történelem
a történelem egy lefolyóarcú lotyó
elnőtt fekete hajával lőzöng a felhőkarcolók
árnyékában és a kukákba szüli porontyait
bőrébe savanyodottak jobb korok
parfümjei
hajnalonta befolyik a szájába
a szemfesték
úgy néz a felbukó napokba
elszáradnak tapasztalása csápjai
fetisiszták az udvartartása
vaginája öt méterre tartja őket
s a szagot mindenhová követik
ha elbaktat a talponállók mellett
a levesbe szállanak hajszálai
vagy eldugaszolják a lefolyót
a biztonsági kamerák
mint öreg állatok szempárjai
a sötétből
azt álmodtam
hogy egy
vasszéken ülök és magam alá a
betonpadlóra vizelek
az orvosok macskákat hoznak
belenyalnak egyet a pisibe és
aztán megdöglenek
a legfiatalabb orvos eztán egy
csontvágófűrésszel gyorsan
fölnyiszálja a gerincemet
kiszabadulnak a lidércek onnan
és gerincvelő- és ondószínűek.
az alumíniumablaknak csapódnak
s mindannyian félreugranak az orvosok
ahogy a lidércek egyre vicsorgóbban
pattannak vissza
ülök a vasszéken és néha
belém karmol az egyikük
jobb lenne – a picsába is – visszaengedni őket
a gerincbe
címtelen
ha az egész város
a 3-400 000
most mind üvöltene
mintha agyagra hullott
méhlepénybe kutyák
tépnének bele éppen
no ilyen női sikollyal
akkor meghallanád?
vagy megrezzenne egy sórög
a tordai bánya mélyén?
mindegy bárhogyan is
én lennék a karmestere
s nem venne akkor körül
gégemetszettek csendje
migráció
a gyűrűn amely más világ jegye
egyre vastagabb a szulfid-fekete
a fűbe hullott apró gyémántoknak
időtlen lesz a magánya
ez a tudás amitől szűnik az ismerős világ
szeretetünk rutin és
szerelmünk menekültkérelem
esténként iszunk
és éjfélre megbicsaklik a villany
és beáll a közöny
a pupillák betöltik a szemgödröket
ilyen ez a város perifériáin
az ammónia kicsapódik a bőrre
némák laknak itt szavak nélkül hagyottak
mondandó nélküliek
úgy hurcolják üszkös szerelmük
mint félig megellett döglött borjaikat
a szarvasok
nincs is rá hasonlat
