Mozarttal kapcsolatban különös hangsúllyal merül fel a kérdés, mert még a legnagyobb alkotók között is kivételes helyet foglal el a mozarti zsenialitás. Szokás Mozart zsenijéről beszélni, elmélkedni, keresni a titok kulcsát. Ezer dologban véljük tetten érni ezt a különálló zseni-fogalmat. Sok szó esett arról, hogy műveit fejben előre kigondolta, és a leírásuk már csak mechanikai munkába került. Ő maga is utal rá, hogy rendkívül szereti a teljes művet egyetlen pillanatban átfogni-áthallani. Mozart zseniségét jellemezheti hatalmas életműve. Huszonnyolc év komponálás alatt közel hétszáz művet alkotott, és ez majd két és félezer tételt jelent. Ezt lemásolni is óriási munka lenne, nemcsak kigondolni, kidolgozni, kottaképbe álmodni, mint ahogyan ez szerzőjük agyában megszületett – ezernyi gond, küzdelem, sőt harc közepette. A mozarti zsenit isteni ajándékként is szokás emlegetni, egy titokzatos felső erő megnyilatkozásának, amiben Mozartnak csak a médium szerep jutott volna. A gyakran teljesen törlésmentes kéziratok arról látszanak tanúskodni, hogy ez a divinitás szinte diktálta számára a leírandó kompozíciókat. Tény, hogy nem hangsúlyozta a művek kínosan fáradságos kidolgozottságát, nem csinált ebből hősi mártíromságot. Ha valami nem nyerte meg tetszését, akkor egyszerűen kicserélte a tételt egy másikkal. Sok művéről utólag kimutatták, hogy nem egyetlen lendületből született meg a tételek sora és hogy időben később írt tételek kerültek be korábbi művekbe, például versenyművei közül egynéhányba. Mozart horizontális alkotótípus, szemben Beethovennel, aki vertikális típus lévén állandóan FELÜLJAVÍTOTTA műveit (innen a sok leragasztás a partitúráiban). És végül a mozarti zsenijelenséget azzal is elintézik, hogy a régi korokban sokan voltak hozzá hasonlók termékenységben, komponálás-gyorsaságban, a partitúrakép törléstől mentes átlátszóságában. Ez szinte igaznak látszik, azzal a megszorítással, hogy egyikük sem volt Mozart.
Meglepő: Mozartot is foglalkoztatta, hogy MI A ZSENIALITÁS? 1787 májusában a következőket írja egyik barátja emlékkönyvébe: „Igazi zsenialitás lehetetlenség szív nélkül – mert nem mély értelem, képzelő erő, sem a kettő együtt teszi a zsenit – szeretet, szeretet, szeretet, ez a zseni lényege.” Itt Mozart mély értelmet említ, ami páratlanul tömör megfogalmazása az intelligencia nem mennyiségi hányadosának, hanem „térbeli” dimenziójának szinte végtelen kiterjedédéről. A képzelőerőt csak második helyen említi és azután mindenek fölé helyezi a szeretet hangját, a szív mindent átható sugárzó energiáját. A Figaró házasságával dicsősége csúcsára érkezett Mozart nyilatkozik így. Két nagyon termékeny év áll mögötte, csak 1785-ből harminc opuszát tartja nyilván a Mozart-kutatás. Ez a két év a mozarti zseni minden leírt hangot bearanyozó szétáradása. D-dúr ragyogás, a szellem tűzijátéka. A Grove monográfiák Mozart tanulmányában így ír Stanley Sadie: „A Figaróra vonatkozó legújabb kutatások fontos új adatokkal szolgálnak Mozart kompozíciós módszeréről. Az autográf hozzáférhető részének papír- és tinta-elemzése alapján Mozart nem komponálta az operát elejétől végig hat hét alatt, ahogyan Da Ponte eljuttatta hozzá a librettót (Da Ponte meséje, amelyet egyébként életrajzi adatok is cáfolnak), hanem a számok jellege szerint csoportosítva: először a játékos-drámaiatlan számokat, azután a komikus-drámaiakat, majd az akciójeleneteket, s végül a lírai áriákat (Köhler, 1967). „Nagyon jellemző Mozartra ez a sorrend: a felületről halad a lényeg felé, a felszínről a mélységek kutatására. A „könnyed-Mozart” évszázados fogalmához, imázsához illik is ez, de vajon ez nemcsak puszta időbeli horizontalitás; nem kellene párhuzamos síkokban gondolkodunk? Mozart tudatában a játékos-drámaiatlan elemek nemcsak a drámai mélységek felett csillámló gondolat-érzelem sziporkák, de maguk a szenvedélyek, amelyeknek ezek a szétpukkanó, színes buborékok a feszültségoldói. A modern kor komponistái először a sötét, negatív elemeket hozzák felszínre, gyakran nem is érnek fel a „mélyből”. Mozart a magasságot és mélységet egyszerre éli meg zenéjében: a szeretet mindent betöltő pozitív szétáradásával.
