Pillanatok
átlépek a zárójeles időn
hiányodat befoltozom
(megpuhít az idő talpa)
elhitetem magammal
csak a pillantok valósak
nélküled nem léteznek
a sivár hónapok
Istenkapu
szavakban keresem
a selyem-gondolatok érintését
légies sejtések oltalma az otthonom
Isten kapujához a vers is
egy járható ösvény
általa a pillanat
egy emberöltőnyi idő lehet
Időkötél
eső suttog
sötétzöld folt
az alkony
az idő kifeszített kötél
(most épp légtornász vagyok)
szerelem szárad
a fákon
minden versem
ölelésre
cserélhető
felettem vágyat
csiptető csillagok
Kiskutyám emlékére
esőszaga van a halálnak
vízcseppek koppannak az éjre
virrasztasz
folyékony tükör a szó
mágia minden
ami logikátlan
Magánmozi
az agy merevlemezén
megannyi emlék
magánmozi
öleléssel
Rubinvörös út
hócsipkét sző az ég
kék derekán aranycsattá
törik a fény
az álom és az ébrenlét
keskeny pallóján
áprilisi hajnal egyensúlyoz
idegen tüzek égnek
idebenn
poklok rubinvörösén
lépkedek
mennyek karavánja öled
talpam égeti az út
félek
amíg hozzád elérek
szétpattanak testemben
a vérerek
Kártyavár
monotóniától sebzett percek
egy ideje rettegsz
a hétvégéktől és az ünnepnapoktól
most is remeg a kezed
ahogy ezt leírod
nem akarsz mások
mosolyának árnya lenni
rágatlanul nyeled le
az ünnepi mámort
idővel illatosak és selymesek
lesznek azok az emlékek is
amelyekre most nem szívesen
gondolsz
a lényeges dolgokról csak
a kutyáddal beszélgetsz
neki legalább van ideje meghallgatni
kártyaváradnak magas
tornyot építettél
zárdd be magad oda
senki sem fog keresni
Álom
a sötétnek
fahéjíze volt
a vörös szemű
hold
láthatatlan oldalán
kurtaszoknyás
tündérek táncolták körül
a hajnal aranyfalloszát
bőrömre barnította
illatodat a szél
lélegzeted
ült mellem
párnái közé
