1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Két hazám van.
Az egyik kint van. Valahol a csillagokkal sújtott égen. Ahová este felemelem a tekintetem. Ott, ahol egy térdremegtető szédület formájában megszületik a végtelen és bejárhatatlan távlat. De néha ott érzem a hegyek gyűrődései között, ahol a hajlatok, emelkedések, kiszögellések levetkőznek magukról mindent, ami emberi. De van, amikor egy bokorban mocorog, a földalatti mag csírázásában, a szárak sarjadásában, a rügyek robbanásában, a levelek hajladozásában. Egy kő tompa, mindent szétmorzsoló időzése jelöli ki ennek a hazának a határait. A tavak csendje jelzi a mélységeit. Egy naplemente, egy kései alkonyodás zárja magába titkait.
A másik haza itt van. Akár kettőnk között. Egy mondat utáni csendben, amely dideregtetően visszhangzik. Itt van ez a haza, ahol célokat kalapálnak, ahol nagy tettekre készülnek, jövőket álmodnak, ahhoz, hogy utána térdre rogyjanak. Itt van, ahol felsegítik egymást az emberek, szorosan átölelik, de itt is, ahol fojtogatják egymást, ahol önkívületig szeretik. Egy hosszú szaladás utáni kifulladásban van benne ez a haza, egy figyelmes, baráti tekintetben. Az elolvasott könyvekben, egy megbicsakló soráthajlásban, egy befejezetlen mondatban. De benne van a hétköznapi tevésvevésben is, egy gőzölgő teában, egy meleg paplan alatt. Ahhoz, hogy gyakran az újságokból tolakodjon elő, hazugságokban, gaztettekben, hűvös árulásokban terpeszkedjen.
Két hazám van.
De egyik sem lakható.