Hajnóczy Péter (1942-1981) emlékének
Édes elvtárs trágyahordó volt. Degeszre tömött pénztárcájában elázott Forintokat dugdosott. Keserű úr hajdan gróf volt, jelenleg trafikos. A „naturalista” (mert szovjet tábornok-fejeket gyártó) szobrász ócska lemezjátszóján Ódry Árpád atyánk hangján egyszer csak megszólalt Ady Endre: Itt azok éltek, kik nem éltek. Mellesleg A proletárfiú verse volt a sláger, legalábbis az iskolában, s a meddő nagy gerjedés közepette, ugyan kinek jutott volna eszébe „a legkülönbekre” gondolni. (Egy halott költő megtehette.)
A szereplők közül esetleg emlékezetes lehet még egy szőrét hullató, korcs kutya. Bögréből nyakalták a bort. Ha túl édes volt, kórusban hánytak utána. Mikor nem hánytak, hát ellágyultak. Az Ifjú Művészek Klubjában – akkor és mindenkor – is be lehetett rúgni, de az nem volt az igazi.
Ambíciókkal teli fiatalember volt a többiek közt, akiken eluralkodtak a szolgai tompa szokások. Önérzet, fölösleges kitörések? Leszokta azt a magyar talentum. („Várnunk köll az időig, míg alkalmatosabb és bátorságosabb környülállások támadnak.”) Csak bér- és büntetés-lesés, s hideg parancsok.
Alámerülsz az hideglelős visszaemlékezésbe (hideg füleid, mint a halott álmok), s lassan kezd megvilágosulni a kiszabadulásra váró fej… a láb még jó ideig a kalitkában. Ha elkábulás, elbambulás helyett lüktető figyelem lesz úrrá rajtu(n)k, a te meggyőződésed is többet fog érni egy 30 kilogrammos tölgyfapajzsnál. Elég a nyögdécselésből, védd magad!…
Úgy ül a fiú a trágyahordó meg a hajdani gróf oldalán, mint az ifjú Szemere és Vitkovics Virág Benedeknél, midőn a szent öreg csobolyójából ittak volt. Ez még reform előtti kor, mely „testetlen lelkeken úgy nem lél kecset, / mint a lelketlen testen nem talál”. Jól tudják ők ezt, kiket államatyai fenyítés kapcsol együvé. Átkelnek Budára, mivel holnapra tán befagy a Duna, s a hátán varjút visz. „Jer hamar, Péterem, csobolyám reád vár!” És a folyó diskurzus – ha nem is a magyarok dicső múltjáról s nagy királyok tragédiájáról, pártoskodásról, csak arról, hogy melyik magyar gyerekben van jele a nagy észnek, vagy a rajzolatra, muzsikára kész indulat… (Ezt is Virágtól szajréztam, amiképp kis ügyeskedők lopnak néhanapján egy-egy öl fát a rettegett hidegben.)
A kocsmáros füle mindent hall, s mindent elvisel; azt is, ha barbár módra elordítják vagy elfingják magukat… A hideglelős emlékek különben tele vannak szadista álrendőrökkel. A minap is egy olyan államvédő szervezetről számoltak be (a rendőrségről), amelyiknek könnyen martalékává válhat bárki. Ugyanis (amint az ifjú talentum írja): „ennek a szervezetnek birtokában vannak, igen, szinte korlátlan birtokában vannak azok az eszközök, amelyek révén áldozatukból a vallomást és a vallomás aláírását tőled megszerezheti”.
A szóban forgó ifjú nem más, mint Hajnóczy Péter, „a fűtő”,
„Ki tüze mellett
Rágja kemény kenyerét…”
s egy másik századra kinézvén:
„Érzi, hogy édes
Élete néki”.
Amely tart 39 évig.
2006. november 1.
