha-játék”. Vajon tényleg az lesz?
Először mindegyik gyerek előhozakodik valamivel, ami egykor fontos volt számukra: egy baba, aminek a fejét leharapta egy kutya, egy már nem működő Beatles-kazetta, egy hiányos zsoltároskönyv. Aztán rájönnek, hogy mindegyikük számára vannak ennél fontosabb dolgok, azonban azokat inkább nem tennék a halomra. Így egymástól kezdik követelni a fontosnak vélt dolgokat. Kezdetben még csak könyvek, horgászbot, papagájos fülbevaló és az elbeszélő új zöld szandálja kerül a halomra. Ez a szandál akkor azonban sokat jelentett Agnesnek, így valami igazán nagyot akar kérni Gerdától, aki az ő szandálját követelte. Gerdának a hörcsögétől kellett megválnia. És ettől kezdve egyre gonoszabbá és élet-halálra menő harccá durvul a Fontos Dolgok Halmának összegyűjtése. Így kerül oda a dán zászló, egy imaszőnyeg, Anna-Li örökbefogadási papírja, Rikke-Ursula kék haja, Elise halott kisöccse, melyet a temetőből ástak ki, Jézus, vagyis a templom Jézus-szobra, Sofie szüzessége, a Hamupipőke nevű kutya feje és Jon Johan mutatóujja.
Ez a folyamat beavatástörténet, amelyben az élet értelmének bizonyítása érdekében tulajdonképpen meg is fosztják egymást ettől a lehetséges értelemtől. Megalázzák egymást, ezért egyfajta bosszújátszma is a fontos dolgok beszolgáltatása. Közben meg szinte észrevétlenül feltűnnek kulturális különbségek, a másság kérdése. Egy rövid megjegyzésben elhangzik, hogy Frederik, akinek az udvarukon lobogó dán zászlót kellett beszolgáltatni, nem játszhatott Husseinnel. Hussein imaszőnyegének eltűnése otthonról azt jelentette, hogy Hussein nem jó muzulmán. Verést is kap, de az csak mellékes. „Anna-Li koreainak született, és mégis dán volt, hiszen csak a dán szüleit ismerte.”
Janne Teller regénye A legyek urához hasonló ifjúsági regények hagyományát folytatja, azonban újra is írja azt, hiszen itt lányok, muzulmánok, „koreai-dánok” is szerepet kapnak és nem csupán fehér kamaszfiúk beavatástörténetét olvassuk. Az elbeszélő maga is lány, és a regény egyik legfontosabb momentuma Sophie szüzességének a Fontos Dolgok Halmára kerülése. Agnes nincs jelen ekkor, csak a fiúk lehettek ott és Sophie sosem beszélt róla. Így a szövegben csak Sofie viselkedésének megváltozása, Agnes észrevételei találhatók meg. Agnes is csak sejti, hogy bár nem Sofie maga, de miért kéri az egyik lány Jon-Johan jobb mutatóujját…
Az elbeszélés stílusának egyik szembeötlő jellemzője az időközönként beszúrt hárommondatos passzusok. Ezek általában nagyon tömörek, leginkább egy-kétszavasak és egymás fokozásai, ha nem is nyelvtanilag, de hangulatilag. Igazából nem egyértelmű, hogy ki mondja őket, ha egyáltalán kimondott gondolatok és nem csupán Agnes és a többiek bensőjének kiáltásai. És. Nagyon. Erősek. Folyamatosan megtörik a kamaszok nyelvén, könnyeden előadott történetet. Borsózik a… Hátunk. Nem?
A cselekményből csupán annyit ismerünk, amennyit Agnes is. Így gyakran a fontos dolgok viszonyítási alapja Agnes zöld szandálja lesz, ami vagy fontosabb, vagy kicsit talán mégis kevesebbnek tűnik a szemében vagy éppen a legfontosabb. Az elbeszélő hangja végig erősen szubjektív és folyamatosan reflektál a történtekre, a saját véleményét is beleszövi, például: „Alig bírom elmondani, hogy Sofie-nak mit kellett leadnia. Csak egy fiúnak juthatott ilyesmi az eszébe…” Tulajdonképpen egy kamaszlány elriadása ettől a tettől utal a nők szexuális kiszolgáltatottságára a patriarchális társadalomban és a nemi erőszakra. De például Rikke Ursula hat kék copfjának levágása is Rikke Ursula identitásának megölése volt, akit azután is ugyanúgy hívtak és Agnes barátnője maradt, valami mégis megváltozott. Tehát bár a cselekmény fő szála az értelmetlenségének tudata okozta feszültséget járja körül, a környezet sokszínű, multikulturális, és rejtetten felbukkannak a multikulturalitás, a 21. századi társadalmi viszonyok okozta problémák is.
A Semmi egzisztenciális, filozófiai, társadalmi és kulturális kérdéseket vet föl, melyekre nem ad választ, hiszen nem lehet válaszolni. Ennek a hiábavaló válaszkeresésnek a terhe elviselhetetlen a szereplők számára és így már-már őrjöngve reagálnak. A semmi a trauma. Végül emberéletet követel és elpusztítja önmagát, azaz, leég a fűrésztelep és a Fontos Dolgok Halma. Hamu. A tisztító-pusztító tűz után csak hamu marad. És traumák. A trauma, ami számít?
Janne Teller Minden c. novelláskötetének utószavában (Scolar Kiadó, Budapest, 2015) a Mindent a Semmi ellentéteként határozza meg és kijelenti, hogy a Minden, ami számít. Ebben a kijelentésben a minden szó tulajdonképpen utalhat az egész kötetre, a kötetben szereplő Minden c. esszére és ez utóbbi esszében megfogalmazott Mindenre. Ez az esszé a kötet kakukktojása, hiszen a kötet többi darabja kamaszok szempontjából elbeszélt történetek, míg a Minden egy/az írónő alkotással kapcsolatos gondolatait tartalmazza, melyben a Minden, ami ír és a Minden, amit írnak. „A Minden az a történet, ami a történetben levő történetben van.” És olyan szempontból is kakukktojás, hogy talán ez a mű legkevésbé sikerült darabja.
A kötetben szereplő történetek folyamatosan valamilyen másságra reflektálnak, és e másság és a társadalom többi része közt levő feszültség jelenik meg bennük és az elbeszélő-szereplők életében. Tehát itt tulajdonképpen a Semmiben még csak feltűnő, háttérben jelenlevő másság és sokféleség, kisebbség és többség közti viszony kerül előtérbe. A történetek mindig a „másik”, a nem megszokott nézőpontból hangzanak el. Így beszél a kamaszfiú, aki bolti rablás közben a halott édesanyja volt szeretőjét is megöli – és közben csak lisztért és margarinért indult, hogy palacsintát süssön az öccsének. És beszél az iskolában folyamatosan megalázott német–osztrák származású dán kislány – mellesleg az írónő is német–osztrák családból származik. Továbbá egy, az apukájával kettesben csak kevés időt töltő kislány beszámol törökországi útjukról – dán és nyugat-európai turisták vs. török szőnyegárus?
Több oldalon keresztül arról olvashatunk, hogy a sínek túloldalán élő lakók ringatják a csípőjüket, ráadásul lesütött fejjel járnak és ezt már nem lehet eltűrni, hiszen komoly veszélyt jelent az egyenesen járókra, a Nemzetre. Probléma, Probléma Kiirtása, Hazaellenes Cselekedet, Fanatikus Tolerancia – kerítést kellene építeni, hogy ne érintkezzenek. (Várjunk csak, mintha ez egy ismerős helyen zajlana?) Ja, nem írják, hogy hol… Szóval több oldalnyi szöveget olvashatunk, melyben a korunkban gyakran tapasztalt diszkriminatív és gyűlölködő társadalmi-politikai diskurzus próbálja érvényesíteni magát, azért, hogy a zárlatban éppen ezt a diskurzust fenntartó egyén kerüljön kisebbségi és megalázott helyzetbe a másként ejtett á hang miatt. És ezen a ponton ugyanúgy védeni kezdi magát és jelentéktelen, az ember szempontjából nem mérvadó jegynek tartja az á ejtésének módját. Pedig csak néhány sorral fennebb osztotta ki a ringó csípőjűek védekező szavait…
A Semmiben felbukkanó és megválaszolhatatlan kérdés, a lét értelmetlensége, bár paradox és az őrületbe kergethet, tulajdonképpen semmi – még akkor is, ha minden –, olyan értelemben, hogy tőlünk független, és ha a legfontosabb dolgokat is áldozzuk fel a megcáfolása/megértése érdekében, talán akkor sem tudjuk feldolgozni. Viszont bármennyire is értelmetlen lehet a vég, a zöld szandál, egy hörcsög, a kék hajunk vagy az imaszőnyegünk elvesztése akkor és ott számít, még ha nem is számít. Ahogy számít a német–osztrák kislánynak, ha német picsának szólítják, és számít a liszt és a margarin a lopni induló kamasz fiúnak – bár ezek semminek tűnhetnek, tulajdonképpen ez minden az adott helyzetben.
És ha már kamaszoknak (is) szóló könyvekről beszélünk, fontos lenne, ha tényleg hozzájuk is eljutnának ezek és az ehhez hasonló könyvek – és nem csak Dániában és nem csak az iskolai oktatáson kívül. Jó lenne, ha a tananyag a klasszikusok mellett kortárs és nem csak nagyrészben fehér, férfi szerzők műveit tartalmazná fehér kamaszfiúkról. Ez nem minden és az meg nem semmi. De mi nem semmi és mi nem minden?

Janne Teller: Semmi, Scolar Kiadó, Buda­pest, 2014. Fordította Weyer Szilvia.

1  Az interneten talált magyarázat szerint az angol fordításban jegyzetben olvasható ez az információ. A magyar fordításban ez sajnos nincs benne.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében