1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

(„Az ékesszólásról” tételei)

I.

Ne rakjunk fejére szarvakat,
lába se legyen csámpás,
szemöldöke se görbüljön diabolikus ívekben,
csak legyen a homlokára írva,
hogy nincs köze senkihez.

II.

Az ördög, ha rokonszenves is,
attól még mindig ördög.
Mit mondjak még az ördögről?
Azt nem mondhatom, hogy ő…
illetve mondhatom, de minek.

III.

Ma van egy éve, hogy utoljára láttalak,
legalábbis élőben. Nyúzottnak,
kicsit hajszoltnak tűntél föl,
és nem mondom, hogy halál-, de szagod volt.
Frontra. Mi tagadás, halálba indulónak.

IV.

Téblábolni egy filmszínház előterében.
Várakozni, mint kamaszkoromban.
Belesüppedni a mozihangulatba,
a kávéillatú jóba, majd a kietlenbe,
és azért sem telefonálni.

V.

Jaj bácsi, bácsi,
istenem!
Jó, de végül is
nem haragszom önre,
és én se voltam másmilyen.

VI.

Mennyi kacat van az ember elméjében!
Fontos dolgokra meg nem emlékszünk.
Nem arra emlékszünk, amire akarunk.
Az emlékezés nem erkölcsi kérdés.
Az elhallgatás talán már inkább.

VII.

A búcsúajándék-regényt olvasva
eszembe jut, hogy tőle kaptam,
az ő hangján kezdem hallani,
mélyebb értelműnek tűnik föl,
tetszetősebbnek, és ugyanez többször.